Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Grynaeus Tamás: (Gyógy)növényismeretünk a reneszánsz és a reformáció korában
majd e korszak növényföldrajzi térképe 17 Egy-egy fajra vonatkozó adatok is igen bőségesek: Árpád-kori forrásokban eddig 31 [!]-féle körte nevét találtam meg (apró-, veres-, kalamár-, keselyű-, remete-, csákány-, csonka-, kőben álló-, gyakor-, farkasakasztó-, gyöngyös-, édes-, ikres-, árpávalérő körtvély stb.) 18 . Másutt is ugyanevvel a fajtagazdagsággal találkozunk. Diószegi Vilmos írja — Vámbéry és Almási nyomán —, 19 hogy egy, a századfordulón élt és társadalmigazdasági szempontból a honfoglaló magyarsággal analógiába állítható átlagos kirgiz pásztor 125, állatai takarmányozására szolgáló növényt ismer. 125 takarmánynövény — és akkor még hol vannak az emberi táplálékot adó növények, a festő-, gyógy-, rost- és mérgező növények?! Egyébként is nyilvánvaló, hogy a nomád pásztorok állatállományának élete, jóléte függött a növények vegetációs periódusát követő, szigorúan szabott legeltetési rendtől. Remélhetőleg sikerült érzékeltetnem, mennyire elhibázott és téves az az iskolás tétel, mely szerint az élet és a világ felé forduló reneszánsz nyitotta meg az utat a természettudományok, köztük a növénytan fejlődése előtt. A növénynevek, növényismeret az emberi kultúrának csak kicsi, de nem jelentéktelen része. (Lévi-Strauss a kultúra-teremtés egyik legfontosabb lépésének éppen azt tartja, amikor az ember környezete élő világát valamilyen rendszerbe igyekszik foglalni.) A magyar növénynevek vizsgálatából láthattuk, hogy Melius a sok mindenfélének kikiáltott középkor gazdag eredményeit összegezhette. Nem volt szükség — mint egyik nyelvészünk állítja 20 — valamiféle ,,korai nyelvújításra", mert a fogalmi rendszer készen állott, de nem volt szükség nagymértékű „felülről alászállásra" sem, mert az ismeretanyag igen bőséges volt. (Korai növényneveink között igen kicsi a latin vagy görög eredetűek száma, német eredetű meg egyáltalán nincs!) 21 A legelső magyar Herbárium tehát egyúttal ennek a műfajnak csúcspontja is: a Melius utáni szerzők művei — mint Szabó T. Attila írja — ,,az európai fejlődés élvonalából érezhetően lemaradnak", újat nem adnak; Meliust másolják, kivonatolják, ismétlik: egy önmagát túlélt műfaj korszerűtlen képviselői. Ez jól látható a Melius-epigonok műveiben szereplő növénynevek számából is (Szikszai—Fabriczius, Beythe A., Kájoni, Nediliczi Vályi M. — 1. táblázat). A középkori helynevekben, oklevelekben írásba foglalódott honfoglaláskori tudásanyag tovább élt a glosszák-, tematikus szójegyzékekben és Melius—Clusius—Beythe műveiben teljesedett ki. Mindegyik az előzőre épített, legföljebb azt gazdagította, finomította, rendszerezte. Míg azonban Melius Herbáriuma lezárja az előző nagy korszakot, addig Carolus Clusius és magyar munkatársa, Beythe István botanikai és flóraművei már annak a korszaknak előfutárai, melyet majd Linné Systema naturae-yà zár le 1735-ben, de ez már kívül esik vizsgálódásunk keretén. 17 Készülő munkámban. 18 Futólagos vizsgálatom szerint a mai városi értelmiségiek (pomologus szakemberek kivételével) 3—6 körtefajt tudnak felsorolni. Ezzel szembeállítható, és az Árpád-kori fajtagazdasgságot jól értelmezi A. Borza: Soiurile de pere cultivate in R. P. R. (Studii si cercetari de agronomie fCluj] XIII. [1962] 163—275.) tanulmánya, melyben Erdélyből és Moldvából 58-féle magyar körtenevet ill. körtefaj ismeretét sorolja fel. Ugyanilyen nagy fajtagazdagságról ír Andrásfalvy Bertalan is a sárközi ártéri gyümölcstermesztéssel kapcsolatban. (A Sárköz ősi ártéri gazdálkodása. Vízügyi történeti füzetek, 6. sz. Budapest, 1973.) 19 Ethnographia 63, (1952) 310. 20 Barlay Szabolcs: A Clusiusnál található magyar növénynevek kérdése. M. Nyelv 44 (1948) 69—72, 151-153. és 45 (1949) 91-93. 21 Grynaeus Tamás — Papp József: Régi magyar (gyógy)növénynevek, 15—17. sz. Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 9—10 p. 41. * A táblázatban szereplő művek elemzése, bibliográfiai adatai Szabó T. Attila (1978) és Grynaeus T. — Papp J. (1977) idézett munkáiban található.
