Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Raics Jenő: Tauffer Vilmos mint szülészeti miniszteri biztos

Tauffer a prevenciót nem kizárólag a szülések ellátására kívánta korlátozni. A Rendtartás keret, szervezett módot ad a gondozásra is. Már az 1902. évi Jelentésében, melyben többek között beszámolt arról is, hogy előző (1891-i) Jelentésének visszhangjaként új bábaképezdék létesültek az országban (ekkor kezdte meg 1896-ban működését a debreceni bábaképző, mely az 1918-ban megnyílt egyetemi orvosi kar szülészeti klinikájának 1927-ig otthont adott), hangoztatta a szülés előtti gondozás szükségességét : „Gondozni kell az elvetett magot, nem elég csak majd az aratásnál óvni, hanem a fejlődés alatt is". 1902-ben kiadta hat nyelven a terhesek és gyermekágyasok részére írt Jó tanácsok c. felvilágosító füzetet. Itt így írt : „Vegyük számon mi emberanyagunk szaporodásának kérdését és a szaporodás folyamatának ellenőrzését nemcsak a szülés után, hanem már akkor, amikor érik". A perinatalis gondozás, a „praenatal" és „postnatal care" kezdeményezőjének a világirodalom Williams, Egyesült Államokbeli szülészt tekinti, aki 1910-ben a magzati halálozások okainak elemzésével kapcsolatban kimutatta, hogy sok magzati élet megmenthető és sok szülési szövődmény kifejlődése megelőzhető, ha a terhes nő idejében orvosi ellenőrzés alá kerül. Tauffer fenti idézett kijelentései 1902-ben hangzottak el, tehát nyolc évvel Williams előadása előtt. A történelmi hűség megkívánja, hogy a terhesgondozás elő-szószólójának, még ha nem is tudta szélesebb körben publikálni, Tauffer Vilmost tekintsük és tanítsuk: a prioritás kérdését minden esetben fel kell vetni. Az első statisztikai űrlap készítésénél Tauffer különvette a macerált magzatokat, elkülönítette a szülés közben elhaltaktól. Helyesen gondolt arra, hogy szülések értékelésénél a két csoport nem bírálható el azonosan, mert a maceráltak a terhesgondozásnak, a szülés közben elhaltak a szülésvezetés problémája. A macerált magzatok mögött mindig valamilyen terhességi betegség vagy szövődmény húzódik meg. Az 1933—37. évek csoportjának szülései között a halvaszülöttek 30, 80%-a macerált volt, külön az érett magzatoknál a halvaszülöttek 26,15%-a,a kora magzatoknál pedig 57,24% volt macerált. Ez a néhány szám egyformán és egyszerre hangsúlyozza a gondozás és koraszülött kérdés fontosságát. Tauffer szülészeti fejlődésünk távolabbi állomásának látja az intézeti szülés megvalósítását. Amellett, hogy jelentéseiben a bábaügyet tekinti elsődlegesnek, elsőnek rendezendőnek, szem előtt tartja az intézeti lehetőségeket. Az 1933 decemberében megjelent Jelentésében külön foglalkozik a rendszeresített szülőosztály nélküli kórházak kérdésével. Már az 1931-ben megindult részleges számonvételnél sok problémát okoztak azok a kórházak, ahol sem külön szülészeti osztály, de még szülész szakorvos sem volt. Ezek a kórházak — tisztelet a kivételnek — inkább szegények, sínylők házának voltak nevezhetők. Általában a sebészet kebelében látták el a szükségellátását igénylő eseteket, amikor nagyobb, önálló osztályra már nem lehetett szállítani a szülőnőt. A különböző jellegű intézetek csoportjának eredményeit nézzük meg az 1932. évből a 2. táblázaton, mely korképnek is megfelel. A táblázatban bemutatott adatok 3. sora az ország 48 e típusú intézetéből összesített 3725 szülészeti esemény megoszlását és eredményeit mutatja, a klinikák és vidéki szülő osztályok mellett. A sebészeti osztályokon több volt a vetélések és méhen kívüli terhességek száma, mint a másik két csoport intézeteiben. Ezek is arról tanúskodnak a perinatalis mortalitás, összes szövődmények, méhrepedés és anyai halál magas