Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Vida Mária: Az orvosi gyakorlat és a gyógyítószentek ikonográfiája a XIII—XIV. századi magyarországi falfestészetben

szerészetet szimbolizáló patikaedény ábrázolás szinte egyidős az orvostudomány és a gyógyszerészet különválásával, a két „mesterség" önállósulásával. A legkorábbi, Szent Damjánt patikaedénnyel ábrázoló alkotások a XV. századból származnak, de a XVI. század első felében válnak általánossá mind az európai, mind a hazai ikonográfiában. E „mesterség"-jelképek kialakulása későbbi eredetű; a hétköznapi ember számára sokkal fontosabb volt azoknak a szenteknek a tisztelete, akik egy-egy fájdalmas betegség vagy súlyos járvány idején „közvetítőként" esetleges gyógyításra szolgálhattak. Ezek a patronátusok szorosan kapcsolódtak az orvosi gyakorlat elégtelenségéhez illetve bizonyos területeken teljes hiányához. A GYÓGYÍTÁS ÉS A GYÓGYÍTÓSZENT-KULTUSZ A XIV. század a magyar egészségügy történetében új korszakot jelentett. A nápolyi Anjou-család uralomra jutásával Magyarország egyrészt az európai politika előterébe került, másrészt az olasz—magyar érintkezés eredményeként az itáliai kultúra ismertté vált hazánkban. Az orvostudomány olasz hatásra alakult és indult el a világiasodás útján. Magyarországon több mint száz évvel a clermonti zsinat után (1130) csak 1279-ben tiltotta be a budai zsinat a pap-orvosok sebészi tevékenységét. Igaz, hogy — mint látni fogjuk — éppen a sebészet gyakorlása nem a világi orvosok, hanem a céhekbe tömörülő kirurgusok kezébe került. Mindenesetre ezek a tiltó rendelkezések elősegítették az orvosi foglalkozás „elvilágiasodását". A XIV. század elejétől számos világi kórház létesült (az első Besztercebányán 1303-ban) és egyházi kórházak világi vezetés alá kerültek, így az antoniták pozsonyi kórháza már 1309-ben.

1 A híres pécsváradi ispotályt 1329-ben bővítették, az 1373-ban létesített pannonhalmi ispotály — Nagy Lajos király udvari orvosának, Ferenc mesternek a tanácsára — orvosi vezetés alatt állott.

2 E néhány kiemelt példa is igazolja azt az átalakulást, amely a XIV. században fokozatosan az addig kizárólagosan egyházi irányítás alatt álló orvosi gyakorlatot függetlenítette. Az orvosi képzettség fontossága előtérbe került: az orvosi végzettség magas egyházi méltóságokhoz juttatta annak művelőit. Az Anjouk, majd Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt minden jelentősebb orvos püspök vagy érsek lett. Sajnos azonban mindez az átalakulás az orvosi gyakorlat szempontjából nem jelentett lényeges változást, mivel az orvosi méltósággal továbbra is összeegyeztethetetlennek tartották a kézzel végzendő operatív beavatkozásokat. Ennek hiánya különösen a szülészet és a sebészet területén nyilvánult meg, amelynek gyakorlatát kizárólag az akadémiai végzettséggel nem rendelkező bábák illetve kirurgusok végezték. A gyógyítószentek kialakult kultusza is ezt a hiányt „pótolta" ott, ahol a betegek egyetlen vigasztalására csak az „égi közbenjárás" szolgálhatott. Az égiek felé forduló középkori ember valamennyi bajának és betegségének „orvosa" az Isten illetve földi képviselői: a szentek. Minden szentnek határozottan és 1 Hints E. : Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében. 2. k. A középkori orvostudomány. Bp. 1939. 183. 8 Hints E.: u. o.