Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 100. (Budapest, 1982)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Jetter, Dieter: Grundlage der Geschichte des Irrenhauses (Rákóczi Katalin) - Jetter, Dieter: Wien von den Anfängen bis zum 1900 (Rákóczi Katalin)

Véleménye szerint a zenének a kedélyre gyakorolt nyugtató, jótékony hatása minden betegségtől függetlenül is figyelemre méltó, ezért élni kell a zenehallgatás lehetőségével. Ezek a tulajdonképpen pszichoszomatikusnak mondható nézetek egyre gyakrabban fordulnak elő az összeállításban, jelentőségükre a szerző azzal is felhívja a figyelmet, hogy anyanyelvű összefoglalást ad róluk a disszertáció végén. A fordító külön szövegkommentárt állított össze, és a dolgozatban szereplő írók legfontosabb életrajzi adatait is közzéteszi. Rákóczi Katalin Jetter, Dieter: Gundlage der Geschichte des Irrenhauses. Darmstadt, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, 1981. 244 old., 40 ábra. A német nyelvterület: Németország, Ausztria, Svájc elmegyógyintézeteinek története képezi a feldolgozás első részét, amely a történelmi korszakok kronológiai sorrendjében, a középkortól a 19. század végéig, a részletek mellőzésével a fejlődés alapvető tendenciáira koncentrál. Az első beteggondozó helyek a templomok és kolostorok mellett létesültek. Bizonyos szerzetesrendek, mint pl. az Istenes Szent János, Alexiánusok, Európa nagyobb felében pedig az Irgalmas rend tagjai szentelték munkájukat és életüket e betegek ápolására. Pszichikai terápiát már kezdettől fogva alkalmaztak, amely gyógyító félelemkeltésből, ijedtség és fájdalom előidézéséből állt. A városok fejlődésével külön intézmények alakultak ki a városfalakon kívül vagy azok tornyaiban, ahol a betegek nem zavarták a normális életvitelt. A nagy lepra- és pestisjárványok elmúltával az üresen maradt épületeket sok helyen tébolydákká alakították át. Az első valóban elkülönítésre szolgáló tébolyda a 15. században épült. A reformáció korában mind a katolikusok mind a protestánsok gyakorolták az irgalmasságot. Az egyes betegségtípusokat már elkülönítették egymástól. Külön betegcsoportot képeztek a dolgozni tudó könnyű betegek, az epileptikusok, vakok és járóképes betegek, fekvők, őrjöngök — akiket szekrényekben tartottak — végül a fertőző betegek. Az abszolutizmus nagy gondot fordított a betegek elhelyezésére, így kialakulhattak az egyes betegségek szerinti intézettípusok. A középkori „bolondketrecektől" a fegyházon és tébolydán keresztül a modern elmegyógyintézetekig, amelyek a 19. század folyamán a tudományos fejlődés minden lehetséges vívmányát a gyógyítás szolgálatába állították, hosszú utat járt be ez az intézménytípus, de fejlődésének e hosszú, göröngyös útja szükséges és hasznos volt. A könyv második része az európai, ázsiai és amerikai hasonló intézmények fejlődésének alapvető ismérveit mutatja be, amely összehasonlításra késztet. 40 ábra, 2 kronológiai táblázat, részletes irodalomjegyzék, személy- és helymutató könnyíti a tájékozódást. Rákóczi Katalin Jetter, Dieter: Wien von den Anfängen bis zum 1900. (Geschichte des Hospitals Bd. 5.) Wiesbaden, Steiner, 1982. 159 S. A kórháztörténeti sorozat ötödik kötete — Német- és Franciaország, Észak-Amerika és a spanyol területek után — Bécs kórházainak és egészségügyi intézményeinek (egyetem, elmegyógyintézet stb.) kialakulásával, történetével és fejlődésük legfontosabb jellemzőivel foglalkozik. A hazai szakembereket nemcsak Bécs magyar orvostörténeti vonatkozásai miatt érdekelheti e kötet, hanem azért is, mivel az egykori császárváros kórházügyének kialakulása és fejlődése számos azonosságot tartalmaz Pest és Buda, valamint a történeti Magyarország legnagyobb városai hasonló intézményeinek alapításával és alakulásával. A szerző rövid történeti áttekintés után a 17. századdal kezdi Bécs kórháztörténetének nyomon követését, de az 1910-es évekkel záruló feldolgozás minden fejezetében először azokat az intézkedéseket, központi egészségpolitikai irányzatokat elemzi, amelyeknek következtében épületek fel a bécsi betegápoló intézmények. Ezzel