Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kapronczay Károly: A sebészeti eszközök fejlődése a XV—XVI században
se, akik nemcsak kiváló sebészek hírében álltak, hanem működésük nyomán külön sebészeti iskola bontakozott ki. Sebészeti gyakorlatuk a görög-római hagyományt ötvözte az arab sebészi ismeretekkel, új műtéti eljárásaik nyomán modern irányzatok honosodtak me az európai sebészetben. Például új felfogást képviseltek a trepanálás területén, sebkezelési eljárásaik és előírásaik a sebgyógyulást szolgálták. Hippokratésszal ellentétben, elsőnek ismerték fel, hogy a gyennyesedés a sebgyógyulás legfőbb akadálya, így a sebek állandó tisztántartására törekedtek, noha a gennyesedés kórokozó szerepét nem ismerték fel. A sebeket borral fertőtlenítették és elsőként használták a „sanatio per primam intentionem" meghatározást. Vérzéscsillapításra izomdarabkákat helyeztek a sebekre, leírásaik szerint kerülték a kauterizálást és a sebek szondázását. 5 Iskolájuk kiemelkedő egyénisége volt Bruno Longoburgo padovai sebész, a Chirurgia magna (1252), és Guilelmo Saliceto bolognai és veronai sebész ( + 1280), a Summa conservationi és a Cyrugiae c. munkák szerzője. Munkáikban mestereik tanításait foglalták össze, felfogásukat követve a sebek kezelésére kenőcsöket és tapaszokat ajánlottak, de kiemelkedő sebészi tudásuk valósággal visszaadta a sebészek kezébe a műtéti kést, a kauter helyett a preparatív technikát ajánlották. E felfogás másik kiválósága Lanfranchi (Lanfranco, + 1305) Franciaországban honosította meg a Borgognoniak elveit: új sebészeti irányzata lett a későbbi párizsi és montpellieri iskolák alapja, amelyek vetekedtek az itáliai sebészet ügyességével és találékonyságával. Lanfranchi spincterotomiával operált végbélsipolyt. Követője Guy de Chauliac (1300—1368), a középkor egyik kiemelkedő sebésze volt. Elsőként alkalmazza a sérvkapu elzárását, erre a célra aranydrótot használt. Mint az Avignonban élő pápa orvosa, kitűnő leírást ad az ottani pestisjárványról. Megfigyelése szerint azok a betegek gyógyultak meg, akiknek a bubója elgennyedt. Chauliac mestere Henri de Mondeville volt, aki új szakaszt nyitott a sebészet történetében: 1304-ben körülöltéssel csillapított vérzést. A Borgognoniakat követve felismerte, hogy a végtagok pólyázással vérteleníthetők, és az ischaemia előbb fájdalommentességgel, majd egy idő elteltével igen nagyfokú fájdalommal jár. Ezt az észlelését az amputációk esetében hasznosította. Bevezette a zárt sebkezelést, a sebészi tisztaság híve volt, alkoholos kötéseket javasolt. A francia sebészek közül kiemelkedett még Pierre Franco (1500—1570), akit talán az utókor kissé háttérbe szorított Paré mellett. Franco elsőként alkalmazta a sérvkapu tágítását, hogy ezzel megakadályozza a bélkacs elhalását. Igen jó módszereket dolgozott ki a hólyagkőmetszésre, amelyet könyvében (Petit traité, 1556) részletesen leírt. Az előbb említett sebészek aránylag csekély anatómiai ismeretekkel rendelkeztek, ezt a tudásukat sebészi gyakorlatukban sajátították el. Éppen a sebészet fellendítését segítette a XVI. század anatómiai szemlélete, és az, hogy kiemelkedő tudású anatómusok (így Vaselius is) folytattak sebészi gyakorlatot. Például Alphonso Ferri (1500—1560) húgycsőszűkületre szondát is szerkesztett, Mariano Santi di Barletta (1489—1550) a kőmetszés specialistája lett, Brunschwyg és Johannes Gersdorf hadisebészek alapos anatómiai tudással is rendelkeztek 8,7 Az anatómiai szemlélet és tudás térhódítását a sebészet területén legjobban Ambroise Paré (1517—1590) sebészi gyakorlata jelképezi, aki éppen ennek tudatában alakította ki mesteri műtéti technikáját (pl. az érlekötés, a trepanálás vonatkozásában), leleményes 5 Pazzini, A.: Storia delVarte sanitaria del/a origini a oggi. Roma, 1970. G Mayer K. Ferenc: Az orvostudomány története. Bp. 1927. 7 Szumowski, W : Az orvostudomány története. Bp. 1939.
