Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Martos Gizella—Farkas Judit—Pisztora Ferenc: Szocio-kulturális tényezők hatása a mezőkövesdi matyók pszichés sajátosságaira és megbetegedéseire a XVIII. és XIX. században

fenyítésekkel fenyíttesse meg, elsősorban azokat, akik éjszakai találkákra szállást adnak,." Házasságon kívüli szülés elenyészően csekély az 1768-as első hivatalos népszámlálás adatai szerint. Családközpontúak voltak. Azelső népszámlálás közel 60%-ot megközelítő születési arányszám mellett 18%-ot kitevő gyarapodást mutatott ki, mely ritkaságszámba ment a XVIII. sz.-ban. Az egyház hagyományos tanítása szerint a család a társadalom élő sejtje, az emberi személy normális kibontakozásának természetes környezete. A kereszténység szelleme nem ellenkezik egy bizonyos evilágisággal, vagyis a természet és az emberi valóság értékrendjének elismerésével. A lányok 15—19 éves korukban mentek férjhez, a férfiak korkülönbsége átlag 4 év volt. Házasságaik monogámok és felbonthatatlanok voltak. A katolikus morális és kánonjogi felfogás szerint a házastársi kapcsolat elsődleges — bár nem egyetlen — célja a gyermek nemzés, mely gazdasági munkaerőt is jelentett. Ha a házasfelek eleve — de jure — és mindörökre ki akarták zárni a gyermekáldást, ezzel meghiúsították a házasságnak mint intézménynek a célját: ezért ha ez a szándék igazolható volt, a házaságot érvénytelennek lehetett nyilvánítani. Ilyen eset alig fordult elő. Nemcsak az egyház, hanem a világi hatalom is szigorúan ellenőrizte a bábák tevékenységét. A házastársak mindennapos együttélését, az ebből fakadó érzelmi kiteljesedést és szeretetkapcsolat megszilárdulását azonban több tényező is hátráltatta: így mindenekelőtt az a sajátos körülmény, hogy a XVIII. sz.-ban a matyóságnak a távoli pusztákon folyó nagyobb arányú állattartása szükségessé tette a férfiak tartós távollétét. így szokás volt, hogy már a házasság napján el kellett távoznia az ifjú férjnek. A fiatalasszony életkora is megkövetelt egy bizonyos várakozási időt a teherbeesés kívánatos időpontjáig. Szembeötlő volt ezenkívül az a nagyfokú tartózkodás, amivel a szexuális élet kérdéseit kezelték, és az a nagyfokú visszafogottság, ami érzelmeik kinyilvánítása terén volt megfigyelhető. Ennek ellenére és éppen ezért a családlétszám átlagot meghaladó szaporaságra mutat 5,41 (országosan 5,28), egyéb források szerint nem volt ritka a 10—12 szülés sem egyes családokban, melyet házközösségben élő nagycsaládrendszerben éltek le. 1 házra eső létszám 1,35 (országosan 1,22) volt Kápolnay I. számításai szerint [4]. Mindez messze meghaladta az akkori európai átlagot, de hasonlóságot mutatott az Ázsiában és Afrikában divó nagycsaládrendszerrel. A családi és termelési szervezet egybeeséséből következett a családon belüli munkaés teljesítményorientáció, ahol a család és egyén sikerét a családon belüli teljesítmény eredményezi; és ami megszabja nemek és generációk közötti munkamegosztást, éppen úgy mint a hatalmi viszonyokat. A termelőeszközök viszonylag lassú fejlődése miatt általában elégséges volt a munkakultúra tradicionális átadása és elsajátítása. [5] Az intenzív állattartás és a kiegészítő földmívelés következtében táplálkozásuk változatos volt. A XIX. sz. első évtizedeiben már látható jelei vannak a fokozatosan végbemenő változásoknak. A gazdasági, társadalmi és demográfiai tényezők között olyan szorosak az okozati kapcsolatok és funkcionális összefüggések, melyekhez viszonyítva kevésnek és egyoldalúnak bizonyulnak a történelmi források. Mégis nagyjából a következő változásokat rekonstruálhatjuk. Az intenzív állattartás következtében a rendelkezésre álló rétek és legelők mennyiségileg elégtelenekké, minőségileg kifogásolhatókká váltak. A földközösség felbomlott. Feltörték a legelőket, hogy egyoldalú gabonatermesztést folytathassanak.