Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 86. (Budapest, 1979)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Mourant, A. E.—Kopec, A. C.—Domianewska-Sobczak, K.: The genetics of the Jews (Czeizel Endre)

tották, egyaránt gátolva a mohamedánok északkeleti és az oroszok déli terjeszkedését. I. sz. 740-ben kánjuk, Bulan, felvette a zsidó vallást és ezt elterjesztette népe körében. (A kán, állítólag, előzetesen a három nagy egyistenhívő vallás képviselőit hívta meg magához és közülük választott. A valóságban bizonyára politikai megfontolások álltak a döntés hátterében: sem a keresztény bizánci császársággal, sem a mohamedán bagdadi kalifával nem kívánt vallásrokonságba kerülni, s független harmadikként így tudta hatalmát legjobban biztosítani.) A kazárok azonban nem Ábrahámot, illetve Semet, hanem Noé harmadik fiát, Jafetot tartották ősüknek. Pontosabban: a kazárok és a török népek Jafet unokájától (Gomer fiától), Askenáztól származtatták magukat. Tőle eredhet a zsidók e csoportjának neve. A X. században a kazárok hatalma megingott. 896-ot megelőzően eltávoztak fennhatósági területükről leghűbb szövetségeseik és feltehetően alattvalóik, a magyarok. Velük mentek, a hét magyar törzshöz csatlakozva, a zsidó vallású kabarok. (A feltételezés szerint Obadiah kazár király zsidó vallási reformjai miatt távoztak. Állítólag az ő harcias természetük szolgált a magyarok európai kalandozásainak alapjául. A keresztény vallás felvételét megtagadták, és ekkor került sor István király és vezérük. Gyula között a jól ismert véres leszámolásra.) A kazárok az oroszoktól 965-ben súlyos vereséget szenvedtek. 989-ben az oroszok felvették a kereszténységet, és ezzel a kazárok elvesztették fő szövetségesüket, a bizánci császárt. Sőt hamarosan két tűz közé kerültek. 1016-ban az egyesült bizánci és orosz seregek megsemmisítő csapást mérnek a kazárokra és ezzel megszűnik birodalmuk. Állami létük azonban a XIII. századig fennmarad. Ekkor indultak meg a poloveci kunok, majd a mongol-tatár hordák nyugat felé. 1245-ben a tatárok elpusztították városaikat és lényegében felszámolták a kazár államiságot. Az 1347— 48-as pestisjárvány a kevés túlélő sorsát is megpecsételte. Legalábbis így tartották eddig a történészek. A Koestler által rendszerbe foglalt feltételezések szerint viszont a kazárok a keletről jövő csapások elől Kieven keresztül Lengyelország és Litvánia felé vándoroltak és megteremtették a jól ismert askenázi zsidó közösség bázisát. (Kisebbségük dél felé, a Krím-félszigetre menekült.) Koestler fontosabb érvei a következők: a nyugatról bevándorlók száma nem magyarázhatja az askenázik tekintélyes tömegét (1650 körül számukat 3 millióra becsülik), ugyanakkor szerinte a Rajna völgye mentén lakó tízezres nagyságrendű zsidóságból csak kevesen élhették túl a zsidóüldözéseket és az 1348— 50-es pestisjárványt; az askenázik tehát nem nyugatról kerültek keletre, hanem éppen keletről történt a zsidó vallásúak legnagyobb diaszpórája, szétszóródása nyugat felé; a jiddis nyelv nem a német nyelv szokásos „nyugati" változatán alapszik; az askenázik városi települései, zsinagógái — amelyek a pagodákra emlékeztetnek —, foglalkozásai — pl. az itt tapasztalt kiválóságuk a kocsiépítésben — is eltérnek a más zsidó közösségekben észleltektől. Az elmélet lényege tehát nem kevesebb, mint hogy a zsidóság döntő többségét alkotó askenázik nem palesztin eredetűek, semmi kö/ük a sémitákhoz és az ószövetséghez, hanem a zsidó vallásra áttért, török eredetű kazárok leszármazottai. A szakemberek többsége nem fogadta el Koestler elméletét. Érveit pontról pontra cáfolták. Az akkor Ausztriához tartozó területeken is számos Judendorf, Judenstadt, Judenburg nevű város ismert. A XV. század végén innen is kiűzték őket, és akkor Olaszországba, illetve kelet felé Magyarországra, de főleg Lengyelországba mentek.