Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Marsovszky Pál: Herzog Ferenc (1879—1952) emlékezetére

lagos és aprólékos, gondos megfigyelésekkel, helyesen irányított anamnesissel (majdnem mindig betegbemutatásokkal kezdte előadásait), a beteg gondos vizsgálatával, amit mindig egy hallgatója bevonásával végzett. Szabatos, gondosan megfogalmazott előadásai során és bemutatásaiban úgy érezte, hogy akkor adja a legtöbbet az orvostanhallgatóknak, ha a beteggel való helyes érintkezést ez úton is megtanulják. A gondos és részletes klinikai és laboratóriumi vizsgálatok, majd a differenciáldiagnosztika helyes mérlegelése volt klinikai bemutatásainak veleje. Szemeszterenként egy tárgykört adott elő részletesen — így a szív és a keringési rendszer, az idegrendszer megbetegedéseit, a tüdő, valamint a vérképzőszervek betegségeit, máj-, vese-, gyomorbélrendszer bántalmait vette összefüggően a tanrendjére. Ezen időszakokban azonban, ha rendkívüli vagy érdekes akut esetek kerültek a klinikára felvételre, azokat soron kívül bemutatta ez előadása kezdetén, ha nem is függtek össze előadása tárgykörével. Mindennap készült az előadásaira, ezért azok mindig az akkori tudásnak megfelelően helytállóak, világosak és meggyőzőek voltak. Ha az újabb irodalmat és kutatásokat figyelembe is vette, soha nem említett nem tisztázott vagy befejezetlen klinikai vizsgálatokat, sem külföldi intézetekből, sem saját klinikájáról, és soha fellengzős eszmefuttatásokba nem bocsátkozott. Rendszeres volt előadásának felépítésében és csoportosításában, úgyhogy előadásai nyomtatásban is megjelenhettek volna. Csak az igazat, ill. az elfogadható igazságot tanította, bár nagyon jól tudta, hogy a természettudomány s így az orvostudomány igazságai nem abszolút igazságok. Tanítani sokkal többet jelent, mint egzakt dolgokról beszélni. Aki valóban tanít, annak önmagát kell adnia. Hivatástudatának ereje arra sarkallta, hogy életét szívós akarattal és odaadó szorgalommal a kutatásnak is szentelje. III. Itt térek rá Herzog Ferenc harmadik érték-vetületére, amit talán azért olyan nehéz objektíve analizálni, mert éppen alapossága és talán túlzott pontossága, pedantériája sok olyan emberi tulajdonságát hozta előtérbe, amely gátló hatással van egy par excellence tudományos és termékeny kutatóra. Rezerváltsága, félszegsége, a gyakorlati élet hiányos ismerete, a magány szeretete, majdnem aszociálisnak is tűnhetett sok ember szemében, kik közelebbről nem ismerték. A tárgyilagosságra való törekvés, bármennyire is dicséretes, maga is tipikus hibaforrás. Ismereteink a tárgyhoz mérve csak részlegesek, töredékesek, nem adaequatok: ebben rejlik az emberi megismerés gyarlósága és tökéletlensége. Ez áll természetesen a természettudomány olyan ágazataira is, ahol nincs a priori útbaigazítás, mint a matematikában és fizikában. Tudományos dolgozatai főképpen az idegrendszer kórtana és a vérkeringés bántalmai köréből valók. A polycythemia gyógyítására, állati fehérjében szegény étrendet ajánlott. Akadémiai székfoglalójában a környéki keringés zavaraira vonatkozó vizsgálatait foglalta össze. Továbbképző előadásaiban a gerinc velőburok és a hypophysis daganataival, a szív ütemzavaraival, az aorta syphilisével, a szívburok-összenövéssel, a rheumás szívbetegségekkel, diagnosztikai tévedésekkel foglalkozott. Utolsó munkája az asthma cardiale keletkezéséről szólt, 1947-ben külföldi szaklapban jelent meg. Egyik dolgozatában közölt eljárása — a kétoldali egyidejű vérnyomásmérés az aortitis luetica kórjelzésére — bizonyára kiterjeszthető lett volna az aortaív és onnan kiinduló anonyma, carotis communis sinistra és subclavia sinistra anomáliái, ill. a vertebrális artériák pathologiás elváltozásainak kórjelzésében is, akár a „sub-