Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
TANULMÁNYOK - Rex-Kiss Béla: A vérátömlesztés története hazánkban — történeti előzmények és visszaemlékezés
és forgalomba hozatalát a „Phylaxia" utóda, a „Human" Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet csak az 50-es években kezdte el. 2 Tudomásom szerint hazánkban az első citrátos vtr-t a pécsi egyetem ideiglenesen a budapesti István-kórházban elhelyezett sebészeti klinikáján végezték 1923 áprilisában a Lewisohn-féle készülékkel. Később a citrátos vtr-hoz az Oehlecker-féle készüléket használták. Használatban volt hazánkban ebben az időben a Percy-féle készülék is [33]. Meg kell itt említenem a Kubányi által a budapesti Rókus-kórházban (ma Semmelweiskórház) 1935-ben létesített véradó szolgálatot. Ez nemcsak a Rókus-, hanem az összes fővárosi kórházak donor szükségletét volt hivatva kielégíteni. A donorok vércsoportját előre meghatározták, és őket orvosilag rendszeresen ellenőrizték. Ebben az időben egy véradásért a donor 30 pengőt kapott, amit a kórház fizetett [26]. A 30-as években már világszerte elterjedt a konzervált vér- és plasma transzfúzió, de ebben a közép-európai államok, majd később a hitleri uralom alá került országok messze elmaradtak. (A teljesség kedvéért meg kell említenem, hogy a II. világháború alatt történt próbálkozás hazánkban a szárított plasma gyártására. A „Phylaxiában" Szathmáry József irányításával készült por alakú emberi vérplasma, amit 100 ml-es üvegampullákban hoztak forgalomba [53].) AZ ORSZÁGOS VÉRELLÁTÓ SZOLGÁLAT MEGSZERVEZÉSE Az Országos Vérellátó Szolgálat (ÓVSZ) megszervezéséhez 1947 elején fogtam hozzá. 3 Abban az időben — amint azt fentebb már említettem — csak a budapesti Rókus-kórházban működött donorszolgálat, Kubányi Endre sebészfőorvos irányítása alatt. Kubányi nemcsak kitűnő sebész volt, hanem érdeklődött a szerológia, a vércsoportkutatás iránt is, amit nemcsak könyve, hanem számos, magyar és német nyelven megjelent tudományos közleménye is bizonyít. Tanulmányutat tett az USA-ban is, tagja volt a Nemzetközi Vértranszfúziós Társaságnak [18—26]. - A hibás vércsoport-meghatározások oka nemcsak a kellő minőségű tesztszérum hiánya volt, hanem az alkalmazott módszerben is. Ugyanis abban az időben a vércsoport-meghatározás úgy történt, hogy csak a vizsgálandó egyén vörösvérsejtjeit vizsgálták az A- és B-jelleg jelenlétére a két tesztszérummal. A vizsgálandó vér savóját agglutinin-tartalomra nem vizsgálták. (Ez utóbbi, ún. savós, indirekt módszert Moss ajánlotta [34].) 1939 után a 0-típusú tesztszérum bevezetése valamit javított a helyzeten. Kubányi a vtr előtti szerológiai alkalmasság megállapítására 1924-ben az ún. „kettős-próbát" javasolta, amely abból állott, hogy külön-külön vizsgálta a kapó és az adó vérsavóját egymás vörösvérsejtjeivel [21]. A vércsoport-meghatározás teljes biztonságot nyújtó, ma is használatos ún. „kétoldalas" (laboratóriumi) módszerét — vagyis a vörösvérsejtek és a vérsavó egyidejű, parallel vizsgálatát tesztszérumokkal és ismert típusú vörös vérsejtekkel — én vezettem be hazánkban 1947-ben, a származásmegállapítási bírósági ügyekben végzett vércsoport-vizsgálatok kapcsán [40, 42], majd 1949-ben a vérátömlesztéssel kapcsolatban, mint standard módszert kötelezővé tettem [41]. 3 Egy országos donorszervezet és transzfúziós szolgálat megszervezésének gondolata akkor merült fel bennem, amikor 1941-ben és 1942-ben Németországban (Berlinben és Bonnban) mint állami ösztöndíjas a vércsoportokkal kezdtem foglalkozni. (Meg kell itt említenem, hogy ebben szerepe lehetett a ,, genius loci"-nak is. Ugyanis abban az időben a debreceni tudományegyetem élettani-kórtani intézetének voltam a tanársegédje Went István professzor mellett, akinek tanszéki elődje, Verzár Frigyes professzor végezte Magyarországon az első vércsoport-vizsgálatokat, amelyekről csak később szereztem tudomást.) Ékkor ismerkedtem meg a vércsoportvizsgálatok gyakorlati alkalmazásának lehetőségeivel is, így elsősorban a vérátömlesztésben és a vitás apaság (származás) tisztázásában. Ekkor választottam tudományos munkásságom
