Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Benedek István: Semmelweis betegsége

vissza, ezenkívül felhívja a figyelmet a boncjegyzőkönyvnek erre a mondatára: „A sövény (septum) pár helyen áttörve, előtte a bal középső koponyagödörben babnál nagyobb, finom, sáfránysárgán színezett álhártya." Ebből pachymeningiosis haemorrhagica intema-ra lehet következtetni, amit Semmelweis 1851-ben elszenvedett kartöréses balesetével hoz kapcsolatba. (Haranghy, 1965, 37—8.) Hogy a bonctani lelet valójában mennyire megfelel a pp-nál általánosan észlelt képnek, azt Haranghy tankönyvének a paralízisről szóló fejezete ugyanúgy bizonyítja, mint bármely más szakkönyv: „A terjedő hüdéses elmezavar — paralysis progressiva — lényegében encsphalomeningitis syphiliticá/7í/AT felel meg. A friss és előhaladó, kezeletlen esetekben az agy egész szürkeállománya megbetegszik. Legerősebb azonban a homloklebeny megbetegedése, de a halánték-, esetleg a fali lebeny, a sziget és rendszerint a corpus striatum kórfolyamata többnyire nagyfokú. Szabad szemmel az előrehaladott paralysisben az agyon szembeötlő a szerv sorvadása. Legfeltűnőbb a homlokpólus tekervényeinek elvékonyodása, olykor egyenetlen vastagsága és az agybarázdák erős tátongása. A homlokkarély felett a lágyagyburok megvastagodott, szürkésfehér és szorosan tapad az agyfelszínhez. — Az agy sorvadásának következményeként külső és belső agyvízkór alakul ki. Az agykamrákban, különösen a IV-ben ependymitis granulans jön létre. — Szövettanilag az agyállomány elváltozásai két nagy csoportra oszthatók: a gyulladásos folyamatokra és a kórokozók által előidézett szövetpusztulásra. Az előbbiek megelőzik a parenchymapusztulást. A progressiv gyulladásos tünetek főleg az arteriolák és a hajszálerek körüli lymphocytás és plasmasejtes be szűrődé ssel, a microglia burjánzásával, ún. pálcikasejtek kialakulásával és jellegzetes vas-pigment'adóval jellemezhetők. — A gyulladásos jelenségek a friss, előhaladó, kezeletlen esetekben nagy arányúak." Stb. (Haranghy, 1966, 780.) Mint az utolsó idézett mondat mutatja, még a gyulladásos tüneteket sem feltétlenül a toxicus-infectiosus folyamat idézte elő Semmelweisnél, ezek is lehettek a pp. következményei. 5. Elmebaj helyett delírium? Haranghy val egyidejűleg Regöly-Mérei Gyula kórboncnok-palaeopathológus és Nyirő Gyula elmeprofesszor nyilatkoztak 1959-ben arról, hogy Semmelweis nem szenvedett elmebajban, hanem az osteomyelitis következményeként lépett fel nála toxikus delírium. 1965-ben — Semmelweis halálának centenáriumán — közös könyvben adták ki erre vonatkozó tanulmányaikat. RegölyMérei az exhumált csontokon igazolta az osteomyelitist és megpróbálta időbelileg rekonstruálni a gyulladásos folyamat eredetét, terjedését, egyben fölvetette a fertőzéses delírium diagnózisát, mint az elmezavar lehetséges magyarázatát. Ezt magáévá tette Nyirő is, s Haranghy érvelése alapján mindketten kizártnak minősítették a pp-t. A delírium-elméletet általános tetszés fogadta: a centenáris ünnepség ezzel mintegy felszabadult az alól a nyomás alól, amit a nagy tudós elmebaja kimondatlanul is jelentett. Delírium minden hétköznapi lázas betegségnél előfordulhat, tífusznál éppúgy, mint tüdőgyulladásnál, sebláznál csakúgy, mint mérgezéseknél, nem kell pironkodni miatta. Senkinek sem tűnt fel akkor, hogy Semmelweis nem delirált. Minthogy delírium előfordulhat paralitikusoknál is, azok is elfogadták — velem együtt — a delírium lehetőségét, akik ezt nem alapbetegségnek, hanem kísérőtünetnek tartották. Később azonban felmerült az aggály : a psychomotoros nyugtalanság nem azonos a