Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)

TANULMÁNYOK - Rádóczy Gyula: A Magyarországon hivatalos gyógyszernormatívumok

hogy ezek hatálya kiterjedt a magyar patikákra is, tehát az előbb felsorolt gyógyszernormativumok Magyarország területén is folyamatosan érvényben voltak. A Dispensatorium Viennense elején található „Privilegium Caesareum" leszögezi, hogy „Az összetett és kémiai úton elkészítendő gyógyszerek előállításának oly sokféle módja van, hogy az orvosi gondolkodást és a gyakorlatot megzavarja, sőt a kételkedés veszélyébe és hibáiba vezethet. Ezért nagyon szükséges, hogy biztos, meghatározott és érvényes szabály jöjjön létre, amelyhez a gyógyszerek elkészítését illetően egyöntetűen ragaszkodni lehet." Viszont ha a különböző patikákban a gyógyszerész belátásától függően tetszőlegesen használták volna vagy ezt vagy más dispensatoriumot, akkor éppen a Dispensatorium Viennense megjelentetését szükségessé tevő célt nem lehetett volna elérni, mivel ezekben természetesen egymástól eltérő vagy eltérő összetételű előiratok szerepeltek. Az a tény pedig, hogy a fennmaradt magyarországi patikaleltárakban a korabeli szakkönyvek között nemcsak a Bécsi Dispensatorium, hanem más dispensatorium is megtalálható (pl. a Dispensatorium Pragense), az nem jelent többet, mint az illető gyógyszerész szakmai érdeklődésének tárgyi bizonyítékát. Az előbb is már említett „Privilegium Caesareum" cím alatt olvasható az uralkodónak a dispensatoriumra vonatkozó utasításai, amely szerint — A korábbi dispensaroriumokat (az augsburgit vagy esetleg a nürnbergit — R. Gy.) ezentúl használni nem szabad és ezeket be kell szolgáltatni a hatóságoknak. („.. .bárkinek tudomása van olyan könyvről amelyet e rendeletünk hatálybalépése előtt adtak ki, annak példányait a Bécsi Udvari Kancelláriába küldjék el") — Az egész Habsburg Birodalom területén a betegek egységes szabvány alapján történő gyógyszerellátása érdekében egyedül a Dispensatorium Viennense használata engedélyezett. („A Dispensatorium minden gyógyszerész számára norma és előírt szabály legyen, amelyeket alkalmaznia kell.") — „Aki e rendeletet megszegi, azt 5 márka színarany [!] megfizetésére kell büntetni, és tőle a Dispensatorium Viennense kivételével minden más gyógyszerkönyveit el kell kobozni." (A büntetés összege hatalmas volt, kb. 1400 g színaranyat vagy 1700 korabeli forintot jelentett akkor, amikor pl. a kőszegi patikaház kétszintes épülete mintegy 600 forintért cserélt gazdát. — R. Gy.) A Bécsi Dispensatorium megjelenése után a korábbi, 1689. június 21-én kibocsátott és még az egész Habsburg Birodalom területén egyöntetűen hivatalos, de immár idejét múlta gyógyszerárszabás helyébe lépő új taxa megírásával osztrák részről Elias Engelt, magyar részről pedig Torkos Justus Jánost bízták meg. Ugyanis a két ország egymástól eltérő árviszonyai miatt az új gyógyszerkönyvhöz mindkét országban külön-külön gyógyszerárszabást kellett összeállítani. Mindkét szerző a tervezetét 1744-ben nyújtotta be, de mivel a magyar árviszonyok sürgetőbbek voltak, így a Pozsonyi Taxa már 1745ben meg is jelent, amit az uralkodó az 1745. július 12-én kelt határozatával erősített meg, mint a Magyarország területére nézve hivatalos gyógyszerárszabást. Mivel az osztrák árviszonyok nem voltak ennyire sürgetőek, így a korábbi taxa ott egy ideig még megfelelt a célnak, ezért az Elias Engel által 1744-ben benyújtott tervezet nyomtatásban csak 1765-ben jelent meg. Ekkor az 1765. szeptember 7-én kelt uralkodói határozat az egész Birodalom területére — tehát Magyarországra nézve is — kimondta kötelező érvényét. (Ezt a Magyarországra nézve téves és sérelmes intézkedést azonban már a következő évben korrigálta az uralkodó az 1766. július 15-én kelt rendeletével, visszaállítva a magyar patikák viszonylatában a Torkos-féle taxa érvényét.) Tehát