Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Vida Mária: Az orvosi gyakorlat és a gyógyítószentek ikonográfiája a XIII—XIV. századi magyarországi falfestészetben

megfejtése a mai napig hiányzik a művészettörténeti szakirodalomból. A kérdésre a későbbiekben még visszatérünk. A szenteknek egy másik csoportja ténylegesen gyógyítással, betegek ápolásával és gondozásával foglalkozott, s e tevékenységének köszönhette szentté avatását is. A hazai ikonográfiában igen gyakran megörökítették Árpádházi Szt. Erzsébet alakját leprások gyógyítása közben. A magyarországi festészet korai, XIII—XIV. századi időszakát — hasonlóan az európai festészethez — a falfestészet jellemzi. A fennmaradt román kori és gótikus freskók alapján nehéz egy-egy kultusz elterjedtségére következtetni, hiszen a magyar történelem viharos évszázadai alatt a fő egyházközpontok, székesegyházaikkal együtt elpusztultak. A szerényebb falusi templomok, amelyek freskóikat megőrizték, aligha adhatnak reális képet a freskóművészet gazdagságáról és színvonaláról.

11 A protestantizmus alatt számos falkép mészréteg alá került vagy megsemmisült, s még napjainkban is újabb és újabb freskókra bukkan a szorgos kutatás (Keszthely, Csaroda stb.) A megmaradt emlékek zömmel Felső-Magyarországon (ma: Csehszlovákia) és Erdélyben (ma: Románia) találhatók, ritkábban a Dunántúlon, főként azokon a területeken, melyeket érintetlenül hagyott a 150 éves török uralom. Mégis e szerényebb falfestmények két szempontból is hitelesebb képet nyújtanak egy-egy kultusz elterjedtségével kapcsolatban. Egyrészt az egyházközpontoktól távoli kis falvakban kevésbé érvényesülhetett az egyházi befolyás, és a nép körében élő szentek tisztelete befolyásolhatta, hogy melyik szent alakja kerüljön a templombelső falára. Másrészt a meglévő falfestmények topográfiája alapján következtethetünk egy kultusz általános elterjedtségére vagy egyediségére. A Szt. Apollóniát ábrázoló freskók pl. az ország egymástól legtávolabb eső vidékein találhatók: időrendben Velemér (1378), Almekerék (Malincrav, Románia; 1380—1400), Zseliz (Zeliezovce, Csehszlovákia; 1388 után, a közelmúltban megsemmisült)

12

, Mártonhely (Martijanci, Jugoszlávia; 1392) és Nógrádsáp (1450 körül). Az említett falképek az utolsó kivételével majdnem egyidőben készültek és kettőt, a velemérit és a mártonhelyit ugyanaz a mester, Aquila János festette. Mindez azt látszik igazolni, hogy Apollónia tisztelete országszerte elterjedt volt már a XIV. században. Hasonló, de még korábbi és szélesebbkörű kultusza Antiochiai Margitnak volt. Tisztelete azonban egy másik funkcióval, a határvédő szereppel is összefüggött.

13 Továbbá a László-legendával párhuzamos elterjedése folytán — akárcsak az európai előképeken a lovasszent-ábrázolásokkal együtt — az ember- illetve állatformában a kereszténységre, a lélekre törő Gonosz legyőzését is jelenthette.

14 11 Radocsay D.: Falképek a középkori Magyarországon. Bp. 1977. 9. 12 Radocsay D.: i. m. 179. —-A zselizi falképet mint meglevőt említi, 1978-ban már nem volt meg. v. ö. Vida Mária: A gyógyító védszentek magyarországi topográfiája. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Adattár 693—78. 13 Radocsay D. : i. m. 23. 14 Tóth M. : Árpád-kori falfestészet. Bp. 1974. 89—90. 2 Orvostörténeti