Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
ADATTÁR - Lázár Szini Karola: Adalékok a XVI. századi Ars Medica vizsgálatához. Anatómiai és kórtani műszókincs
összetételek keletkezésében ma már nem a mondatban való lassú összetapadás, hanem a kész minták alapján történő egyszeri szóalkotási aktus a döntő mozzanat. 38 6.3.3. Gyakran fordulnak elő az Ars Medica szövegében a két vagy több szavas nyelvi alakulatok. A szószerkezetek (szintagmák) — ismeretes az újabb kutatásokból 39 — nem fogalmat jelölnek csupán, hanem két fogalom viszonyát, azaz összetett fogalmi tartalom fejeződik ki bennük. Míg a köznyelvi szószerkezetek általában a fogalmak alkalmi kapcsolatát tudatosítják (szabad szintagmatípus), addig a szaknyelviek valójában statikus nyelvi elemek (kötött szintagmatípus). Az Ars Medica több száz, szószerkezettel alkotott anatómiai és kórtani műkifejezése, csaknem a legkisebb alaki változás nélkül, a tagok közti viszonyt mindig ugyanabban a nyelvtani formában kifejezve ismétlődik a műben, részben kész, idegen minták fordításaként (agyvelőnek állatja — cerebri substantia, combnak csontjainak feje — caput femoris, izeknek kötelei — articulorum vincula, csontoknak betakaró hártyái — periosteum, melynek porcogója alatt való hús — praecordium, illetve gyomornak fájása — dolor ventriculi. tüdőnek megsebösülése — pulmonis exulceratio, érzékönységnek eszközi — sensurum organa, asszonyállat havi vérfolyása — menses, csomós láb és kéz köszvénye — nodosa tophacea podagra et chiragra stb.). Az alaptagnak logikailag és nyelvtanilag alárendelt determináns tag(ok) szűkíti(k) — testrészhez köti(k) — egyedíti(k) az alaptag jelentését, a szószerkezet így speciális fogalom (szervrész vagy betegség) megnevezőjévé válik. A tagok közti nyelvtani — tartalmi — logikai viszony szerint az Ars Medica szintagmái javarészt jelzős szószerkezetek. Determinánsuk értelmezi az alaptag kifejezte fogalmat minőségi jegyének és főként birtokosának (a testrésznek) megnevezésével. Az Ars Medica első könyvének mintegy 400 anatómiai műszava birtokos jelzős szószerkezettel alkotott névszói adnominális szintagma (agyvelőnek gyomrai— ventriculi cerebri, szömnek fénye — pupilla, fogaknak ina — nervus dentium, gyomornak szája — os ventriculi, cardia, csípőcsontnak forgója — pyxis coxendicis, vizeletnek csövei — ductus penis, deréknak üressége — thoracis capacitas stb.). Mindegyikük egész-rész viszonyt fejez ki. Magával a rész (pars) szóval alkotott műkifejezések (toroknak belső részei — interiores faucis, bőrnek fölső része — superficies cutis, agyvelőnek részei — plexus chorioidei, főnek első része — sinciput, szárcsontnak első része — pars prior tibiae) tulajdonképpen a szervrész nevének hiányát pótolják, jórészt az Ars Medica latin forrásaiban is. Orvoskönyvünk kórtani terminológiájában a kóros állapotot (tünet, betegség) kifejező alaptag, valamint a testrészhez kötő determináns alkot birtokos jelzős szintagmát (hólyágnak megsebösülése — ulcus vesicae, szívnek nyilaliása — punctio cordis, májnak tüzesülése — hepatis inflammatio, mádrának fenéje — cancer uteri, nyelvnek gutája — paralysis linguae stb.). A minőségi jelzős szószerkezet a pathológiai műszókincsre jellemző. A fő tünet nyelvi jelölője a minőségi jelzővel szintagmát alkotva nevezi meg a kórképet (kemény dagadás — skyrrhus, erős főfájás — cephalea, nyilalló tüzes kelevény — phlegmon, völgyes seb — ulcus cavum, genyedségös pökés — empyema stb.). Hasonló szintagma az anatómiai terminológiában kevesebb. Determináns tagjuk a szervrész milyenségét kifejező melléknév (vékony erek — venae tenues, inas részek — nervosae partes, 38 Lásd B. Lörinczy Éva idevonatkozó tanulmányát: A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan I. Bp., 1962, 421—58. 39 A mai magyar nyelv rendszere II. Bp., 1962, 65—94 és Hadrovics László: A funkcionális magyar mondattan alapjai. Bp., 1969 20—23, valamint Gálfy Mózes: Nyelvi forma, nvelvi érték. Bukarest, 1972. 104.
