Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Kapronczay Károly—Szemkeö Endre: A magyar ápolónőképzés kezdetei
1849 júniusában úgy intézkedtek, hogy a női ápolók felettese az egyes kórházakban működő főápolónő, míg a férfi ápolók elöljárója az őrmesteri rangú sebész lett. Az új rendszer alig fél év alatt alakult ki, és 1849 júniusában már megérett szakképzésük megoldása is. Balassa János 1849. június 13-án javasolta Lumniczer Sándornak, a honvédorvosi kar új főnökének, hogy a Pesten meginduló honvédorvosi tanfolyammal egyidőben szervezzék meg a féléves kórápolói tanfolyamot is. 1:5 Ezen elsősorban férfiak vettek volna részt, míg Barna Ignác az önkéntes ápolónők kiképzését szorgalmazta, a Honvédelmi Minisztérium VII. osztályán. 14 Ő egyéves tanfolyamot javasolt, az oktatást részben képzett orvosokra, részben — betegápolás gyakorlatában — az irgalmas nővérekre kívánta bízni. A részletes tantervet végül Gaál Gusztáv törzsorvos 1849. július 26-án terjesztette Lumniczer Sándor elé, amelyben — indoklással együtt — kidolgozta a férfi és női jelöltek elméleti és gyakorlati kiképzésének folyamatát. 10 Ez bonctani, gyógytani, hadisebészeti, ápolás- és gyógyszerismereti vonatkozásokat tartalmazott. Az elméleti képzés félévig, a gyakorlati felkészítés 6—10 hónapig tartott volna. A végzéskor a jelöltek vizsgabizottság előtt számoltak be tudásukról, amelyről bizonyítványt kaptak volna. Sajnos a tanfolyam megindítására — a katonai helyzet súlyosbodása és a fegyverletétel miatt — már nem kerülhetett sor, Balassa János és Gaál Gusztáv tervezete nem nyerhetett nyilvánosságot, csak az elmúlt évtizedek kutatásai emelték ki a feledésből. AZ EURÓPAI ÁPOLÓNŐKÉPZÉS KEZDETEI Az egyetemes orvostörténet a modern európai betegellátás és képzés kezdetét Florence Nightingale tevékenységéhez és a krími háborúban résztvevő angol és orosz önkéntes ápolónők fellépéséhez köti. E tanulmányban nem kívánunk részletekbe bocsátkozni, csupán a mozgalom lényegére és a képzési formák kibontakozására rámutatni. Az angol és az orosz önkéntes nővérek a katonai egészségügyi szolgálat segítőiként, orvosi irányítás mellett tevékenykedtek, munkájuk is csak a betegápolásra terjedt ki. A háború befejezése után csak Angliában talált követőre, ami elsősorban Nightingale szervező munkájának köszönhető. Magánerőből fenntartott iskolákban tanfolyamokat indított, maga állította össze — Tanácsadó az egészség és a betegápolásra, később pedig a Zsebkönyv a betegápolónők részére c. tankönyvek — az oktatás segédleteit. A Nightingale-fé\c képzési forma és szervezet követte a katolikus és a protestáns betegápoló rendek és szervezetek felépítését, így központi helyként az anyaház mint egy adott terület vezető testülete szerepelt. Itt történt a képzés, a végzett nővérek elosztása; és bizonyos értelemben érdekvédelmi szervezetként is tevékenykedett. Élén az országos főnővér állt, míg az alárendelt anyaházakban is főnővér (anya) irányította a területi egységeket. Ez utóbbi már kórházakat is jelenthetett, ahol a főnővér irányította az adott gyógyintézet ápolási és a betegellátást segítő tevékenységét (konyha, mosoda varroda stb.). Az ápolónői testület felépítése is hasonló volt a betegápoló rendek hierarchiájához. A Nightingale-rendszerbcn az anyaházak élén a főnővér, az anya állt, akinek az irányítása mellett működtek a végzett nővérek, akik csak meghatározott próbaidő (félév vagy egy esztendő) után mehettek tanfolyamra. A próbaidő alatt köteles volt minden kórházi betegellátási munkát (takarítás, főzés, varrás, betegágy melletti segédmunka) elvégezni, majd egy esztendeig tartó ,:! SOMKL. 77.66. " Zétény: /. m. 94. 13 OL. H.85. 1849/2421.
