Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

FOLYÓIRATOKBÓL - Curare, 1981—1982 (Grynaeus Tamás)

kozó ismereteket most már az egyes országoknak kell gyarapítani, a WHO központi támogatása már fölösleges. 1979-ben Bamakóban (Mali) a francia, 1980 aug.-ban Accrában (Ghana) az inkább angol nyelvű afrikai országok résztvevőivel konferenciát tartottak. Utóbbi címe: Workshop on the promotion of traditional medicine and utilization of its resources in the development of health services. Megállapításaik: a tradicionális orvoslás a lakosság 90%-át (!) látja el; a fejlődő országok egészségügyi költségvetésének 30%-át (!) orvosságokra költik. E tényekkel szemben a konferencia javaslatai-ajánlásai: illúziók és agyonszervezés — eredmények nélkül. Hibákra, melléfogásokra mutat rá Krämer, Paul cikke is: Fortschritt oder Etikettenschwindel? Die Weiterbildung von traditionellen Dorfhebammen in Gaoua, Obervo/ta (11—16. p.). A szerző területen dolgozó orvos volt 1969—75-ig FelsőVoltában, utoljára 1980-ban járt ott. A Nyugat-Németországban kiképzett bábák alig javítottak a helyzeten: a fővárosba tömörültek (a lakosság 95%-a viszont vidéken lakik). Az iskolákból kikerültekből rekrutált kisegítő bábák kiképzése drága, hiányos és rossz eredményű volt, az asszonyok 10%-a szült csak szülőotthonokban. Ezután — 1971-től — kezdték meg a TBA-k (Traditional Birth Attendants) kiképzését. Rövid idő alatt többször, szükségtelenül és nem-szerencsésen módosított tervek-szempontok szerint. Azonban a tervek készítőinek fogalmuk sem volt a helyi adottságokról, a tradicionális szülészetről, ethnomedicinális előtanulmányok nem történtek. Célszerűbb lett volna a kiképzést egy perifériásabb szülőotthonban megszervezni, mint a fővárosi központi kórházban, ahol sokkal gyakoribbak a pathológiás szülések, s amelynek felszereltsége sokkal jobban különbözik a majdani otthoni viszonyoktól. A jelöltek zöme analfabéta — a kiképzők németek: anyanyelvi közvetlen kommunikáció nem volt lehetséges, így a „kiképzés" a bennszülött ápolónők kezében volt. Vizsga, későbbi ellenőrzés, megszerzett tudásuk felmérése nem történt meg. A tanulóidő alatt aránytalanul magas ösztöndíjat kaptak, ami más fontos területről (pl. lepra elleni küzdelem) vont el sok pénzt. Spatz, Johannes: Volksmedizin in Cabo Verde (13-14. p.). A Zöldfoki szigetek népi orvoslása erős portugál hatás (orvosló könyvek, Medicina domestica) alatt alakult, s inkább családban öröklődő tudás. A ,,curandeiro"-k száma kicsi, ezeknél viszont a kontinentális (afrikai eredetű) fetisizmus erősebben érvényesül. A szigeteken honos 800 növényből 240-et használnak gyógynövényként (tea, szirup, inhalatio, összezúzva borogatásként). Több összetevőből álló orvosságok ritkák. Wagner, Johanna: Re akkui iurierung als alternative Möglichkeit einer psychohygienischen Hilfestellung bei psychosomatischen Beschwerden (17—30. p.). Három remek esetismertetéssel illusztrálja sokéves tapasztalata alapján megfogalmazott álláspontját: a modern életkörülményekkel járó fokozott ingerhatás a fejlődő országokban még határozottabban jelentkezik, s ehhez járulnak még az elhagyott régi hagyományok és az új normák közötti konfliktusok. (Ez többnyire tudat alatti szinten zajlik le és dienkephalikuspsychsomatikus reakciókban nyilvánul meg: alvászavar, étvágytalanság, impotencia.) Korábbi élettempóját, értékrendjét, világképét fel kell adnia; ehhez járul az idegenektől (ellenség!) való félelem. A felekezetekre szakadt kereszténység is megzavarja őket. Mindez orvosságokkal alig befolyásolható, s a szerző, tapasztalatai alapján, nem hisz abban, hogy a felvilágosítás segít ezt megoldani. A megbetegedések hátterében tabu-tilalmak megszegése, áldozati-avatási szertartások elmulasztása miatti bűntudat áll, vagy az, hogy halált okozó varázslat áldozatának tartja magát. A szerző szerint a therapeuta