Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 100. (Budapest, 1982)
TANULMÁNYOK - Gál Éva: Wallaskay János (1709-1766)
Magyar részről az ügyben vonakodás mutatkozott. Amilyen gyorsan intézkedett Grassalkovich a készpénz és a régiségek, ékszerek, ritkaságok felszállításáról, annyira halogatta a könyvek Bécsbe küldését. A bécsi Udvari Kamara májusi, júniusi, augusztusi sürgető leveleire Grassalkovich augusztusban azt válaszolta, hogy a királynő neki írásban, majd szóban is úgy nyilatkozott: a könyvtár helyben adassék el, mert Bécsbe szállítása költséges és kényelmetlen lenne, a befolyó pénz pedig maradjon a Kamaráé 62 . Nincs okunk kételkedni Grassalkovich szavaiban, de talán az történt, hogy Mária Terézia először látatlanban döntött a könyvtár sorsáról, utóbb azonban a katalógus elkészülte után megváltoztatta álláspontját. Az udvari könyvtár igazgatója, aki egyszersmind kiváló orvos is volt, nyilvánvalóan ismerte a könyvtár tudományos értékét, s ezért megakadályozta, hogy szétszóródjék — mint sok más kiváló XVIII. századi magyar tudós, Köleséri, Bod Péter, Bél Mátyás és mások könyvtára. 1767 őszén Wallaskay könyveit végül is Bécsbe szállították, és beolvasztották a Hof bibliothekba. Feltehető, hogy a könyvek nagy része ma is megtalálható a Nationalbibliothekban, felkutatásuk azonban igen fáradságos és hosszantartó munkát igényelne. 63 A hagyaték többi része, mint már jeleztük, korábban és minden probléma nélkül került Bécsbe. A régiségekről és ritkaságokról 1767 áprilisában azt állapították meg, hogy azok már bekerültek a Habsburgok éremkabinetjébe („...die Medaillen, Conchen, Statuen, Mineralien und andere curioses... in das K.K. Medaillen Cabinet bereits abgegeben worden ... " G4 J, a készpénzt pedig Mária Terézia rendeletére a gumpendorfft katonaiskolának adták át. Grassalkovich közbenjárására, uralkodói kegyből az örökségtől elesett Glosius Sámuel is kapott valamit a hagyatékból: 3000 forintot és néhány orvosi könyvet, amelyet van Swieten válogatott ki számára. 65 A Wallaskay hagyaték sorsa ambivalens érzelmeket ébreszt. Egyfelől fájlalni való, hogy ilyen nemzeti értékek — sok-sok mással együtt — nem maradtak az országban. Másfelől azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy ha itt maradtak volna, a legnagyobb valószínűség szerint teljesen szétszóródtak és elkallódtak volna, s ma talán írásbeli nyomuk se lenne. Hiszen a könyvtárjegyzék és a hagyatéki leltár is csak a kincstárra háramlás következtében maradt fenn, az irathagyaték pedig azért, mert a többi holmival együtt Bécsbe került. így hát a művelődéstörténeti kutatás szempontjából végső soron az események ilyetén alakulása bizonyult kedvezőnek : így szerezhettünk bővebb tudomást a XVIII. század derekának egyik jelentős hazai orvosáról és könyvgyűjtőjéről. A további kutatás, s ezen belül az irathagyaték teljes átvizsgálása választ adhat még sok más kérdésre, többek közt arra is, hogy valóban rózsakeresztes volt-e Wallaskay — miként azt Weszprémi szerint barátai gyanították. S ami ennél fontosabb: mélyebb betekintést nyújthat abba a kapcsolatrendszerbe amelyben Wallaskay is elhelyezkedett, s amely a korabeli protestáns értelmiség és a protestáns birtokos nemesség közti szoros szálakra utal. 02 OL, E 15, Exped. Cam. 1767. Augustus, A. 25. 63 A Wallaskay könytárjegyzékben szereplő kiadások közül igen sok megtalálható a bécsi Nationalbibliothek katalógusában, de abban az alig két tucat könyvben, amelyet rövid bécsi tartózkodásom alatt ki tudtam kérni, nem volt Wallaskayra utaló tulajdonos-bejegyzés vagy más olyan jel, amellyel bizonyítható lenne az átnézett könyvek ilyen provenienciája. 64 Vortrag ad Aulám, 29. Apr. 1767. (Wien, Hofkammerarchiv, Cam. Ung. rote 179. 116. Apr. 767.) 65 OL, E 19, Grassalkovich-iratok, Fase. 16, Nr 23.
