Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 100. (Budapest, 1982)
TANULMÁNYOK - Gál Éva: Wallaskay János (1709-1766)
Röcklein nevű emberre, 47 „az ki Romabuí és Fiorentiabul sok szép antiquitasokat hozott, mind az kettővel illő megesmerkedni". A szenvedélyes éremgyűjtő Ráday Gedeon pedig 1753. október 1-i levelében arra kérte a pesti orvost, hogy Szent István király pénzeiből — amelyet az egy, Székely Sámuel által hozzáküldött embertől vásárolt — jó pénzért engedjen át neki néhány darabot. Pesten Wallaskay rögtön letelepedésekor Beniczky István házában bérelt egy összesen hat szobából és mellékhelyiségekből álló lakást, a mai Kossuth Lajos utca és Petőfi Sándor utca sarkán, a ferencesek templomával szemközt. Élete végéig itt lakott, nem vásárolt magának saját házat. Pesti tartózkodásának elejére esik, hogy több mint egy évtizedes fáradozás után végre sikerült megkapnia a nemeslevelet, öccsével, Wallaskay Mártonnal közösen. A nemesi diplomáért ő 500 forintot, öccse 250 forintot fizetett be az államkasszába 48 . Címerükbe kígyót is rajzoltattak, nyilván az orvosi hivatás jelzésére. Wallaskay Pesten sem nősült meg, élete végéig agglegény maradt (pedig korábban olykor még foglalkozott házasodási tervekkel). Saját család helyett nővére családját vette pártfogásba. Miután sógora, Glosius Dániel 1755-ben meghalt, a két hátramaradt kiskorú fiú, Sámuel és Mihály neveltetéséről ő gondoskodott. 1756-ben a Glosius-fiúkat Osgyánban, az egyetlen magyar nyelvű evangélikus tanintézetben iskoláztatta, hogy a magyar szót elsajátítsák. Ezt követően a fiúk a pozsonyi líceumben tanultak, TomkaSzászkynál, Windischnél és másoknál. Mint fennmaradt leveleikből kiviláglik, Wallaskay a természettudományos ismeretek és a klasszikus nyelvek elsajátításán kívül fontosnak tartotta a rajz és a modern nyelvek (francia, olasz) tanulását is. Glosius Mihálynak, a kisebbik fiúnak további sorsáról nincsenek adataink (lehetséges, hogy fiatalon meghalt),, de az 1741-ben született Glosius Sámuelt nagybátyja orvosnak taníttatta ki. Sámuel 1764-ben a bécsi egyetemen — ahol ekkor már protestánsok is vizsgázhattak — védte meg orvosi disszertációját, majd később ő is Pesten telepedett le. Élete utolsó éveiben Wallaskay átadta neki praxisa egy részét. Glosius 1782-től Pest megye tisztiorvosa volt, 1783-ban pedig megszerezte a pesti polgárjogot, s említésre méltó szerepet játszott a türelmi rendelet nyomán legalizált pesti evangélikus egyházközségben, de már előbb belső tagja lett az 1779-ben Budán megalakult Hazafiúi Magyar Társaságnak 40 Wallaskay általános örökösévé is nővérét és annak két fiát jelölte ki, egyetlen fennmaradt végrendeletében, amelyet 1756. december 31-én írt. 50 Minthogy a végrendelet számos életrajzi adalékkal szolgál, s ezenkívül bepillantást enged Wallaskay egyéniségébe, érdemesnek látszik részletesebb ismertetése. A megírás körülményeiről Wallaskay a bevezetőben szólt. Akkor ragadott tollat vég akaratának rögzítésére, amikor zimankós téli időben útra kellett kelnie a súlyosan beteg Károlyi Ferenc grófhoz, Nagykárolyba („.. .hoc ipso momento, qae mihi ex officio medici ad aegre decumbentem Comitem et Généraient Caroly ad Caroly satis certe incommoda tempestate excurrendum est... ") A bevezető sorokban röviden összegezte élettapasztalatait és életszemléletét, klasszikus — ha nem is pontos — idézettel kezdve mondandóját: „Homo sum et nihil humani a me alienum esse scio". Majd egykori tanárának, Schulzénak 17 A budai telekkönyv tanúsága szerint Röcklein a mai Úri utca 18. sz. helyén lakott, foglalkozását azonban nem említették. 48 OL, A 1, Cane. Orig. Ref. 1752—223 19 Kánya Pál: Emlékbeszéd, melyet a Glosius-ünnepély alkalmával 1853. május hó 12-én... tartott ; Kosáry D. i. m. 566. 50 A végrendeletnek egyelőre csak a másolata került elő a Grassalkovich-iratokból (OL, E 19, Fasc. 16. Nr. 23.).
