Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
TANULMÁNYOK - Monory Bulcs: Euthanasia — a pro és contra nézetek tükrében
lem eléri az emberi tűrés határait, a szenvedő betegnek legyen meg a joga, hogy az orvostól végleges segítséget kérjen, és ezt meg is kaphassa." n Szinte valamennyi alapokmány hangsúlyozza, hogy kizárólagosan az előbb idézett kategóriába eső betegségekről, betegekről van szó tevékenységük körében, másokról — például elmebetegekről —• nincs. Megemlítést érdemel az a tény, hogy az előbb említett, Angliában megalakult euthanasia társaság törvényjavaslatban dolgozta ki, ki és milyen esetben kérheti az önkéntes könnyű'halált. A precíz szabályokat felsorakoztató javaslatból azonban ez esetben sem lett törvény, mert azt a Lordok Háza elutasította. Annak ellenére, hogy e javaslatból nem keletkezett törvény, mégsem következtethetünk arra, hogy az angol társadalom, vagy akár csak az angol orvostársadalom is egyértelműen elvetné az euthanasia elvét. Jól példázza ezt Lord Davson 1936-ban elhangzott felszólalása: „Fokozatosan belopódzott az orvosi véleménybe, ahogy belopódzott a laikusok véleményébe is, az az érzés, hogy a haldoklás aktusát békésebbé és szelídebbé lehetne tenni, még akkor is, ha ez magával vonja az élet megrövidítését." 12 A vázoltakhoz hasonló elvek vezették Kenedyt, a Belevue Kórház idegosztályának vezetőjét, amikor 1939-ben írott cikkében az euthanasia minősített törvényesítését indítványozta. Ö úgy vélte, hogy azoknak az esetében, akik reménytelenül sérült, károsodott aggyal születtek, megengedhető, hogy próbálják megszabadítani az élettől a fiatal személyt vagy gyermeket, aki sohasem élne valójában, igazán „emberi" életet. A már korábban idézett hippokratészi eskü egy módosított formáját tartalmazza a Genfi Deklaráció, amelyet 1948-ban elfogadott a World Medical Association Közgyűlése, és amelyet tartalmaz az Orvosi Etika Nemzetközi Kódexe is, így foglal állást : „... Ünnepélyesen fogadom, hogy életemet az emberiség szolgálatára szentelem... betegem egészsége lesz legfőbb gondom. .. az emberi életet a legnagyobb tiszteletben tartom. . . orvosi tudásomat nem használom az emberiség törvényeivel szemben. . . " 13 Közel egy évtizeddel később — 1957 júniusában — az Amerikai Orvosszövetség küldöttközgyűlése által elfogadott alapelvek ekképpen körvonalazzák az orvos feladatát: „... az orvosi hivatás fő feladata az emberiség szolgálata, tekintetbe véve az emberi méltóságot, az orvos nyerje meg a gondozására bízott beteg bizalmát azzal, hogy mindegyiket a legmesszebbmenőén és áldozatkészen kezeli (. ..) Az orvosi hivatás nemes eszménye megköveteli, hogy az orvos felelőssége ne csak az egyénre, hanem a társadalomra is terjedjen ki. Felelőssége tegye érdekeltté és késztesse részvételre az olyan tevékenységben, amelynek célja az egyén és a társadalom jólétének fokozása, s ne legyen semmi módon az egyén életének ártalmára." 1 * Századunk ötvenes éveinek végén igen erőteljesen lángolt fel a vita az euthanasia körül. Ismét táptalajt kap a társadalmi hasznosság elmélete is, s ezt több irányból, különböző nézőpontokból kívánják és igyekeznek védeni. Ugyanebben az időben egyre többen hangoztatják azt a nézetet, miszerint az orvoslás, az orvostudomány még nem képes minden betegséget meggyógyítani, sőt olyan nézet is ismeretessé válik, mely szerint az orvosnak a rendkívüli, nem szokásos eszközök használata erkölcsileg nem kötelező betege megmentése érdekében. Ebben a széleskörű vitában a katolikus egyház is állást foglalt, melyet XII. Pius pápa fejtett ki 1957 novemberében, mondván: „.. .mivel a család rendszerint 11 L. részletesebben: a Lordok Háza tárgyalási jegyzőkönyvei, az euthanasia törvénybe iktatási javaslatáról, 1936. 12 Vö. 11. jegyz. 13 Idézi: Jaretzki, A.: Death with dignity — Passive Euthanasia. New York State Journal oj Medicine 1976. április, 16-18. 14 Idézi: Campbell, A. W.: Moral dilemmas in medicine. London — New York, 1975. 172- 173.
