Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Spielmann József: Latin nyelvű orvosi és természettudományos irodalom a XV—XVI. században
Még jelentősebb 1577-ben Frankfurtban kiadott Brunno-Gallicus seu luis novae in Moravia . . . című müve, mely 1580-ban és 1583-ban újabb kiadásokat ért meg, 1793-ban pedig Chr. Gottfr. Gruner De morbo gallico scriptores medici et historici (Jenae, 1793) c. művében annak legfontosabb részeit újranyomatta (496—528 oldal). Jordan a brünni járvány történetét a korszerű epidemiológiai módszer ismérveit kimerítő alapossággal írja le. A város falain kívüli Ádám-féle „Zöld fürdő" látogatóinak sorában az évben, a vérbajhoz hasonló epidémia ütötte fel fejét. Három hónap alatt több mint 80 ember súlyosan megbetegedett, a fel nem derített esetekről nem is szólva. Jordán részletesen elemzi mindazokat a tényezőket, amelyek feltételezhető okoknak tekinthetők. Sorra kizárja őket, végül is arra a valós következtetésre jut, hogy a fürdőt látogató vérbajos betegek hurcolták be a fertőzést. Majd részletesen leírja a betegség tüneteit: egybeveti azokat a vérbaj klasszikus tüneteivel, s az eltéréseket is felsorolja. A legszembeötlőbb különbség az volt, hogy a klasszikus esetektől eltérően, a vérbaj elsődleges tünetei nem a nemi szerveken jelentkeztek, és nem nemi érintkezés útján terjedtek, hanem a háton mutatkoztak, ott hol a scarificált bőrön köpölyöket alkalmaztak. A nemi kontaktus lehetőségét is számos esetben ki lehetett zárni, mivel a járvány „kipróbált tisztességű polgárokat, tiszta hírnevű matrónákat, érintetlen hajadonokat" sújtott. Extragenitalis úton létrejött vérbajos fertőzésekről már Jordánt megelőzően is beszámoltak egyesek, mégis az erdélyi származású tudós az első, aki határozottan szakít a hagyományos felfogással, s megfigyelései alapján az extragenitalis fetőzés lehetőségét tételezi. Legfőbb érve, megállapítása igazolására, hogy higanyos kezelésre, füstölésekre mind a brünni járvány esetei, mint a klasszikus vérbajos esetek gyógyultak. Való igaz, Jordán úgy véli a vérbajosok „mérge" elsősorban a fürdő gőzét rontotta meg, s azt a tényt, hogy az esetek mindegyike olyan egyéneknél jelentkezett, akik bőrüket scarificálták, majd arra köpölyt alkalmaztak, azzal hozza összefüggésbe, hogy ezáltal ,,nem volt meg bennük a contagiummal szembeni kellő ellenállás", a luest úgyszólván mintegy éket verették magukba és ezáltal virulenciájának teljes hatalmát magukra szabadították (Győri T.) Krafftheimi Crato (1519—1585) breslaui orvostudós érdeme, hogy Jordán művének függelékében közzétett levelében a betegséget a köpölyöző eszközök fertőzött voltával hozta összefüggésbe. Mégis Crato felfogása a betegség egészéről hibás. O ugyanis elvetette a kórfolyamat vérbajos jellegét, szemben Jordán Tamással, aki nem habozott letérni a kitaposott útról, a hagyománnyal szemben a tapasztalatnak hitt, s ezáltal a vérbajos fertőzés új lehetőségét: az extragenitalis kontágiumot tételezte fel. Jordán balneológusként is maradandó érdemeket szerzett. Cseh nyelven írt Morvaország gyógyító és meleg vizeiről, Trencsén gyógyvizeiről (1572-ben latinul, 1575-ben németül) értekezett, majd 1580-ban megjelentette: De aquis medicatis Moraviae . . . című alapvető művet. Érdeme, hogy a vizek tulajdonságait saját vizsgálatai alapján írta le, s az ivó- és fürdőkúrák használatát nem-, kor- és egészségi állapot függvényében eltérő módon határozza meg. 16 Az első egyéni egészségtani mű, 1551-ben jelent meg Brassóban, Kyr Paulus városi „physicus" tollából. A Sanitatis stúdium ad imitationem Aphorismorum . . . vagyis ,,Az egészség tanulmánya, az aforizmusok mintájára szerkesztve, valamint az eledelek hasznai röviden és betűrendbe szedve". Művét Kyr a brassói tanuló ifjúságnak ajánlotta. Ebből egyes orvostörténészek azt a téves következtetést vonták le, hogy Kyr a brassói Hontems gimnáziumban egészségtant oktatott volna. Arnold Huttmann levéltári kutatásai ezt az állítást megcáfolták. Műve első részében Kyr foglalkozik az ún „természetes", vagyis élettani és a hat „nem természetes" (levegő, étel-ital, álom-ébrenlét, mozgás-pihenés, szkreció-exkréció, valamint az érzel16 Pataki Jenő: Kolozsvári Jordán Tamás, In: Orvosi Szemle (Kolozsvár) III. (1930) 6, 722 old. — Győri Tibor: Kolozsvári Jordán Tamás és a morbus brumogallicus (1577) Orvosi Hetilap 56 (1912) Klny. 1—20.
