Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

TANULMÁNYOK - Lázár Szini Karola: A magyar orvosi műszókincs fejlődésének kezdetei

jelölői (példáikat lásd előbb a jelentésköri taglalásban). A SchlSzj.-bői tehát mindössze 35 anatómiai szó avul el, illetőleg szenved jelentésváltozást (agyiágy, fültik, karszív, hátak, melykalán, rémese, egész 'egészséges', fogadat, látat stb. s a nem eufemisztikus elnevezések). A Murm.-ban a SchlSzj.-ből tovább élő 70 műszóhoz 92 új terminus járul. Közülük csupán 28 szó, elsősorban a fogalmi tartalmat pontatlanul tükröző elnevezések, fordítások (agyvelőcske, csecseeske, drága fogak, két homlok, lélegzet vevő ér, szemnek két vége stb.) hullanak ki a szaknyelv használatából, illetőleg terelődnek nyelvjárási szintre. SzikszF. anatómiai nyelvi anyagának több mint fele — 127 szó — az előző szójegyzékekből kölcsönzött: a már a SchlSzj.-ben is előforduló 63 és a ivturm.-ból felbukkanó 64 szó (utóbbiakra példa: agykoponya, agyvelő, csepleszháj, csont, epe, foghely, lábujj, lélegzet, mirigy, térdhajlás, vállköz, vizelet, veríték stb.). Ehhez csatlakozik 69 újonnan megjelenő műszó (példáit felsorakoztattuk a fogalomkör időrendi vizsgálatakor). Ez a jelentős gyarapodás az anatómia reneszánszkori felvirágzásának (Vesalius) köszönhető. E műszavakat nemcsak az Ars Medica szókincsében találjuk meg, de a mai orvosi nyelvnek is részei, tisztultabb alaki szerkezettel. B. A kórtani műszókincs fejlődésvonala eltér az anatómiaitól. A XIV. század végén a kórtani szavak száma alig félszáz. A XVI. század elejére, mint láttuk, jelentős gyarapodással majdnem megnégyszereződik, a további négy évtizedben pedig mintegy meghatszorozódik. A szójegyzékek kórtani szókincse így éri el kétszeres ugrásszerű gyarapodással ugyancsak a félezret (528.) A SchlSzj. 50 kórtani szava régi korok betegségszemléletének összefonódó empirikus-animisztikus elemeinek tanúbizonysága, s a szójegyzék keletkezése idején részben már halódó elem. A hejt, hejtság, hideg, hidegség, bűvös, varázsos, balgatagos, lidérc, kór, elmételen, szörnyüködet szavak az ősi, kereszténység előtti gyógyításnak^ a sámánizmusnak

12 emlékét őrzik, a Kalevala világának megszólaltatok Az egykori táltosoknak azonban nemcsak a betegségokozó rossz szellemek varázslással való elűzése volt a feladata, de valóságos sebészi beavatkozásokat is végeztek (teljes koponyacsontot áttörő lékelések), és valóságos népi orvosként gyógyították a harci sérüléseket, vérzéseket, daganatokat és gyulladásokat. A csak a SchlSzj.-ben szereplő kórtant szavak másik része (seb, sebhely, hályog, főbetegség, fogatlan, keléses, rothadag, taglott stb.) erre az empirikus gyógyító tevékenységre utal. A SchlSzj. kórtani szavai régiségüknél fogva értékes művelődéstörténeti fogódzók, és a régészeti adatokkal együtt arról vallanak, hogy „a honfoglaló magyarság miként értelmezte és miként gyógyította a betegséget" A mai hazájában letelepedett magyarság a kereszténység terjedésével együttjáró kultúrkapcsolatok részese lett. A műveltségváltás tükröződik minőségileg-mennyiségileg a Murm.-ban, melyben a középkori gyógyászatra jellemző új szókincset találunk (169 szó). Kórtani fogalmak még ki nem kristályosodott, nem időtálló nyelvi jelölői (földre verő betegség, megbolondító-, szédelgő betegség, minden teste fájó, undoksággal teljes stb.) mellett a Murm.-ban megőrződött számos, a XV. században gyakori megbetegedés neve (farkasvar, kőbántás, köszvény, Szent Antal tüze), mindeVl Diószegi Vilmos: Sámánizmus. Bp., 1962, 60. és Dienes István: A honfoglaló magvarok. Bp., 1972, 51. 4;i László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Bp.. 1944, 437.