Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)

Folyóiratokból - Schriftenreihe für Geschichte der Naturwissenschaften, Technik und Medizin - 1981 (Tamáska Péter) - Die Waage — 1982 (H Szende Klára)

100 000 lakos közül már csak 3—4 halt meg tüdővészben. A betegség terjedésének megakadályozására már a 18. században izolálták a betegeket. Nápolyban 1782-től az egészségügyi rendelkezés szerint a tbc-s beteget az orvos köteles a hatóságnál bejelenteni és kórházba küldve, elkülöníteni. Angliában különös gonddal berendezett, ún. „Fever Hospital"-ok voltak találhatók, és a londoni szakklinikákban is a beteg izolációja volt előtérben. A franciák mintegy gyógyítási előfutárként a tengerpartokon rendeztek be tüdővészesek részére gyógyhelyeket. Forradalminak tekinthetjük — ha az író szerint kissé sarlatánságnak is hat —, Hermann Brehmer orvos (1826—1889) kezdeményezését, aki 1854-ben a sziléziai Óriáshegységben, Görbersdorfban gyógyintézetet alapított. A 27 éves orvos, egy sziléziai parasztember fia, abból az egyszerű alapgondolatból indult ki, hogy a hegyvidékeken, ahonnan ő is származott, különösen a szélvédett magaslatokon, erdőben gazdag vidékeken ismeretlen volt a tüdővész. Ebből következtette Brehmer a gyógyítás módját. Elsősorban a legyengült konstitúciójú beteg felerősítését akarta, ehhez szabályozta a gyógyintézetében a betegek napirendjét, melyhez séta, terep-kúra, diétás étrend, sőt a hidegvíz-kúra is tartozott. Emellett a beteg egyéni állapotára és teherbírására is vigyázott. Mindez valóban forradalmi tett volt, mert eddig a tbc-s betegeket óvták a széltől, hideg levegőtől, és hogy a portól is védjék, úgynevezett „respirátoron", száj kendőn át is lélegeztették. Gyógyintézetének ez új gyógyítási rendszerét szanatórium-gyógyításnak jelölhetnénk. Munkáját rövidesen támogatták orvos és természetkutató társai. Intézetét Edwin Oppler (1831—1880) építőmester tervei szerint, gótikus stílusban, kastélyszerű nagy épülettömbbé bővítették. Brehmer tanítványa, Peter Dettweiler (1837—1904), mint sok más tuberkulóziskutató orvos, fertőzést kapott, és mint beteg került Görbersdorfba. 1869-ben átvette Brehmer vezetése alatt az asszisztensi állást, majd 1874-ben orvosi vezető lett az újonnan alapított gyógyintézetben, Falkenstein im Taunusban. Dettweiler többféle gyógymódot épített fel a test és psziché erősítésére, hogy a betegeket ellenállóbbakká tegye. Szerinte fontos volt az orvos betegre ható szuggesztív pszichés befolyása is, minthogy a hippokratészi orvostradíció alapján nem elég a betegséggel, de a beteggel, mint individuummal is kell foglalkozni. Egy német kórház sebészeti részlegén sikeres eredményeket értek el a Dettweiler bevezette szabadlevegős kúrával, így 1872-től a német kórházakban levegős sátrakat, pavilonokat állítottak fel a szabadlevegős kezelés céljából. Falkensteinben az épület jobb és balszárnyán széles verandákat képeztek ki, és általában fedett teraszokkal, verandákkal, balkonokkal látták el a gyógyintézeteket. Sok helyen fáradoztak azon, hogy a tüdőbajos munkások, cselédek és más alkalmazottak társadalmi úton részesülhessenek gyógykezelésben. Ennek érdekében számos közösség alakult ipari centrumok közelében. Buzditói, karitatív támaszai orvosok voltak, mint pl. Ernst von Leyden (1832—1910) Cark Driver (1841—1909), Peter Dettweiler és Carl Finkelnburg. Ily módon alakult Frankfurt am Mainban a ..Frankfurter Verein für Reconvalescenten" és több más gyógyintézet. 1883-tól a munkásbiztosító is létesített népi gyógyhelyeket, ezzel a gyógyítás e módja szociális alapot kapott. Robert Koch felfedezése új impulzust váltott ki a tüdővész elleni harcban, a gyógymód is változott. A köpetek útján terjedő fertőzés veszélye tudatossá tette a fertőtlenítés és az abszolút tisztaság fontosságát, melyet a betegeknél a gyógyintézetekben kínos szabályossággal vittek keresztül. A fertőzés veszélyének kérdése családokon belül is fennállt, ezért is lett oly nagyjelentőségű a népi gyógyhelyek kiszélesítése. Három indító oka is volt: /. a tüdőbetegség izolálása a család védelmének érdekében; 2. a beteg nevelése a tisztaságra; 3. az orvosi kontroll, értve alatta a therápiás terv szigorú betartásának ellenőrzését a betegeknél. A jómódú polgárság rendelkezésére pompás gyógypaloták álltak. Kimagasló magán tüdőszanatórium a svájci Davosban létesült 1889-ben Karl Turban (1856—1935) és Alexander Spengler (1827—1901) orvosoknak köszönhető, hogy e kis graubündeni község világhírű gyógyhellyé fejlődött. Alexander Spengler fia, a tüdőkutató Lucius Spengler