Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Marsovszky Pál: Herzog Ferenc (1879—1952) emlékezetére

clavian steel syndrome" vagy a carotis és vertebralis artériák pathologiájára gondolunk. De az angiographia annak idején már kezdődő, azután mérföldes léptekkel történő előrehaladása, majd W. Forsmann 1929-ben már véghezvitt önkatheterezése, később 1949-ben az amerikai Coltman képernyőerősítője, a kémiailag mindig javuló kontrasztanyagok befecskendezése más irányból megelőzték Herzog klinikai megfigyeléseiben bármennyire is gondos, de akkor már külföldön nem használt vizsgálati módszereit. Vizsgálataiban majdnem mindig azokat a témaköröket dolgozta fel, ahol hiányosságokat észlelt, s ahol gondos megfigyelésekkel előbbre juttathatta az orvostudományt. Erre tanította Herzog Ferenc munkatársait is: „oly tárgykörben dolgozzanak, ahol érzik s tudják, hogy a tudomány elégtelen". Az alkattan, örökléstan és genetikai faktorok fontosságát maga is jól látta. Egy, sajnos korán elhunyt tanítványa, Buday László vezette be a klinikán az alkattani kutatásokat, Magyarországon bizonyára elsőként. Ez is azt mutatja, hogy Herzog mennyire pártolta az új felfogásokat. Munkáinak, különlenyomatainak áttekintésekor szellemi fejlődését is láthatjuk. Mindig tárgyilagos megfigyelésekre törekedett, ezen megfigyeléseit összevetette a természettudományok eredményeivel, illetve a természeten az embert szemléltette és annak pathologiai megnyilvánulásait. Herzog nem volt teremtő, alkotó egyéniség; munkája legbensőbben összefonódott lelki alkatával, egész személyi mivoltával. Az igazolás kötelezettségének uralkodó érzése hatotta át minden munkáját. Ezért mintha nem lett volna érzéke a gyakorlati élet problémái, főleg saját anyagi és gazdasági ügyeinek ökonomikus vitele iránt. A tudós látszólagos félszegsége gondolkozásbeli modorosságában is megnyilvánult. Maga nem hajszolta a magángyakorlatot, de nem törődött azzal, hogy orvosainak volt-e praxisa, ha az nem ment a klinikai szolgálat rovására. Klinikájának nem orvosi személyzeténél a családi ügyeken kívül, nem érdeklődött anyagi lehetőségeikről, illetve azok javítása iránt. Ezt semmiképpen sem nemtörődömsége, hanem félszegsége, szégyenlőssége okozta. Munkatársainak tudományos munkásságát ugyanolyan kritikus szemmel bírálta mint a sajátját; ezzel nagyon sok nehézséget, a kifejlődés lehetőségeinek gátlását váltotta ki, anélkül, hogy bizonyos problémákon főleg a fiatal kollégákat átsegítette volna vagy ingert, Ösztökélést adott volna nekik. Mint fentebb említettem, a tárgyilagosságra való törekvés — hibaforrás is lehet. Ha ritka kórképekben nem volt elegendő számú eset, amely a statisztikai szignifikáns mértékét elérte volna, a publikáció lehetősége majdnem kizárt volt. Egész rendkívüli esetek, melyek még kórbonctanilag sem voltak tisztázhatók, kivételképpen adódtak. Ennek következménye volt, hogy klinikájának tagjai hátrányban voltak a nagyon is gondos és tárgyilagos mester kritikája miatt — szemben más intézetek főnökeinek sokkal kevésbé mélyreható felfogásával. Milyen volt Herzog azokkal az orvosokkal, kik más klinikákról — az ottani professzor halála vagy nyugdíjazása miatt — kerültek át intézetébe? 1929-ben Bálint Rezső orvosprofesszor halála, 1936-ban Korányi Sándor nyugdíjazása voltak ilyen tényezők. Eleinte paralel beosztásban voltak néhány hónapig, hogy a helyi szokásokat átvegyék. Elnézőbb és megértőbb volt irántuk; számosan hosszú évekig maradtak klinikájának kötelékében. Kitűnő szellemi együttműködés volt a klinika tagjai között. Azon nagy klinikusok sorába sorolható, akik nem különös felfedezésekkel írták be nevüket a magyar orvostudomány történetébe, hanem a beteg érdekét szolgáló