Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Franken, U.: Ausbildungsmethoden für Zahnärzte und Dentisten in Deutschland und Österreich (1800—1925) (B. Szalkay Judit)

mustól vezetett tényezőket, a törvényjavaslat miniszteri indoklását, a parlamenti vitát és a végrehajtási rendelet körüli problémákat kb. 30 oldalon kimerítően tárgyalja, amiben nagy jelentőségű kezdeményezést lát. A törvény maga csak 1940-ben lépett hatályba, háborús viszonyok között kellett megvalósítani, amikor azt tömérdek új nehézség is gátolta. Végrehajtásáról csak részleges adatok vannak, amiket a szerző gondosan közöl. Látszik, hogy olyan munkát indítottak el, mely messze túlmutat a polgári állam addigi kicsinyes toldozó-foldozó eljárásmódján. Előadása arra mutat, hogy az új törekvések kezdeményezői és kidolgozói őszintén hittek abban, hogy távlatilag érvényesülő, szociálpolitikailag hasznos munkát végeznek. A már említetteken kívül legyen szabad itt Liber Endre, Hilscher Rudolf, Oslay Oszvald, Mihelics Vid nevére utalni. A szerző még sokak munkáját értékeli. Hasznát vehetik nemcsak a jogtörténészek, kutatók, de a mai gyakorlati szociálpolitika tervezői és megvalósítói is.

4 Degré Alajos Franken, Ulrich: Ausbildungsmethoden für Zahnärzte und Dentisten in Deutschland und Österreich (1800—1925) Inaug. Diss. Köln, 1977. S. 154. Az orvostudomány és ezen belül a fogorvostudomány fejlődésére döntő hatású III. Honorius pápa Tours-i bullája volt, mely azzal, hogy kimondta „Ecclesia ab sanguine abhorret", a sebészet és a belgyógyászat teljes szétválását eredményezte. A sebészet a laikusok kezébe került, ipar lett, ahol mestercímet lehetett szerezni. Elismert szakmává csak később a háborús idők avatták, azonban a fogorvoslás még mindig rangon aluli lévén, az amatőrök kezében vált egyre rosszabb hírűvé. Franciaországban XIV. Lajos 1699-ben emelte rangra a fogsebészetet, Ausztriában Mária Terézia 1769-ben a tudománytalanság kiküszöbölése céljából Írattatott tankönyvet az orvostudomány fogászati ágazatáról. Carl Philipp Plumque kezdeményezésére már előadások is hangzottak el „Kur der Zähne" címmel, a témakört 1777-től a szájsebészetről szóló ismeretekkel bővítették. 1785-ben II. József császár döntő lépése volt a Josephinum (Bécs) létrehozása, ahol a sebészi képzés keretein belül beindult fogászati oktatás Jakob Edler von Plenk nevéhez fűződik, aki korábban az 1770-es években már a nagyszombati egyetemen is tartott a témával kapcsolatos előadásokat. A távoli cél a fogorvoslás egyetemi szinten történő oktatásának kialakítása volt. Ennek megvalósításához azonban először a feltételeket kellett megteremteni, megfelelő előadásokra, demonstrációkra, tankönyvekre volt szükség, valamint arra, hogy változtatni tudjanak az évszázados szemléleten, és a fogorvoslás az orvostudomány tudományosan is elismert ágazatává léphessen elő. „Egy tisztességes ember, aki tanult valamit, nem lehet fogorvos" mondta az a Moriz Heider (1816—1866; Carabelli György tanítványa), aki a későbbiekben tanulók sorát vezette be a Thomas által felfedezett új fogászati fogó használatának, illetve az Amerikában kidolgozott arannyal történő fogtömésnek rejtelmeibe. Ezzel a fenti mondattal illusztrálható is a kor nézete, a háttérben pedig az állt, hogy a lakosságot olyan sokszor 4 Csizmadia Andor úttörő értékű, alapvető műve nemcsak egyes részleteiben (pl. „A városi ispotály és a szegénygondozás a feudális korban" vagy a „Törvényjavaslat a család szociális és egészségügyi védelméről" című alfejezetek) hasznos és nélkülözhetetlen az orvostörténészek számára, hanem példaként, sőt mintaként szolgálhat az egészségügyi igazgatás, illetve a szervezett magyar egészségügy orvostörténeti értékű feldolgozásához. (A Szerk.)