Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Pető Mária: A népességnövekedés szabályozása az ókorban
bedobták a Tajgetosz Apothetai ne vit szakadékába — azzal a meggyőződéssel, hogy nem jelent előnyt sem a gyermekre, sem az államra olyan csecsemő életben maradása, aki születésétől kezdve gyenge és életképtelen. Ezért fürdették meg az asszonyok az újszülöttet borban és nem vízben, hogy kipróbálják szervezete életképességét. Ha ugyanis epilepsziás vagy gyenge, beteges szervezetű volt a gyermek, görcsöt kapott az erős bortól, és elpusztult, de ha egészséges, még izmosabb lett. A dajkák nagy gondot fordítottak a gyermekekre, pólyát nem használtak, hogy minden tagjuk és testük szabadon fejlődjék.''' 2 Összefoglalásunk bővebben a magzatelhajtás (amblosis, abortus) témakörével foglalkozik, illusztrációként bemutatva eddig magyarul még meg nem jelent két ókori szerző, Szoranosz (i. sz. II. sz.) és Priscianus (i. sz. IV. sz.) művének egy-egy részletét Bollók János fordításában. A magzatelhajtás ókori adatanyagának tudományos feldolgozása Th. Thalheim és L. M. Hartmann, illetve G. Humbert tollából jelent meg. 3 A magzatelhajtás megítélésében az ókori szerzők nem képviseltek egységes álláspontot, Arisztotelész következőképpen nyilatkozik róla: „Az újszülöttek kitevéséről vagy fölneveléséről pedig úgy intézkedjék a törvény, hogy semmiféle korcsszülöttet nem szabad fölnevelni — viszont a gyermekek nagy száma miatt, ha a szokásrend azt úgyis megakadályozza, egyetlen újszülöttet sem szabad kitenni, mert hiszen ezek úgyis határt szabnak a túlságos szaporaságnak ; ha pedig valahol ennek ellenére mégis fogamzik gyermek: mielőtt érzés és élet kél benne, el kell hajtani a magzatot; hogy ez megengedhető-e vagy nem, csak az döntheti el, van-e a magzatban érzés és élet.'' A Platon idealista államelméletének kifejtése közben, ahol az emberek tenyésztéséről úgy beszél, mint a háziállatokéról, megengedhetőnek tartja az abortust. 5 E beavatkozás ellen szóló legismertebb tiltás a sokak előtt ismert hippokratészi orvosi eskü szövegében maradt ránk, mely magyar fordításban a következőképpen hangzik: „... nem fogok adni nőnek sem magzatelhajtó szert... " 6 Az orvosi eskü szövege világosan rámutat arra, hogy amit tiltani kellett, annak gyakorlata nagyon is meglehetett a mindennapi életben, s a kor egészségügyi szakemberei, a bábák és orvosok bizonyára éltek is ezzel a módszerrel. A kései gynaekológiai szakirodalom pedig egyenesen recepteket közöl az abortus végrehajtásához szükséges szerekből, miként ezt a befejezésül közölt késő római szöveg fordítása is mutatja. A terhességmegszakításnak többféle módját is ismerték, mechanikai, sebészeti és gyógyszeres beavatkozást egyaránt végeztek. A római társadalomban is megengedhetőnek tartották a csecsemőgyilkosságot, az újszülött életéről dönteni a páter familias kizárólagos joga volt. A magzatelhajtást is csak mint az apa elleni büntetett ismerték, hiszen a feleség meddősége akkor válóok lehetett. A magzatelhajtás (abortio) veszélyes voltát ismerték, Cicero (i. e. 106—43) írja le egy milétoszi asszony esetét, aki belehalt a művi terhességmegszakításba. 7 Ovidius szerint a nők alakjukat féltették a szüléstől, ezért vállalkoztak erre a beavatkozásra. 2 Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. Ford. Máthé Elek Bp. 1965. 77. 3 Thalheim, Th.: PWRE I. Stuttgart, 1894, 1804—1805.; Hartmann, L. M.: Abortio PWRE I. Stuttgart, 1894. 108.; Humbert, G.: Abigere partum, amblosis. Daremberg — Saglio. Paris, 1909. 7—8. 4 Arisztotelész: Politika. Ford. Szabó Miklós. Bp. 1969. 352. 5 Platon rep. V. 461. c. 6 Hornyánszky Gy. : A görög felvilágosodás tudománya. Bp. 1910. 165. 7 Cicero: Cluent. Cap. 11. p. 32.
