Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
IN MEMORIAM JOHANNES SAMBUCUS - Vida Mária: A reneszánsz orvostörténeti munkája, a „Medicorom Philosophorumque Icones"
(1475—1542) (60.) Johannus Montanusról (1498—1552) (28.) sem feledkezett meg. A bécsi udvari szolgálat idején elsősorban I. Ferdinánd és II. Miksa udvari orvosaival: Andreo Matthiolival (1500—1577) (40.), Julius Alexandrinusa (1506—1590) (43.) és Nicolaus Biese-\e\ (1516—1572) (45.) került baráti kapcsolatba. Bécsben élt Johannes Spieszhaymer (1473—?) (50.) történetíró, kartográfus, akinek rajza nyomán metszette fába a jóbarát Wolfgang Lazius (1514—1565) (59.) orvos és történész Magyarország és Erdély térképét, ezt később Zsámboky nagyobb pontossággal ismét lerajzolta és kiadta. 37 Az együtt végzett filológiai munka kapcsolta az erasmista Adrian de Jonghehoz (1511—1575) (48.), aki az Emblemata sikerén felbuzdulva egy évvel később sajtó alá rendezte a rövidített kiadást és akinek nyolc nyelvű nomenklatúrája (Nomenclator octolingvis. Antwerpiae, 1567) nagy segítségére volt Sambucusnak a görög és a latin szövegek ellenőrzésében, továbbá Konrád Gesnerhez (1515—1565) (33.), a Bibliotheca Universalis szerzőjéhez, akinek a latin nyelvű kiadások megjelentetésében nagy érdemei voltak, és akivel együtt javította ki Serenus Sammonicus orvos és költő művét. 38 A disztichonok többségében fordítói, interpretálói tevékenységük mellett, orvosi érdemeikre is utal. Elsőként az orvosi oktatás példaképeit: a paduai, a párizsi, a strassburgi professzorokat mutatja be: Johannes Montanust (de Montan) (28.) a betegágy melletti oktatásért értékeli: „módszer szelleme hajtotta és a gyakorlat"; Jean Fernelt (29.) a közvetlen betegvizsgálat elvéért. ,,suta érzéknek tárd fel az ősi tudást ' ': Vittore Trincavellat (30.) eredeti görög szövegekre építő előadásaiért: „kiemelte Galénoszt és mint magyarázóját tiszteli a világ ' '; a strassburgi professzort, Johann von Andernach Guenthert (34.) oktatói tevékenységéért, akinek célja, hogy , ,ősi tudást örökítsen ránk". Vesalius korszakalkotó anatómiai jelentőségére viszont felhívja a figyelmet és nem áll ellenfelei táborába, még akkor sem, ha valamelyikükhöz személyes szoros kapcsolat fűzi, pl. Dubois esetében: ,,Ki lehet tisztességes orvos vagy ügyes sebész, ha mestersége tárgyát, a testrészeket és azok helyzetét általad meg nem ismeri. Ez a tudomány évszázadokon át rejtve volt, mert a régi bölcsek nem embereket, hanem disznókat és kutyakölyköket boncoltak." Vesalius elsőként vonta kétségbe Galenosz bonctani leírásainak a helyességét, aki zootómiai eredményeit ellenőrző vizsgálatok nélkül átvitte az emberre. Ellenfelét, Jacques Duboist (31.) Zsámboky reálisabban ítélte meg korunk orvostörténelménél: ,,míg ajnározza Galénoszt, könyveiben folyvást fölfedi tévhiteit". A farmakológiai munkák kortársi alapműveinek: a növénytannak, az ásványtannak, az ichtiológiának szerzői albumában elsőbbséget élveznek. A zoológia területén kizárólag az ichtiológia irodalma foglalkoztatja, pl. Paulus Joviusról (1483—1552) (36.): „halak népét kutatod Rómában", Hyppolito Salvianusról (1514—1572) (41.): „neved él, míg a halak népét élteti, mossa a víz"; ám közülük Guillaume Rondeletius (1507—1566) (42.) a legfontosabb: „halas folyamoknak mélyét fölfeded, elnevezed lényei mindegyikét". A botanikusok közül Leonhard Fuchs (1500—1566) (37.) érdeme az, hogy illusztrált növénytanában megadta a növények görög, latin, német és francia elnevezéseit; Pietro Andrea Matthiolinak (1500—1577) (40.) pedig az első hely méltán jár afűtudományban ' \ mert, ,Dioszkoridészből többre derített fényt, mint valamennyi előd ' '. A kőzettan úttörőjéről, Georg Bauer Agricolatól (1490—1555) (38.) sem feledkezik meg: ,, A föld méhét fürkészve nekünk sok szép ércet s ásványt gyógyanyagul kiemelt ' ! A gyógyszerkészítés, de főként a gyógyszerkeveréstan kérdése már a XV. században az orvosi érdeklődés középpontjában állt. Korai művelője a paduai Bartolomeo Montagna (?—1460) (57), 37 Weszprémi I.: i. m. 725. Először Bécsben jelent meg önálló lapként 1566-ban, majd Ortelius, A.: Theatrum orbis terrarum. Antwerpiae, 1570. 38 Sambucus, I.: Emblemata. Antwerpiae, Plantin, 1565. (58 embléma). — Weszprémi I.: i. m. 730. Eszerint Sammonicus művét 1581-ben Zürichben Caspar Wolf nyomdájában nyomtatták ki.