Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Szakvélemények és hozzászólások Semmelweis kórtörténetéhez (magyar és német nyelven)

ZOLTÁN IMRE NŐGYÓGYÁSZ PROFESSZOR: 1. Semmelweis kórtörténetének másolata, amelyet rendelkezésünkre bocsátottak, és amelynek eredetije feltehetően dr. Silló birtokában van, kétségtelenül hiányt pótol, mert az orvostörténeti kutatók, akik Semmelweis betegségével és halálával foglalkoztak, mindezideig nélkülözték Semmelweisnek az Alsó-Ausztriai Elmegyógyintézetben történt ápolásának történetét. A kórtörténet megszerzéséért elismerés illeti Silló főorvos urat. Meg kell azonban állapítani, hogy ezen a tényen kívül új adatot, amely esetleg a történetírók erre vonatkozó elképzelését más irányba terelné, a kórtörténet nem tartalmaz. 2. Bókainak Semmelweisről, ill. betegségéről írott jellemzése mindazt tartalmazza, amit Semmelweis életrajzírói eddig is ismertek és megírtak. A másolatból nem derül ki, hogy Bókai ezt mikor és miért írta. Felteszem, hogy írása hetero-anamnesisként szolgált Semmelweis osztrák kezelőorvosai számára. Ez a kérdés nem lényeges, miután, mint hangsúlyoztam, Bókai írása eddig nem ismert adatokat nem tartalmaz. 3. A két hét története, amely az elmegyógyintézetben Semmelweis felvételétől haláláig telt el, kétségen kívül igazolja, hogy Semmelweis súlyos septico-pyaemiában szenvedett. A nyilvánvalóan magas láz, 100—150-ig terjedő pulzusszám, a szomjúság, a beszéd- és járászavarok stb. mind azt bizonyítják. Halálának közvetlen oka nyilvánvalóan a pyaemia okozta toxikus állapot, ill. az ennek következtében kialakult keringési elégtelenség (és nem az ostoba „agybénulás") volt. Erre utalnak a halál előtti napokban többször észlelt beszéd- és légzészavarok, öntudatlansági állapotok és a halál napján észlelt hűvös végtagok. A klinikai tünetekből arra is biztonsággal lehet következtetni, hogy ez a septikus állapot nem az elmegyógyintézetbe történt felvétel napján kezdődött, amint azt a kórboncnok Haranghy is megállapította (Haranghy—Nyirő—Regöly-Mérei: Semmelweis betegsége. Budapest, 1965.). A klinikusnak is csatlakoznia kell ahhoz a nézethez, hogy ez a súlyos állapot, amely metastatikus tályogok seregét hozta létre és a felvételt követő rövid 2 hét alatt Semmelweis halálát okozta, már jóval előbb kellett, hogy kezdődjék. Nem zárható ki, mint Haranghy és Nyirő is megállapítja az idézett műben, hogy Semmelweis életének utolsó heteiben a heveny psychosis exogen okokból fejlődött ki és lázas delíriumnak felelt meg. (Azt hiszem fölösleges azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy tényként megállapítható, hogy Semmelweis sem Ausztriába való szállítása előtt, sem az elmegyógyintézetben nem részesült sebészi ellátásban, ami pedig abban az időben is lehetséges volt, vagyis a látható és tapintható tályogok megnyitásában és a genny levezetésében. Ennek köszönhető, hogy a szerencsétlen Semmelweis életében valósággal elrohadt gennyes, eves tályogjai következtében.) 4. Az utolsó hetekben kifejlődött, exogen heveny psychosis, természetesen, nem zárja ki egyeseknek azt a feltételezését, hogy Semmelweis endogen, ill. idült elmebetegségben szenvedett. A kórtörténet nem nyújt adatot ennek a kérdésnek további tisztázásához. A boncjegyzőkönyv ugyanis, amelyet valaki nyilván az eredetiről belemásolt Í kórlapba, leleti részében azonos azzal a boncjegyzőkönyvvel, amelyet Markusovszk) közölt az Orvosi Hetilapban és azzal is, amelyet Chiari professzor hitelesítésével kapót