Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Szlatky Mária: Lippay János Posoni-Kertjének (1664—1667) orvos-botanikai vonatkozásai

András műveiben számtalan tévedést okozott a hibás megnevezés, az egységes nómenklatúra hiánya. Lippay felismerve a lehetséges buktatókat, művében következetesen tartózkodott attól, hogy a növények latin vagy német nevét magyarra fordítsa. Inkább elhagyta, ha nem találta a magyar megfelelőt. A II. könyv 7. részének, „Az jó-szagu konyhára vagy Asztalra-való füvek Nemérül, és tulajdonságaimig szóló bevezető soraiban így ír nyelvi nehézségeiről és követett módszereiről. „Elsőben, Deák néven nevezem az Bőt ük rendi-szerént, d mint lehet: hogy d kinek kedve tarty a, másutt-is föl-kereshessék ezeket; az-után Magyarul, az mint neveket meg-tudhattam. Mert chak nem minden tartományában Magyar Országnak, külömb néven nevezik efféle füveket és virágokat. Az mint hogy a' Dunán-innen sokat külömben, d Dunán-tul-is másképpen: az Szalajjakis másképpen. Az Alföldiek, vagy Föl-földiek ismét külömben: az Erdélyiek-is másképpen: az Székelyek, még annál-is külömben. Azért én, úgy nevezem őket, mint az Dunáninnen ( a mai Dunántúlj szokták közönségessen,nevezni. Noha sokaknak neveket Magyaki nem mondrul hatni: hanem, az mint más nyelveken-is nevezik, úgy köll neveznünk. Sőt ha Magyar néven akarnám némellyeket nevezni, reá sem értenék arra, d kit én akarok nevezni. Ugy-mint, ha én Archicsókát Magyarul igyekezném nevezni, (kinek Decik neve Cinara, vagy Carduus) azt (Szenczi) Molnár az ö Dictionariumjában, Bogáchkórőnak nevezi. Ki értené ezen az Archicsókát ? hanem inkább ollyan bogáchkórót, melly mi-nülunk-is az mezőben elég terem. Annak-okáért, hogy bé ne homályosítsuk írásunkat, jobb hogy az közönséges neveket meg-tartsuk." E tudományos szempontból gyümölcsöző módszer és az ízes zamatos nyelv mellett még külön hangsúlyoznunk kell Lippay szakszerű, szabatos, világos és teljességgel közérthető stílusát. Könyve az írástudó gazdáknak, tehát elsősorban a gazdálkodó nemességnek szól. E réteg latinos műveltsége korántsem volt oly erős és megalapozott, hogy latin nyelvű tudományos szakmunkát könnyedén forgathatott volna. Másrészt e háborús korban a kertek művelésének gondja főként nemes asszonyainkra hárult, akikhez latin nyelven hiába szólt volna a szerző. Számtalan följegyzés tanúskodik arról, hogy a 16. századtól fellendülő magyar kertészet ápolása, hadviselő férjeik mellett, főúri és nemes asszonyaink — sokszor igen nagy kedvvel végzett — feladata volt. Valóban csak kiragadott példaként említjük Bethlen Gáborné Károlyi Zsuzsanna erdélyi, Lorántffy Zsuzsanna híres sárospataki, fogarasi kertjeit, az Esterházyak kertjét Galántán, Kismartonban, Nádason vagy Széchy Mária pozsonyi kertjét. Sajnos e kertek többsége az ország általános pusztulásának részeként a 17. század végére ugyancsak elpusztult, de amíg álltak, gondjukat elsősorban az asszonyok viselték, amint ez a családi és egyéb levelezéseikből egyértelműen kiderül.

13 A Posoni Kert, rendszerét és ismeretanyagát tekintve, alapvetően kertészeti mű. De részleteiből összeállíthatnánk egy orvosságos könyvet és egy szakácskönyvet is. Lippaynál is jelentkezik tehát az Apáczai szemléletéhez hasonló — s az európai korszellemnek is megfelelő — enciklopédikus törekvés, mely nálunk még a XVIII. század íróiban is munkálkodik. Szakkönyvek hiányában bármilyen kérdésről szólnak a szerzők, az érintett fizikai, természettudományi, orvosi stb. ismereteket is részletesen Erre vonatkozóan lásd: Takáts Sándor: Kertjeink a XVII. század első felében című tanulmányát a Szegény magyarok c. kötetben. Bp. Génius, é. n. 381—433.