Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Benedek István: Semmelweis betegsége

hogy 112 évig a legcsekélyebb nyoma sem marad az összeesküvésnek, senkiben nen merül fel a gyanú árnyéka sem. És Markusovszky? Az egyetlen, akinek barátsága Silló-Seidl is elismeri, ő is benne van az összeesküvésben? Vagy őt is az orránál fogví vezetik ? A második buktató a szereplők egyénisége. A delírium-elmélet becsületes embernél tartja Semmelweis kollégáit, de rossz orvosnak, Silló-Seidl jó orvosnak, de gazember nek. Lehet, hogy nem volt mindegyikük nagy jellem, de ennyi gazember egyrakáson ez mégis egy kicsit hihetetlen. A harmadik buktató a leglényegesebb: a logikai abszurditás. Ha ugyanis Semmelweisnek sem elmebaja nem volt, sem kézsérülése, akkor az egész bécsi utazás — í krimi szempontjából — értelmetlenség: megérkezik Bécsbe, két hét alatt kipihen testi-lelki fáradalmait, és derűsen visszatér. Vagy azt is lelevelezték Béccsel, hogy a ha ápoló verje agyon? Újabb nyolc-tíz szereplője a bűnügynek, és mindenki hallgat, min a sír. Pedig a bűnrészesek egyre szaporodnak Silló-Seidl gyűjteményében: bekapcsolódil Riedel, az elmekórház igazgatója, aki egy jelentésben beszámol Semmelweis vérmér gezéséről, továbbá Scheuthauer, aki végezte vagy ismerte a kórboncolást, végezetü Rokitansky, aki meghamisította a jegyzőkönyvet. Silló-Seidl szerint ugyanis azér van két változata a boncjegyzőkönyvnek, hogy eltereljék a figyelmet a kórházbar szerzett vérmérgezésről, helyette krónikus idegbajra hárítsák a halál okát. „., ,A pro tokollkönyv legfőbb őre, Rokitansky változtathatta meg a szöveget. Az agysorvadás elhagyta. Gerincvelő-degenerációt ír le, gyulladás helyett. Ugyanakkor a szeptiku folyamat részletezését csökkenti, magát a vérmérgezés diagnózisát elhagyja. A tendencn azt hiszem világos: elterelni a figyelmet a gennyedésekröl, a sérülésekről, és a gerinc veit sorvadását előtérbe hozni.'' (129. old.) A detektív azonban itt eltévesztette a lépést ha Rokitansky csakugyan a krónikus folyamatot akarja előtérbe helyezni az aku gyulladás helyett, akkor nem húzza ki az agysorvadást. Milyen bizonyítékot hoz fel Silló-Seidl e merész hipotézisére? Pusztán ennyit a feleség a lelkiismeretfurdalástól ágynak esik, és senkinek a neve nem szerepel sen a kórrajzon, sem a boncjegyzőkönyvön, „mindenki a névtelenség köpenyébe burko lódzott". XIV. ZŰRZAVAR ÉS HALLGATÁS Ha ma egy többé-kevésbé nevezetes ember meghal, pár napon belül nekrológot jelennek meg róla az újságokban, majd a szaklapok parentálják el, sőt ha igazai jelentős személyiség, már valaki készül disszertációt írni róla. Ezt előkelően úgy mond ják, bekerült a szellemi panteonba, kevésbé előkelően úgy, hogy beskatulyázzák Nem mai szokás ez, a múlt században ugyanígy volt. Semmelweis azonban még so káig nem került be a szellemi panteonba. Döbbenetes a hallgatás, ami halálát követte síri csend, amiben csak itt-ott hajtott ki egy-egy kérészéletű pletykavirág, megbízha tatlan hallomás. Nem is csodálom, hogy a nyomozóban bűntény gyanúját keltette titkolódzás, és az, hogy jóformán minden hír hamis, vagy legalábbis kétes. Azt ser csodálom, hogy mindenki a maga szája íze szerint rekonstruál, hiszen alig van meg bízható adat. A legautentikusabb személyek vagy hallgatnak, vagy érthetetlenül hiba