Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pisztora Ferenc: A schizophrenia és a paranoid kórformák gyógyítási kísérletei a Monarchia korabeli Magyarország különféle psychiátriai intézményeiben

irgalmasokhoz, további, élethossziglani ápolás végett. Ezek között nagy számban voltak találhatók a Monarchia földművesei, iparosai, s legfeljebb elvétve egy-egy elszegényedett értelmiségi vagy földbirtokos. Hasonló elvek alapján

88 folyt a betegfelvétel a budai kórházukban is. Az 1898. és 1899. évi betegforgalmi statisztikából

89 ismeretes pl., hogy az ezen időszakban ápolt 168 beteg (121 férfi és 47 nő) foglalkozás szerint a következő megoszlást mutatta: 61 iparos, 48 napszámos, 20 foglalkozás nélküli, 15 földműves, 12 szolgálónő, 8 lelkész, 4 kereskedő. Megemlítendő azonban, hogy a budai irgalmasok tébolydájában alapítványi helyen hivatalnokok számára mindenkor külön szoba volt fenntartva.

90 Az irgalmasok orientációját a krónikus és elhagyatott elmebetegek ápolása felé két szempont is magyarázza: a) Az alapítójuk, Istenes Szt. János maga is állott ápolás alatt a granadai tébolydában, s részben az ottani élményei ösztönözhették betegápoló szerzetesrend alapítására. A rend történetében azután — egészen napjainkig — az elmebetegekkel való foglalkozás mindenkor kiemelt szerepet játszott; b) Az 1903ban, új budai rend- és kórházuk felavatása alkalmával kiadott „Emlékirat" közli, hogy elmebetegápolással az elmúlt 40 év folyamán azért is foglalkoztak, ,,.. .mivel ezekért több pénzt vettek be, s a fennmaradt pénzt a többi, nem elmebetegek jobb ellátására fordították.,"

91 Miután azonban a lipótmezei, az angyalföldi és a nagykállói elmegyógyintézetek, valamint a Fővárosi Megfigyelő-Osztály létrejöttek — s ezzel párhuzamosan csökkent az irgalmasok betegforgalma és a részükre a betegekért folyósított állami dotáció is —, budai tébolydájuk működését 1900. dec. 31-én beszüntették. Ami a két hazai irgalmasrendi tébolyda belső életének, gyógyító tevékenységének vizsgálatát lehetővé tevő történelmi forrásanyagot illeti, a kórtörténetek viszonylatában sajnálattal állapítható meg, hogy háború, árvizek stb. következtében az egri férfiosztály régebbi kórrajzanyaga elpusztult — hasonlóképpen a budai osztályé is —, s Egerben a kórtörténetek csupán 191 i-tői vannak meg. Legfeljebb csak szórványosan, egyéb intézetekbe áthelyezett betegek anyagai között bukkanhatunk egy-egy egri vagy budai irgalmasrendi kórrajzra.

92 88 Évi kimutatás az Irgalmas Rend Budapesti Kórházában 1898. és 1899. évben ápolt betegekről. 1—5.: „A budapesti kórház 3 osztályból áll, úgymint: 1 ) Marczibányi-féle alapítványi; 2) Budapest Székesfőváros és 3) Az elmekórosok osztályából. Ezek közül a Budapest Székesfővárosi Osztály a Szt. János Kórház kiegészítő részeként tekintetik, míg az elmekórosok osztályába elhelyezett betegek legnagyobb számát az állam által ide utalt gyógyíthatatlan elmebetegek képezik^ 89 Évi kimutatás. . . 1899. i. m. 90 A budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár „Irgalmas különgyűjteményének" 116. dobozában a pesti irgalmas perjel egy Budapesten, 1873. nov. 10-én kelt levelét találtam, melyben a Belügyminisztérium megkeresésére válaszol. Jelenti és visszaigazolja e levélben, hogy — a volt Helytartótanács 1862. évi jan. hó 1-én kiadott, 92 065 számú rendelete értelmében — a Latinovics-féle alapítvány terhére beteg hivatalnokok részére kijelölt különszoba a rend kórházában változatlanul rendelkezésre áll, be van rendezve, s ha ilyen beteg nincs, üresen áll. Jelzi továbbá, hogy 1863 és 1873 között 34 hivatalnokot ápoltak ott. 91 Emlékirat az Istenes Szt. Jánosról nevezett Irgalmas Rend. . . stb., 1903. 30—31. 92 E kórrajzok színvonala sem mondható megfelelőnek. Miután az irgalmasok az esetek többségében az állami elmegyógyintézetekből vagy egyéb psychiátriai létesítményből átvett krónikus beteggel együtt annak részletes kórlapmásolatát is megkapták, ezért felvételi státust ritkán írtak, s ha igen, úgy azt is csak röviden. Decursusaik is sokszor hézagosak és felületesek. Á. G., „tébolyodottságban" szenvedő 29 éves községi aljegyzőt pl. öt évi lipótmezei kezelés után, 1895. dec. 27-én helyezték át az Egri irgalmas rendi férfi-