Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)

IN MEMORIAM JOHANNES SAMBUCUS - Vida Mária: A reneszánsz orvostörténeti munkája, a „Medicorom Philosophorumque Icones"

Az arab orvosírók: előtt is nagy szaktekintély volt, a IX. sz.-ban művét arabra fordították. Eredeti görög szövegét a XVI. sz.-ban lefordították latinra, nyomtatásban 1528-ban Velencében, Aldus Manutiusnál jelent meg. A portré alá írott vers részlete külön figyelmet érdemel: . . .a majom nyitja az egyenes utat a forrásokhoz ' ' — szöveg és a keretdísz tükörbe néző majompárja között értelmi összefüggést vélünk felfedezni. A szerző orvosi tankönyve nem önálló mű, Dioszkoridész, Galenosz, Oribasius, Aetius munkáit használta fel, mégis ő közvetített az arab medicina felé. Az ókor és a középkor természettudományos enciklopédiájának Plinius Secundus (i. sz. 23—79) (22.) „História Naturalistának dicsérete és kritikája zárja a sort: „Bőségszaru, érdekességek tárháza, más történészeknél teljesebb Plinius. Könyveddel mindenkihez méltó lehetsz, bár jobban ítélhettél volna, hisz nem minden igaz, amit írsz." Az album második része — a reneszánsz korszak orvos-filológusainak portréi — szorosabban kapcsolódik az első részhez. Zsámboky humanista grécista és latinista körének tagjai ők, akik felfedezték az ókor jeles természettudósait és orvosait és az eredeti kéziratok alapján a kritikai kiadásokat előkészítették. A görög példák követése és a latinnal való összekapcsolása volt a célja annak az erasmista humanista körnek, melyről Zsámboky számtalanszor vallott.

32 A könyvtára részére megszerzett kéziratokat sajtó alá rendezte, a fordításokat ellenőrizte ill. jegyzetekkel kiegészítette. A főként történelmi munkák között néhány orvosi munka is akadt. Közülük érdemes kiemelni Dioszkoridész kutatásait.

33 Arcképgyűjteményébe azoknak a tudós társaságoknak a tagjai kerültek be, amelyeknek maga is aktív tagja volt.

34 Tanárai, professzorai, akiket maga is hallgatott vagy akiknek a híre és tisztelete az egyetemeken elevenen élt akkor is, amikor Zsámboky azoknak hallgatójuk lett. Az Icones portréi jól tükrözik, hogy ebből az eseményekben bővelkedő vándorélet során mely városok ül. egyetemek szelleme hatott rá. Valódi humanista társaságra lelt Wittenbergben, Párizsban és az itáliai városokban, főként orvosi tanulmányai színhelyén, Paduában. Wittenberg Johannes Hagenbut (1500—1558) (39.) orvos-filológusnak, Johannes Crato von Kraftheimnek (1519—1585) (44.), Melanchton hívének és Valerius Cordusnak (1515—1544) (51.), a jeles Dioszkoridész-kutatónak a barátságát jelentette számára. Párizsban — bár a magisteri címet nem az orvosi fakultáson nyerte — megismerkedett a Collége de France tanáraival: Jean Fernel-\e\ (1497—1558) (29.), a közvetlen betegvizsgálat egyik úttörőjével; Jacques Dubois (1478—1555) (31.) anatómussal, Vesalius ellenfelével és Johann von Andernach Guenther (1487—1574) (34.) anatómussal. Itáliában a paduai orvosi egyetem hatása a legjelentősebb, ahol — többek között — Vesalius (1514—1564) (32.) anatómiai előadásait és Vittore Trincavella (1496—1568) (30.) eredeti görög szövegre épülő Hippokratész-elemzéseit hallgathatta s aki előtt végül orvosi vizsgát tett 1555-ben, licentiátust szerezve.

35 Paduai baráti köréhez tartozott Girolamo Cardano (1501—1596) (53.) asztronómus, Juliu» Caesar Scaliger (1484—1558) (54.), Giulio Paolo Crasso (+ 1574) (56.) grécista orvos és Paulus Jovius (1483—1552) (36.) történetíró, aki éppen Zsámboky ösztönzésére adta ki 1575-ben a háborúban hős férfiak illusztrált-verses albumát, nagy fametszetekkel díszítve.

36 A Paduában működött XV. sz-i híres professzorokról Bartolomeo Montagnanaról (+ 1460) (57.), Michèle Savonaroláról (13847—1440?) (58.) Matteo Cortiról 32 Sambucus, I.: Poemata quaedam. Patavii, 1555. 11. Sambucus, I.: Ars poetica Horatii et in earn praphrasis sive commentariolus. Antwerpiae, 1564. 45. Vö. Téglássy L: i. m. 249. 33 Varga L.: Zsámboky (Sambucus) filológiai és költői munkássága. Kádár Z.: i. m. 141. Kutatásait Sarassin (Saracenus) foglalta össze és adta ki Frankfurtban 1598-ban, ezt pontosan közli Weszprémi István 1781-ben megjelent Succincta Medicorum Hungáriáé et Transilvaniae Biographia c. művében. Viennae, 1781. i. m. 9. lábj. 714. 34 Hortus Musarum. Egy irodalmi társaság emlékei. Összeáll. Előszó: Ritookné Szalay Ágnes. Bp. 1984. Téglássy I.: i. m. 246—249. 35 Papadopuli, N. G : História Gymnasii Patavini. Venetiis, 1726. Tom. I. 243. Vö. Orbán J.: i. m. 19. Bálint-Nagy J.: i. m. 5. 36 Jovius, P. : Elogia Virorum bellicae virtutae illustrium . . . Basileae, 1575.