Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Szlatky Mária: Lippay János Posoni-Kertjének (1664—1667) orvos-botanikai vonatkozásai
ről, ültetéséről, gondozásáról, a talaj megmunkálásáról, a kártékony rovarok irtásáról, a növények betegségeiről s az ellenük való védekezésről, füvek, virágok gyógyító erejéről stb. E mű megírásakor is számos külföldi minta állhatott rendelkezésére, ezek ismeretanyagát Lippay nyilvánvalóan hasznosította is, de mondandóját a hazai körülményekhez és igényekhez alkalmazta. A kalendárium népszerűségét számos újabb kiadása bizonyítja: Lőcse, 1674., Kassa, 1721., Kassa, 1751., Győr, 1753. Lippayt a segíteni akarás késztette írásra. Előszavában arra kéri olvasóit, hogy „ne tekintsék az én együgységemet, se ne dorgálják sovány magyarságomat, hanem inkább fontolják meg nemzetségemhez való jóakaratomat, az ki meg nem áll, mig vékony erőm engedi". E szerénységre valló sorok első felét a kalendárium észszerű és hasznos tanácsai, világos magyar nyelve cáfolja, másik felét egész további élete és a Posoni Kert megírása is igazolja. A Posoni Kert megírásakor is honfitársai művelésének, felemelésének vágya munkált benne éppúgy, mint az a szándék — és megbízatás —, hogy örök emléket állítson e méltán híres kertnek. Magyar anyanyelvűsége, humanista fogantatása és azon szándéka révén, hogy hozzájáruljon a hazai elmaradottság leküzdéséhez, a Posoni Kert a késői magyar reneszánsz sajátos, tipikus termékévé vált. „Az Kegyes Olvasóhoz" intézett előszavában Lippay világosan megfogalmazza műve célkitűzését: „Ne légyen a' Magyar Nemzet ollyan, mint a' tormába esett féreg: avagy mint d pusztába bujdosó Zidók, (a' kik noha minden jó izzel tellyes Angyali eledellel legeltettenek: még-is csak d keserű, és büdös foghagymákra vágyóttanak) hogy csak szintén d Káposztás, répás, hagymás kertekben elégedgyék kedve; hanem, mutassa-meg ebbenn-is cf Magyar Országnak tisztes Nemességét, és az ő zsíros, és tenyésző földének böcsös erejét. Kinek hogy ez ideig-is, hire-neve annyra nem terjedet, egyéb okát nem látom, hanem, a' tudatlanságbul származott el-hagyását: ennek pedig eredeti, d Magyar kertészek szűk voltábul támadott; el-annyira, hogy ha csak egy vékony tudományú, és együgyű kertészt akarna-is valaki tartani, más idegen Országokbul, nagy költséggel köll azt hozatni, Azért, hogy hazánk fiai-is, Hlyen gyönyörűséges munkáiul ne irtózzanak, azoknak egy vezérlő, és oktató kalauzt akartam ezen Írásommal eleikben adnom." Végül példaképként rendtársát, az ugyancsak jezsuita pap G. B. Ferrariust állítja elénk, aki a kor egyik kimagasló értékű kertészeti könyvét, a Hesperidák kertjét írta. 12 „Miért nem követhetném én-is, ezeknek böcsületes nyomdokait: hogy Hlyen hasznos, gyönyörűséges és tiszteletes jóban hazám fiainak szolgallyak?" E szolgálatot azonban latin nyelvű munkával nem vihette volna végbe. Tudományos munka magyar nyelven való megírása — gondoljunk csak Apáczai Csere János, Nadányi János, Pápai Páriz Ferenc kortársi küzdelmeire — hatalmas vállalkozást, úttörő kísérletet jelentett ebben az időben. Lippay szép, nemes veretű magyar nyelvét már az előszóból kiragadott részletek is ékesen bizonyítják. A magyar szakkifejezések, az egységes magyar tudományos terminológia hiánya azonban őt is leküzdhetetlen nehézségek elé állították. Különösen a növények megnevezése és azonosítása jelentett számára nehézséget. Tudjuk, hogy Melius Juhász Péter és Beythe 12 Ioannes Baptista Ferrarius: Hesperides sive de malorum aureorum cultura et usu. Roma, 1646, S. H. Scheus. — A Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár egy különlegesen szép példányát őrzi e műnek, melyet 98 teljes oldalas rézmetszet díszít.
