Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Antall József—Kapronczay Károly: Toldy Ferenc az orvos

kiterjedt a filozófia, a természettudományok és a társadalomtudományok szinte egész területére. Két messzetekintő szaktudománynak az orvostudománynak és az irodalomtörténetnek volt, ha nem is azonos jelentőségű, de hivatásos művelője. Azok közé tartozott, akik nehezen tudnak lemondani az egyik tudományról a másik kedvéért, egyszerre két szaktudományt is képesek magas szinten művelni. A PÁLYAKEZDÉS ÉVEI Toldy Ferenc német anyanyelvű, de magyar érzésű szülök gyermekeként született Budán 1805. augusztus 10-én. Atyja, Schedel Ferenc postatiszt, művelt embernek számított, és 500 kötetes könyvtára bármelyik vidéki nemesnek is dicséretére vált volna. Céltudatosan iskoláztatta fiát: Pesten, Cegléden és Kassán. A serdülő ifjúnak a magyarosodás és a nyelvújítás nemcsak program, hanem családi és gyermekkori élmény, sőt gyakorlat volt. Először csak írói névként, majd 1847-től hivatalosan is felvette a Toldy nevet. A nemzeti megújhodás és a polgári átalakulás korszaka, sőt már eszmei-irodalmi előkészítése magával ragadta a művelt ifjút. Tizenhat esztendős volt, amikor a bölcsészeti tanfolyam befejezése után beiratkozott a pesti egyetem orvosi karára. Kapcsolatba került kora ismert íróival és tudósaival, így Virág Benedekkel és Horváth Istvánnal, levelezett Kazinczy Ferenccel és megismerkedett Kisfaludy Károllyal, Döbrentei Gáborral, Szemere Pállal, Kölcsey Ferenccel, majd bemutatták Széchenyi Istvánnak is. Néhány kisebb és névtelen cikk után 1822ben jelent meg első könyve: „Isokrates erkölcsi intései". Szépirodalmi kísérletei után ráeszmélt, hogy mint író, alkotó művész nem eléggé tehetséges, de mint kritikus és tudós megörökítheti a nevét. Az irodalom és az orvostudomány együttes vagy külön való művelésének kérdése sokáig súlyos dilemmaként merült fel az ifjú medikusban. Bajza Józsefhez írott levelében számolt be szörnyű vajúdásairól. Elborzadva írt a kémiáról, amely akadályozta irodalmi tervei megvalósítását. Amikor túljutott az „alaptudományokon" és kapcsolatba került az emberrel és a gyógyítással, szárnyakat kapott lelkesedése. Boldog volt, hogy segített a szenvedőkön és az elesetteken. „Úgy érzem, úgy leszen, mint nálam, ki most minden gyönyörűségemet a medicinában lelem"

1 — írta tanulmányai végén. Rendkívüli munkabírása és termékenysége ebben az időben mutatkozott meg legjobban, írói és kritikusi működése mellett megalkotta és kiadta „Handbuch der Ungarischen Poesie" (1827—1828) c. hatalmas könyvét. Német nyelvű könyvével helyet kért irodalmunknak az európai költészetben. A munka megírása közben sem hagyott fel orvosi tanulmányaival, sőt ekkor jelent meg első orvosi cikke is (1827). A Tudományos Gyűjteményben ismertette Gebhardt Ferenc „Útmutatás az orvosi gyakorlásra vagy bevezetésre beteg ágy mellett való orvosi tanításra" című munkáját. A kettős feladat teljesítése közben a nyári szüneteket utazásoknak, külföldi tanulmányutaknak szentelte: 1823-ban Bécsben időzött, felkereste az egyetemet, majd 1 Schedel Ferenc levele Bajza Józsefnek. 1824. máj. 12. Bajza József és Toldy Ferenc levelezése. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Oltványi Ambrus. Bp. 1969. 133. (A továbbiakban : Bajza—Toldy levelezés).