Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)
Folyóiratokból - Schriftenreihe für Geschichte der Naturwissenschaften, Technik und Medizin - 1981 (Tamáska Péter) - Die Waage — 1982 (H Szende Klára)
Érdeme, hogy ő vizsgálta meg először nagyítóval az álló vizet és ő látta meg benne az ázalék-állatkákat. Megfigyelte a vérkeringést a hal farkában, amivel megerősítette William Harvey vérkeringésről szóló theóriáját. Tanulmányozta, kutatta a spermatozoidokat, az izmok harántcsíkolását. Figyelte a bolhák fullánkját és a tetű lábát. Hónapokon át eszközének tűhegyére szúrva a cethal izomrostját vagy a saját bőrének pikkelyét, és vissza-visszatért régebbi megfigyelései tárgyaira, mert önmaga szerint a leggyakorlottabb megfigyelő is tévedhet. 20 éven át dolgozott közönség és elismerés nélkül. Ezalatt eljött egész Európában a szellemi ébredés ideje, és barátja, Régnier de Graat, egy tiszteletben álló tudós, a Royal Society tagja elküldte Leeuwenhoek észleleteit a tudós társaságnak. 1678-ban taggá nevezték ki, sőt magas kitüntetéssel diplomát is küldtek. Leeuwenhoek több levélváltás ellenére sem árulta el lencséje készítésének titkát, de végül is elutazott Londonba 270szeres nagyításra sikerült legújabb mikroszkópjával. Neve egész Európában ismertté lett, Nagy Péter cár is felkereste, Anglia királynője is nézett át a csodaüvegen. Leeuwenhoek „mutatványosnak" született, írja róla Döderlein, szívesen vette, hogy lencséibe betekinthessenek, emellett levelei öntudatos emberre vallanak, aki lelkes szorgalommal kutatott, figyelt, dolgozott 80 éves koráig. Haláláig 400 mikroszkópot készített, amelyből néhányat a londoni Royal Societynak hagyományozott. Munkái egybegyűjtve hét kötetben holland nyelven és ugyanolyan számban később latin nyelven jelentek meg. Wilhelm Girstenbrey : Vor 100 Jahren entdeckte Robert Koch den Tuberkulose — Erreger. Als der unsichtbare Plagegeist sein Gesicht zeigen muss te. (58—64. pp.) „Ez nagy haladás uram...'"'' — mondta a már híres Louis Pasteur 1881-ben a londoni VII. Nemzetközi Orvoskongresszuson a tudósvilágban még teljesen ismeretlen Berlini Császári Egészségügyi tisztviselőnek, Robert Kochnak, nem sejtve, hogy a megdicsért fiatal kollégában a későbbi legjobb szövetségesével, ugyanakkor bősz riválisával találkozott. A dicséret Koch azon felfedezésének szólt, mellyel szilárd táptalajt létesítve sikerült izolálnia a lépfene kórokozóját. Ezelőtt száz esztendővel, amikor Robert Koch egyszerű, világos szavakkal, számos preparátum tárgyi bizonyítékával tette ismertté azt a nagy orvosi szenzációt, hogy a szörnyű sorvadásos betegséget egyetlen kórokozó bacilus okozza, a kollégák néma döbbent csendben fogadták, még a hagyományos szokásnak megfelelő tapsról is megfeledkeztek. „Mindenkit, aki az előadáson volt, megragadott, és ez az este a legnagyobb tudományos élmény maradt az életemben" — írja a fiatal Paul Ehrlich, aki még másnap hozzáfogott a festési eljárás módosításának kidolgozásához, melyet 1887-ben Robert Koch fenntartás nélkül elfogadott. Robert Koch személyiség struktúrája kiegészítette a munkakultúráját, fantáziája mellett óriási volt a munkafegyelme, természettudományos gondolkodása párosult betege iránt érzett orvosi empáthiával és ez vezette mind a bakteriológiai, mind a járványok elleni küzdelmét sikerre. Munkássága nem rögződött egy pontra. Megismerhetjük felfedező útjait Indiába, DélAfrikába, a tuberkulózison kívül a kolera, malária, álomkór stb. kórokozóinak kutatását, a járványok elleni küzdelmeit. Munkásságával befolyásolta a modern orvostudományt és alapítója lett a modern bakteriológiának. Axel Hinrich Murken: Geschichte der TbcTherapie. Vom Heilpalast zum Sanatorium des Volkes. (64—72. pp.) Ma alig lehet elképzelnünk, hogy a 18—19. században mennyire féltek a tuberkulózistól. Sokáig hitték azt, hogy a betegség gyógyítása reménytelen, az egyes ember csak azt remélhette, hogy e szörnyű kór elkerüli, de ha megkapta, tudnia kellett, hogy sorvadása korai halálhoz vezet. Carl Maria Finkelnburg (1832—1896) tbckutató bonni orvos állította össze, hogy az 1877—1886-ig terjedő időben évente az egész Német Birodalomban 160 000 ember halt meg tüdővészben. Még a 19. század végén is 100 000 lakosból 5—600-an haltak meg e betegségben. Három generáción át sikerült csak a gyógyító módszereket megtalálni, chemotherapikus tapasztalatainak megértése és azok helyes felhasználása. Ez a folyamat hosszú és fáradtságos erőfeszítés volt, de 1975-ben