Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

TANULMÁNYOK - Rex-Kiss Béla: A vérátömlesztés története hazánkban — történeti előzmények és visszaemlékezés

Tanulmányozva a külföldi transzfúzió szolgálatokra vonatkozó szakirodalmat, azt tapasztaltam, hogy külföldön a legtöbb helyen — kivéve a Szovjetuniót — a Vöröskereszt egyesületek tartanak fenn donorszolgálatot, sőt transzfúziós intézeteket is. Úgy gondoltam, hogy a hazai viszonyok közepette csakis az egész országra kiterjedő állami véradóés transzfúziós szolgálat létesítése jöhet szóba, s a Vöröskeresztet csak a donortoborzásra és társadalmi szervező munkára kell igénybe venni. Elképzeléseimet közleményben és több előadásban ismertettem az illetékesek, az orvostársadalom és a közvélemény tájékoztatása és meggyőzése érdekében [36, 38, 43]. A Népegészségügyben 1948-ban megjelent közleményemben [37] többek között a következőket írtam: „...a hiányokat a lehető legsürgősebben pótolni kell, mert különben nemcsak, hogy nem tudunk lépést tartani a vér- és plazmatranszfúzió fejlődésével, de nem tudjuk felhasználni azokat a terápiás lehetőségeket sem, amelyeket a vér- és plasmatranszfúzió nyújt". A tennivalókkal kapcsolatban ugyanebben a közleményben a következőket javasoltam: „Ami a korszerű véradó- és transzfúziós szolgálat hazai megvalósításának módját illeti, minden érv amellett szól, hogy ez csakis az állam és a Vöröskereszt közös feladata lehet, és az egész országra kiterjedő, egységesen irányított szervezet formájában valósítható meg... E tekintetben mintául szolgálhatnak elsősorban a Szovjetunió transzfúziós intézetei. .. " Terveimről még 1947 januárjában tájékoztattam Weil Emilt, az orvosszakszervezet akkori elnökét, a kitűnő orvos-politikust. Terveimmel egyetértett és azt tanácsolta, hogy vegyem fel a kapcsolatot Simonovits Istvánnal, aki akkor a Népjóléti Minisztériumban az egészségügyi főcsoport helyettes vezetőjeként dolgozott. (Mint ismeretes, a felszabadulás utáni első években az egészségügy a Népjóléti Minisztériumhoz tartozott.) Simonovits nemsokára közölte velem, hogy a tervvel az illetékes felettes szervek egyetértenek, és kért, hogy minél előbb készítsem el a megvalósítás részletes ütemtervét. Ezt azután a minisztérium és a felettes szervek elfogadták, és ennek alapján 1947 őszén megbízást kaptam a szervezési munkák megkezdésére.

4 területéül a vércsoport-szerológiát, azzal az elhatározással, hogy hazatérésem után ezen a két területen fogom a vércsoport-kutatás eredményeit és saját tapasztalataimat hasznosítani. Terveim megvalósításához első lépésként 1942-ben elkészítettem „A vércsoportok" c. könyvem kéziratát, amelynek egy-egy fejezete a vtr-ról és a vércsoport-vizsgálatok igazságügyiorvostani alkalmazásáról szólt. A könyv 1943-ban a MOKT kiadásában jelent meg [35]. Ez igen szerencsés körülmény volt, mert így a könyv igen sok orvoshoz eljutott. (Nékám Lajos, világhírű bőrgyógyász professzorunk a budapesti egyetemen, a MOKT akkori elnöke bölcs előrelátását bizonyítja, hogy egy ismeretlen fiatal vidéki tanársegéd kéziratát azonnal elfogadta kiadásra, mellőzve több, ismert, neves kolléga kéziratát.) Még ugyanebben az évben a debreceni tud. egyetem orvosi kara ,,A vércsoportkutatás és gyakorlati alkalmazása" tárgykörből magántanárrá habilitált, elsőként ebben a tárgykörben. 1948 tavaszán megkaptam a magántanári képesítést a budapesti tud. egyetem orvosi karától is, ugyanebben a tárgykörben. Mindez nagyban elősegítette terveim megvalósítását, amelyeket a háború befejezése utánra halasztottam. A felszabadulás után (1946-ban) Budapestre költöztem, miután a volt Székesfővárosi Közegészségügyi és Bakteriológiai Intézethez főorvossá neveztek ki. 1946 —47-ben — a jogászokkal vívott szívós harc után — sikerült megvalósítanom célkitűzéseim egyikét, a vércsoport-vizsgálatok bevezetését a bírósági bizonyító eszközök közé az apasági, ill. származásmegállapítási perekben, valamint a vércsoport-vizsgálatok eredményének teljes értékű bizonyítékként való elismerését [42]. A történeti hűség kedvéért meg kell itt jegyeznem, hogy akciómmal egyidejűleg felmerültek más irányú — bár jószándékú — elképzelések is. így pl. Kubányi a vezetése alatt álló Rókuskórházi donor-szolgálatot akarta fejleszteni regionális, fővárosi centrummá. Ehhez a tervhez sikerült megnyernie a főváros illetékeseinek a támogatását. Faragó Ferenc egyetemi tanár a ve-