Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Vida Mária: Az orvosi gyakorlat és a gyógyítószentek ikonográfiája a XIII—XIV. századi magyarországi falfestészetben

csoportja a középkortól pusztító hatalmas járványok idején örvendett nagy tiszteletnek; hazánkban a XIII—XIV. században a bélpoklosokat gyógyító Árpádházi Szt. Erzsébetnek és az ergotizmusban szenvedők patrónusának, Remete Szt. Antalnak volt nagy kultusza. A XV. századi festményeken és faszobrokon megjelennek a pestis elleni védszentek : Szt. Sebestyén és Szt. Rókus alakja is, akik egészen a XIX. századig a városok pestisemlékeinek állandó figurái lesznek. E járványok félelmetességére jellemző, hogy a hirtelen halál és a ragály közös védszentjeként Szt. Adriánt tisztelték. Sajnos hazai ábrázolását nem ismerjük. A Szt. Sebestyén és Szt. Rókus ábrázolásokkal kapcsolatban külön műfajként tűnnek fel a XV. század végétől kezdve a fogadalmi képek és szobrok, sőt fogadalmi oltárok, amelyek egy-egy betegség-gyógyító védszent tiszteletére készülnek. Ritkán előforduló kultuszként érdemes még megemlíteni Szt. Vitus tiszteletét, a már említett vitustánc elleni patrónátust, valamint Szt. Bálint nevét, akit hazánkban német és osztrák, főként tiroli hatásra a nyavalyatörősök megsegítőjeként ismertek. Végül legkorábbi falfestményeink már a XIII. század közepén készültek, a szülőnők patrónusának, Antiochiai Szt. Margitnak a legendáját örökítették meg, míg a szoptató anyák védszentjüket Szt. Lénárdban tisztelhették. Antiochiai Margit széleskörű tisztelete bizonyítéka a középkori szülészet és nőgyógyászat nagyfokú elmaradottságának. A magyarországi legkorábbi, XI. századi ábrázolásokon ismertek a gyógyítás „mesterségeinek", az orvostudománynak és a gyógyszerészeinek a védszentjei, Szt. Kozma és Dámján, valamint a középkori orvosok patrónusa, Szt. Pantaleon. Természetesen ezek a korai ábrázolások még semmilyen összefüggésben sincsenek a későbbi tudományágat szimbolizáló patronátussal, mindenesetre e szentek tisztelete szinte államalapításunkkal egyidős. Az európai hagyományokból ismert Lukács evangélistának, az orvosnak a tisztelete, aki mint az első keresztény orvos, számos orvosi iskola védszentje volt. Magyarországon egyetlen középkori orvosi jellegű oltárábrázolásról tudunk: a soproni ispotálytemplomban.

9 Csak a XVII—XVIII. században fordul elő kórházak, főleg gyógyfürdők védszentjeként; a budai Lukács fürdő és kórház viseli nevét. A „betegséggyógyító" szenteknek egyik típusa a mártírszent, aki gyakran kínzóeszköze és kínzatása révén vált egy-egy betegség patrónusává. Szt. Apollóniát pl. úgy kínozták, hogy fogait tüzes fogóval tépdesték ki, ezért — mint aki e fájdalomban a legnagyobbat elszenvedte — vált a fogfájósok védszentjévé. Szt. Erasmus beleit húzták ki, ő lett a hasfájósok megsegítője vagy az igen sokat ábrázolt Szent Sebestyén, aki nyilakkal ejtett sebei révén vált a pestis elleni védszentté. Ritkábban a kultusz alapja a szent legendája volt; igy pl. Antiochiai Szt. Margit esetében, aki állítólag halála előtt hitet tett a szülőnők védelme mellett.

10 A másik pestis elleni védszent, Rókus pestises betegek gyógyítása közben maga is megkapta a fertőzést, ezért ábrázolják a combján levő sebre mutatva, lábánál az őt segítő kutyával (vagy angyallal!) A legérdekesebb és legösszetettebb ikonográfiái probléma Remete Szt. Antal ábrázolásának megfejtése, amely összefügg az ergotizmusban szenvedő betegek gyógyítására létesített antonita rend tevékenységével is. Egyébként a Szt. Antal ábrázolások szimbólumainak 9 Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Bp. 1977. 2. k. 383.; V. ö. Radocsay Dénes: A középkori Magyarország táblaképei. Bp. 1955. 85. 10 Magyary-Kossa Gy.: i. m. 2. k. 10.