Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
ADATTÁR - Lázár Szini Karola: Adalékok a XVI. századi Ars Medica vizsgálatához. Anatómiai és kórtani műszókincs
Az „írás" anyagát „a bölts emberek könyvökből. . . szedegettem sok munkámmal és fáradságommal öszve" — vallja művéről a szerző az „Elöljáró Beszéd"-ben. 12 Világos utalás ez arra, hogy az Ars Medica nem egyetlen forrásmunka hasznosításával készült. És valóban, a mű, a klasszikus szerzőkre való gyakori hivatkozás ellenére, a korabeli tudomány színvonalán áll, illetve kortársi szerzők műveibői merít, ezt Varjas Béla máielső méltatásában hangoztatta, Kovács Ferenc pedig, a gümökórról szóló fejezetről írva, ténylegesen bemutatta. 13 Forráskutatásainkat az egész műre kiterjesztve, sikerült bizonyítanunk, hogy a számtalan hasonló felépítésű, XVI. századi latin nyelvű orvosi munka közül az élenjáró nyugati szerzők művei az Ars Medica fő forrásai: 14 így mindenekelőtt Jean Fernel (1497—1558) hírneves francia orvos Pathológiája (Universa mediciná-jának — Párizs, 1554 — része) és Leonhard Fuchs (1501—1566) közismert német botanikus orvostanárnak a század közepe táján több kiadást megért „De curandi ratione Libri VIII" című kompendiuma, továbbá a szintén kortárs Pietro Andrea Matthioli (1500—1577) hírneves olasz orvosbotanikus műve (Commentarii in sex libros Dioscoridis, Velence, 1554). Mindhárom szerzőnek említett és XVI. századi hazai tulajdonosbejegyzéseket őrző kézikönyve a régi erdélyi könyvtárak állományának ma is becses darabja. „Nem ismerünk európai irodalmat, amely a többitől elszigetelve, minden hatás elől elzárkózva fejlődött volná''' — ez a megállapítás 15 orvosi irodalmunkra kezdeteitől érvényes. A reneszánsz kori orvostudomány kiemelkedő képviselőinek műveiből merített, de minden vonatkozásában — szövegválogatásában, megszerkesztésében, ajánlásában, sőt hivatkozásaiban — a hazai viszonyokhoz (személyekhez) igazított Ars Medica orvosi művelődésünket már akkor közvetlenül az általános európai fejlődésbe kapcsolta. 3. Összehasonlító vizsgálatainkból kitűnik, hogy a biztos kézzel megválasztott kortárs latin nyelvű forrásmunkákat az Ars Medica szerzője szöveghűen, de nem szolgaian fordítja. A szöveghűségből erednek a születő tudományos orvosi nyelv idegenszerűségei: a természetes beszédtől eltérő mondatszerkezetek, stílusformák, a tapogatózó körülírások, a gyakori szinonimahasználat, ,,deák"-magyar szópárosítások stb. De a latin szöveg alakító hatása ellenére, az Ars Medica nyelvét éppen úgy, mint a kortárs legjobb, szintén fordítás, illetve átdolgozás nyomán született magyar nyelvű alkotásokét (Heltai Gáspár Fabulái, Bornemissza Péter Elektrája, Melius Péter Herbáriuma), világosság, szabatosság, ugyanakkor eleven, ízes népiesség, azaz nyelvi gazdagság, sokrétű szókincsjellemzi. Azérzékletes, a gyakorlati élet szükségleteihez igazodott élő, beszélt nyelvet „fegyelmezték" e szerzők szöveggé (esetünkben szakszöveggé). Olyan érdem ez abban a korban, amellyel az irodalomtörténet 10 a magyar prózaírás legelhivatottabb első művelőit jellemzi. A teljesség igényével megalkotott XVI. századi magyar orvosi könyv mintegy bizonysága a humanisták felfogásának: '- A mű előszava a másolatokból ismeretes. Idézetünk a XVIII. századi erdőszentgyörgyi példányból származik. Ugyanebből a másolatból állnak rendelkezésünkre az eredeti. Varjas-kiadta példányból (mely 25 levéllel csonkult) hiányzó részek: részben a főfájásokról, hagymázról, kórságtörésről, sandalságról, gilisztákról, sülyről, meddőségről stb. 13 Kovács Ferenc: J. Fernel hatása a gümőkór magyarországi korai irodalmára. Comm. ex Bibi. Hist. Med. Hung., 19 (1960), 13—24. 11 Lázár Szini Karola— Spielmann József: Adalékok Lencsés György Ars Medica c. műve kérdéseihez II. Az Ars Medica forrásairól. Orvosi Szemle, 16 (1970), 3—4, 449—54. 15 Turóczi-Trostler József: Magyar irodalom — világirodalom. II. Bp., 1961, 5—63. 16 Horváth János: A magyar irodalom fejlődéstörténete. Bp. 1976, 95.
