Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pisztora Ferenc: A schizophrenia és a paranoid kórformák gyógyítási kísérletei a Monarchia korabeli Magyarország különféle psychiátriai intézményeiben
ilyesfajta stúdiumok egyben mély bepillantást engednek a korabeli intézetek belső életébe, különböző „élelmezési-ápolási osztályok"" szerint való tagolódásába, a betegpopuláció létszámába és szociális viszonyaiba. A therapiás módszerek alkalmazásának változó arányai tehát közvetve utalnak a gyógyító tevékenység hátterében meghúzódó társadalmi viszonyokra, a kor jellemző szociokulturális adottságaira is. 2. A therapiás elveknek és gyakorlati módszereknek nemzetközi viszonylatban történő összehasonlító történeti elemzése kiválóan alkalmas továbbá a korabeli magyar elmegyógyászok originalitásának, orvosi-gyógyító géniuszának a lemérésére. Vagyis annak a kiértékelésére, hogy a hazai psychiáterek milyen mértékben merítettek a külföldi tudásanyagból, azt csupán kopírozták, vagy mennyiben módosították, illették-e kritikával, esetleg mennyiben helyezkedtek éppen szembe vele? Ezenkívül, hogy a gyógyítás terén milyen eredeti elképzelésekkel rendelkeztek, és milyen eredményeket tudtak felmutatni? 3 3. Végezetül, az elmebetegségek gyógyításának a történetét feltáró kutatások lehetővé teszik, hogy nyomon követhessük napjaink therapiás eljárásainak a közelebbi vagy a távolabbi múltba visszanyúló eszmei gyökereit is. Azután ilymódon, a múlt és a jelen egybevetésével megítélhessük, hogy a jelenkori psychiátriai therápia néhány ellátására volt hivatott. A Monarchia korabeli feudál-kapitalista társadalom osztály és rétegtagolódása világosan megmutatkozott ui. a különféle intézménytípusokat (állami tébolyda, egyetemi klinika, közkórházi elmeosztály, egyházi vagy magánelmegyógvintézet) felkereső vagy oda beszállított betegpopuláció szociális arányaiban is. (Pisztora F. : Adatok az Osztrák—Magyar Monarchia hazai psychiátriai intézményeiben ápolt betegpopuláció szociális összetételéhez, 1977.) 3 A XIX. sz. volt Európában az elmetörvények létrejöttének (Kämpfer M. szerint Írországban 1821-ben, Franciaországban 1838-ban, Angliában 1845-ben stb.), az elmegyógyintézetek nagy számban való létrehozásának és az egyetemi psychiátriai oktatás megindulásának [Esquirol 1817-től, Horn 1806-tól Berlinben, Heinroth 1811-től Lipcsében lett tanszékvezető professzor stb.) az időszaka. Fischer— Homberger E. szerint Németországban az intézmények zömét már a XIX. sz. első felében megnyitották, míg Ausztriában erre csak a század második felében került sor. Kraepelin E. száz év psychiátriai fejlődését elemző 1918-as klasszikus munkájában arról tudósít, hogy Németországban már 1911-ben a 187 nyilvános elmegyógyintézet mellett 16 egyetemi klinika, 5 katonai-psychiátriai osztály, 11 bűntettes elmebetegek részére szolgáló intézet, 225 magánelmegyógyintézet és 85 neurosis-szanatórium működött, melyekben összesen 1376 elmeorvos tevékenykedett. Ismeretes, hogy hazánkban ehhez képest csak jóval később — a XIX. sz. utolsó negyedében — és jóval szerényebb mértékben bontakozott ki az elmegyógyászat fejlődése. (Horánszky N. 1968 és 1975.) Csúcspontját és egyben fénykorát a századforduló utáni években érte el, és ez a felfelé ívelő időszak — mind az elmeosztályok és az elmeorvosok számának növekedését, mind az elmebetegek ápolásának-gyógyításának színvonalát tekintve, mind pedig a tudományos élet pezsgését és eredményeit figyelembe véve — egészen 1924-ig, Moravcsik E. E. haláláig töretlennek mondható. (Berkes S. 1904; Epstein L. 1901 ; Fekete J. 1968; Gajdos B. 1973; GvarmatiI. 1962; Habonyi Z. 1971 ; Laufenauer A. 1906; Moravcsik E. E. 1906; Molnár J. 1906 és 1914; Nóvák E. 1905; Orbán L. 1959; Pándy K. 1914; Szirtes Gy. 1968; Zsakó I. 1933.) Chyzer C. 1909-ből származó beszámolójából tudjuk, hogy hazánkban 1900-ban 4 állami elmegyógyintézet, 2 egyetemi psychiátriai tanszék, a Központi Gyűjtőfogház Tébolydai Osztálya, 2 vidéki kórház nagyobb elmeosztálya (a pozsonyi és a gyulai), 25 közkórház, 7 magán és 2 egyházi kórház elmeosztálya működött, ezenkívül még a Schwartzer féle magán-elmegyógyintézet. A korabeli magyar elmegyógyászok között — akár kiterjedt gyakorlati gyógyító munkája, szervezési érdemei, oktatói tevékenysége, akár gazdag és originális tudományos munkássága miatt — kimagasló hely illeti meg Schwartzer Ferencet és Ottót, Lechnei Károlyt, Oláh Gusztávot stb., de legfőképpen Moravcsik E. Emilt (Németh Ö. 1926).
