Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Környey István: Széchenyi István lelki alkata és elmebetegsége

Törekvéseinek következetességét nem túlértékelt vagy éppen téves eszmék parancsolták; ami gondolatvilágában és tevékenységében az idők során kibontakozik, az már pályája kezdetétől csírázó programjának bővítése és végrehajtása volt, az újabb tanulságok és lehetőségek beépítésével. Paranoia-jellegű új gondolatok nem jelennek meg Széchenyi eszmekörében. Gondolkodását nem szűkíti be a paranoiások szemellenzős egyirányúsága — hiszen lépten-nyomon felbukkan a kínzó bizonytalanság, az önvádlások tömege. Programja valóban személyiségéből fakad. Elgondolásainak realitását pedig bizonyította a való élet; megvalósíthatók voltak, megvalósultak. De beszélhetünk-e túlértékelésről, illetve téves eszméről, amidőn a forradalomtól való félelmét tárgyaljuk? Ez a félelem főleg Kossuth fellépése után sokakban, nemcsak Széchenyiben, és nem is csak arisztokratákban jelentkezett. S irreális nem volt; az idők meghozták a radikális irány győzelmét és a forradalmat azokkal a következményekkel, amelyek helyrehozatala oly sokáig kilátástalannak tűnt. A psychólogiai megítélés számára közömbös, hogy ebből mennyi terheli a radikalizálókat és mennyi a nemtelen eszközökhöz folyamodó udvari köröket. Széchenyi két kiemelkedő pályatársával jutott ellentétbe, és a közvélemény is szembeállította velük. A Wesselényi Miklóshoz való viszonyáról ismertek nem nyújtanak különösebb anyagot az orvosi psychológia számára. Bár abban is szerepelhettek a lélek mélyére szorult affektív tényezők; ezt mutatja a később említendő, döblingi, önvádlásokkal teli levelében tett megjegyzése. Annál inkább kell vizsgálnunk a Széchenyi—Kossuth viszonyt. Vezette-e Széchenyit féltékenység, sértődöttség? Kétségtelen, hogy ellenszenve Kossuth és a radikális irány ellen, az értelmi mellett erős katathym alapokra épült; de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Kossuth szereplése által keltett félelem igen széles körökben élt. Egyedül az kérdéses, hogy Széchenyinek Kossuthról alkotott nézetei és róla táplált érzelmei tartandók-e paranoiás fejlődésnek. Az ellenszenv a Naplóban már 1836 tavaszán érvényre jut, amidőn Wesselényi Kossuthot a Kaszinóba ajánlotta.

72 Emlékezzünk még korábbra: Széchenyiben gyanakvást kelthetett, hogy Kossuth az 1832-i országgyűlésen Tudósításait Orosz Józseffel együtt kezdte kiadni, azzal az Orosszal, aki vaskos munkában bírálta a Világot, sőt később a Stádiumot is.

73 Amidőn Kossuth a börtönből 1840 májusában kiszabadult, Wesselényivel együtt ünnepelték. Ez pedig tüske lehetett Széchenyi számára, mert Wesselényihez való viszonya ekkorra már elhidegült, ami talán régebbről kelteződött: Kossuth az Országgyűlési Tudósításokban már 1833 elején párhuzamba állítja a két férfi szereplését, és nemcsak hogy Wesselényinek adja az elsőséget — „Széchenyi. .. ekkor már Wesselényinek szenvedélyes eljárásait semmikép sem helyeselte..." — hanem Széchenyiről nem egyszer elég kellemetlen hangon ír. lelkes élet támadt. . . Sok mágnás és ellenzéki követ jelent meg. .. Gróf Széchenyi ez alkalommal így szólt a felenlévőkhöz : »A kerületi ülés szónokainak panasza a főrendek eilen«, hogy tudniillik elhanyagolják a magyar nyelvet, s közömbösek a nemzeti nyelv előmozdítása iránt, őt nagyon érzékenyen érintette! O emiatt ajánlotta fel egy évi jövedelmét az Akadémia alapítására" Takács uo. 72 Tudatalattija szépít-e vagy szándékosan homályosít, amidőn 1847-ben ezt írja: „K. urat illetőleg... soha... nem tapasztaltam magamban legkisebb antipathiát személye iránt...". Politikaiprogrammtöredékek. Munkáinak Török kiad. i. m. III. 313. 7:i Viszont a Széchenyi—Kossuth-ellentét akuttá válásakor Orosz már Széchenyi munkáját németre kívánta fordítani. Meg is jelent az ő fordításaiban az 1842. évi nevezetes akadémiai beszéd