Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Pető Mária: A népességnövekedés szabályozása az ókorban
A NÉPESSÉGNÖVEKEDÉS SZABÁLYOZÁSA AZ ÓKORBAN PETŐ MÁRIA /^.népesség számának alakulását gyakorlati okok miatt — a rendelkezésre álló táplálék mennyisége, a vadászterület, lakóhely nagysága, a szükséges munkaerő látszám elérése céljából — már a legrégibb időktől fogva szabályozni szándékozott az ember. A pozitív szabályozás, a születések számának, a nő termékenységének növelése, jelenleg nem szerepel vizsgálódásaink körében. Az írásbeliség kialakulása előtti időkre természetszerűleg nincsenek biztos forrásadataink, csupán még a közelmúltban is őskori viszonyok között élő népek körében végzett kutatások révén, a néprajztudomány módszereivel tudunk viszszakövetkeztetni rá. 1 Az írásos emlékek alapján megfogható korszakok szabályozási módszereit már konkrét adatok birtokában sokkal nagyobb biztonsággal áll módunkban meghatározni. Az ókori auctoroknál igen sok népi módszer is megőrződött, de ebből az időszakból a témának jelentős orvosi szakirodalma is rendelkezésünkre áll. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a népességszabályozás módja összefüggésben áll a gazdasági és társadalmi fejlődéssel, a közegészségügy színvonala, az életmód, ezen belül a műveltségi szint és az uralkodó ideológia alapvetően meghatározza ezt a tevékenységet, így volt ez az általunk vizsgált klasszikus ókor időszakában is. A népesség számának szabályozása két irányú lehet, a növelés vagy a csökkentés irányába, ez utóbbi pedig három módon mehet végbe: csecsemőgyilkosság, magzatelhajtás vagy fogamzásgátlás. A felsorolás bizonyos történeti sorrendet is érzékeltet, bár meg kell jegyeznünk, hogy bizonyos korokban, éppen az általunk tárgyalt időszakban, a háromféle módot egyidejűleg, egymás mellett is alkalmazták. A megszületett, de bármi okból felnevelni nem kívánt csecsemő megölését a családszerkezet patriarchális formája tette lehetővé, amely családforma kialakulását és társadalmi gyökereit jelenleg nem kívánjuk felvázolni, annál is kevésbe, mert ezt a történettudomány már előttünk elvégezte. Az ókori irodalomban lépten-nyomon előforduló gyermekkitevést, azaz csecsemőgyilkosságot, a Tajgetosz-megoldást, egy idézet erejéig kívánjuk tárgyalni, mely Plutarkhosz (i. sz. 48-120) leírásából maradt ránk, a spártai katonai állam jellemzőjeként „Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. Ha egészséges alkatú és erőteljes csecsemő volt, utasították az apát, hogy nevelje fel, egyben pedig kijelöltek neki egyet a kilencezer spártai parcellából. De ha idétlen vagy nyomorék volt, 1 Hints, E. : Az őskori és ókori orvostudomány. Bp. 1939.; Gémes, B.: A magzatelhajtással kapcsolatos hiedelmek a magyarság körében. BBÁ MÉvkönyve IV—V. 1973—74. Szekszárd, 1975., u. itt 1. a korábbi irodalom felsorolását is.
