Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

FOLYÓIRATOKBÓL - Histoire des Sciences Médicales, 1980 (Bánóczy Erika)

országba. Kiev, Odessza és Tiflisz után a negyedik a kaukázusi ambulancia lett volna, de mivel a szállítóeszközök útközben elsüllyedtek, kórházzá alakult át, amely végül az iráni Ourmiahban kezdhette meg működését. Fennállásának nyolc hónapja alatt nem annyira frontsebesülteket, mint inkább a helybéli nemzeti villongások és mészárlások áldozatait látták el. A kórház személyzetének és felszerelésének hazajuttatása rendkívül viszontagságos volt. J. Recht man: De r asepsie... ou un sièce avant Semmelweis (165—170. p.). A protestáns Orániai Vilmos trónralépése után számos teológus fejezi be tanulmányait orvosdoktorként, ezek közé tartozik a skót William Buchan (1729—1805), aki nagysikerű Házi orvoslás c. művében a fertőzés miazmáinak elkerülésére javasolja, hogy az orvos minden beteg után mosson kezet, váltson ruhát és szellőztessen, ily módon már 1769-ben „felfedezve" az aszepszist. A szerző a nyugaton elterjedt téves Semmelweis-képet idézi, amely Semmelweisnek az asepsis felfedezését tulajdonítja és ebben prioritását jogosan vitatja, figyelmen kívül hagyva, hogy Semmelweis érdeme — és ebben prioritása elvitathatatlan — az, hogy megállapította a puerperális láz és a sepsis aetiológiájának azonosságát. P. Huard — M.-J. Imbault-Huart: Les étapes du traitement des tumeurs par ischémie. Priorité de Harvey (171—176. p.). A daganatok iszémia útján történő kezelésének előzményei Harvey egy megfigyeléséig nyúlnak vissza, amit Paul Broca is idéz a daganatokról szóló művében. J.-J. Peumery: La prodigieuse carrière de Jean-François Coste (1741—1819), médecin-chef des armées (111—186. p.). Jean François Coste (1741—1819) gazdag pályafutását idézi fel: katonakórházi orvos, majd az Amerikában harcoló francia expedíciós hadtest főorvosaként tünteti ki magát (1780—83), a királyi, majd császári seregek főorvosa lesz, emellett 1790—92ben Versailles polgármestere, 1796-tól haláláig az Invalides, a nemzeti hadikórház főorvosa. E. Ar on: Br étonne au et sa légende (187— 192. p.). A szerző „Bretonneau, le médecin de Tours" címmel írt könyvet a jeles Tours-i orvosról (1778—1862), akit a modern orvostudomány atyjaként aposztrofál. Levéltári dokumentumok és Bretonneau széleskörű levelezése alapján állította össze az életrajzot, így módjában állt számos, Bretonneau életével kapcsolatos tévedés kiigazítására. C. Caudiot: Le Service de santé dans la Bataille de Verdun (193—200. p.). Az egészségügyi szolgálat tevékenységéről a verduni csatában, fényképdokumentumokkal. V.-P. Comiti: Intérêts et apports d'une étude historique des maladies aux XVIII

e et XIX

e siècles (201—206. p.). A betegségek történetének különböző megközelítési módjait tárgyalja: 1. betegségek története és általános történelem, 2. diagnosztikai módszerek, nosologiai és etiológiai osztályozás kritériumainak szemléleti változásai, 3. egyes betegségek megjelenési formái különböző korokban, a mával összehasonlítva, 4. demográfia és patológia összefüggései, 5. terápia hatása a betegségek lefolyására, 6. fertőző betegségek földrajza, 7. környezetváltozás és a betegség újramegjelenési lehetőségének összefüggése. O.-E. Cunin: Femmes dentistes, femmes de dentistes (207—212. p.). Fogásznők, fogásznék — így a cím; a szerző a fogászok védszentjétől kiindulva, aki talán első női gyakorlója is lehetett a mesterségnek (Szent Apollónia), a XIII. századtól napjainkig gyűjtötte össze a francia foghúzónőkre és borbély-sebésznőkre vonatkozó adatokat. A. Besombes: La triste fin de PierreNicolas Gaulard (1713—1740) „éleve-associé de Fauchard" (213—220. p.). Gaulard, a neves párizsi fogász Fauchard tanítványa