Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
IN MEMORIAM JOHANNES SAMBUCUS - Vida Mária: A reneszánsz orvostörténeti munkája, a „Medicorom Philosophorumque Icones"
A reneszánsz szellem hatására főként a XVI. században fellendülő botanikai irodalom közvetlen előzményének a görög és a latin auktorok szakszerű fordítása tekinthető. Ezért a botanikai munkák szerzői elég nagy számban szerepelnek az albumban is. A farmakológia számára az első rendszerezést Theophrasztosz (kb. i. e. 374—288) (14.), Arisztotelész egyik munkatársa készítette el. Már az ókorban vitatták, melyikük volt a Politika és az Oikonomika szerzője. Arisztotelész a zoológia, Theophrasztosz a botanika megalapítója: ,,Nálad ékesebben senki sem beszélt a gyógyanyagokról, s mindarról, ami a földön terem. Innen való 'isteni ' neved. Méltó tanítványa vagy a nagy Arisztotelésznek". Munkásságára épül a kolophóni Nikandrosz (i. e. II. sz. eleje) (15.) toxikológiai műve, a hexameterekben írott ,,Thériaka". Krateuasznak (16.), VI. Mithridatész Eupatór (i. e. 134—63) udvari orvosának farmako-botanikai illusztrált munkája; Sextius Niger-nek (i. sz. I. sz. közepe) (17.) Dioszkoridész legjelentősebb farmokológusának füvészkönyve. Pedaniosz Dioszkoridész (kb. i. sz. 40—90) (20.) ,,Peri hülész jatrikész" (De materia medica) c. munkája őrizte meg e szerzőket az utókor számára: „Föltárod az egynemű gyógyszerek hatását, leírod valamennyit alakjával és színével együtt s bölcsen tanítasz, hogy a külsőségek meg ne tévesszenek bennünket. ' ' Nem kétséges, hogy a fenti botanikai szerzők forrása a bécsi Nathionalbibliothekben őrzött legrégibb görög kézirat, az 512 körül befejezett „Wiener Dioskurides". 30 A kódexben lévő 14 görög orvosból az „Icones'-ben 11 szerepel: A Kheirón-csoportból Kheirón, Makháón félistenek, Pamphilus, Xenokratész, Niger és Hérakliosz Tarentinosz; a Galénosz-csoportból Galenosz, Hippokratész, Nikandrosz, Ruphosz, Krateuasz és Apollóniosz. 31 E műből maradt ránk Nikandrosz „Thériaka" c. munkája, Krateuasz növény-illusztrációi, Pamphülosz Migmatopolosz (,,kenőcsárus" i. sz. I. sz. eleje) (27.) botanikai munkája. Zsámboky utalásai is ezt bizonyítják: Krateuaszról írja: ,,Még Dioszkoridész is sokaknak elébe helyezi és dicséri, és még o, az éles kritikájú ember is szeretettel emlegette. ' ' Sextius Niger füvészkönyve elveszett, így , ,nem volt részed dicsőségben" — mondja a szerzőről. Xenokratészvől (i.e. utolsó sz.) pedig csupán Dioszkoridésztől hallott: , ,Személyed ismeretlen . . ., de te lehetsz az, aki a mi Dioszkoridészünk első oldalán szerepelsz", végül Hérakliosz Tarentinosz-tól (i. e. III. sz.) is Dioszkoridésztől tudjuk, hogy ,,a növények mellé az ásványokat is felvette". Zsámboky szeretné a feledéstől azokat is megmenteni, akiknek a művei nem maradtak fenn. Az eklektikus orvosi iskola képviselőjéről, az epheszoszi Ruphoszról (i. sz. 53—117) (24.), akinek művei elvesztek, csupán a bizánci orvosírók őrizték meg az emlékét, így ír: „Vigyázz olvasó, nehogy elvesszen e nagy mű!" Apollóniosz (i. e. 50 k. —), aki pedig Hippokratész kommentátora volt, s akire Galenosz is sokat hivatkozott: ,, . . . mixtúrákat, gyorshatású szereket adott..." A római birodalomban a görög medicina és farmakológia újjászületése Celsus, Galenosz és Dioszkoridész érdeme. A birodalom fénykorából fennmaradt egyetlen latin nyelvű mű írója, Aulus Cornelius Celsus (i. sz. 50 körül) római polgár. Enciklopédiájából egyedül ránk maradt ,,De medicina" c. munkájának bevezetőjében az alapító Aszklépiosztól saját koráig az orvostudományt és annak történetét foglalja össze. Igazán Sambucus és filológus kortársai értékelhetik annak jelentőségét, aki a feledéstől megmentette a nagy elődöket: „A koszi Hippokratész itáliai partra vetődve nemzette s ruhájába öltöztette őt." Celsus „csak biztosat ismétel el, csupa egyszerű szóval". Utána következik Galenosz (i. sz. 129—210) (19.) a középkor szaktekintélye: „Hippokratészi magyaráz; egy félsort sem hagy ki " — de nincs amit, ,át ne csiszolna legott ' '. Végül megemlítjük még az ókori medicina utolsó interpretátorát, az alexandriai orvosi iskola utolsó orvosát, Paulosz Aiginetáí (VII. sz. első fele) (23.), aki 640-ig működött (ekkor foglalták el a városát az arabok). 30 Wien. Nat. Bibi. cod. med. gr. 1. Wiener Dioskorides. fol. 2v. fol. 3v. Vö. Mazal, O.: Pflanzen-Wurzel nSäfe-Samen. Graz, 1981. 31 Kádár Z.: ,, Icones .. .Medicorum.. . orvosportréjainak hitelességéről — különös tekintettel a Dioskorides-arckép mintaképére. Comm. Hist. Artis Med. 40/1966/, 139—149.
