Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

TANULMÁNYOK - Szlatky Mária: Pettyéni Borbély Márton kéziratos orvosló könyve, 1683—1701

orvosok hiányában, a borbély-sebészek nem csupán külső, de belső bajok, betegségek gyógyításával is foglalkoztak. Köztük és a tanult, egyetemet végzett orvosok között nem a gyógyítandó betegségek eltérő voltában, hanem inkább az elméleti tudás megalapozottságában és esetleg a gyógyító gyakorlat színvonalában kell keresnünk a különbséget. Végül rátérve a gyógyszerek elkészítési módjára, megállapíthatjuk, hogy a kézirat leírásai széleskörű gyógyszerészeti ismeretekre vallanak. Változatos receptjeiben számtalan eljárással találkozhatunk, leggyakrabban tán a főzéssel, timporálással, desztillálással stb. Az alapanyagok között a növényi szerek túlsúlyban vannak, ami megfelel a kor átlagos gyakorlatának, de bőven találunk különféle állati és ásványi eredetű anyagokat is, ami viszont egy, a korban haladóbb szemlélet érvényesülését mutatja. Babonákkal, vagy képzeletszülte, babonás szerekkel nem találkozhatunk a kéziratban. (A már említett, külföldi szerzőktől átvett néhány ilyen jellegű ,,recept" csupán kivétel, de semmiképpen sem jellemezheti a mű szellemét.) A receptgyűjteményt a Pápai Próbák részletes leírása zárja. A kézirat eddigi gyakorlatától eltérően itt csak az összetevőket és a készítés módját közli Pettyéni anélkül, hogy gyógyjavallatot tenne. Legfeljebb néhány esetben a próba neve utal a használati körre is, például : „Diachillon Magnum, Nagy Érlelő Flastrom". A Pápai Próbák mind külsőleg használatos gyógyszerek, 9 flastrom (tapasz) és 3 ungventum (kenőcs). A receptkönyv többi részéhez viszonyítva, aránylag sokféle alapanyagból álló, bonyolult készítésű szerek. A 12 orvosságban 76 féle alapanyag, összesen 138-szor fordul elő. Ebből növényi: 40 féle, ásványi és egyéb: 28 féle, állati eredetű: 7 féle anyag. Leggyakrabban, hétszer a tömjén és a terpentin szerepel, majd hatszor a faolaj és a mastix, ötször a glet és a mirha, négyszer a fehér viasz, sárga viasz fordul elő. E rövid felsorolás is mutatja, hogy a próbák alkotórészei között igen sokszor akadunk olyan összetevőre, amit előzőleg szintén el kellett készíteni. Az állati eredetű alkotórészek közül legtöbbször a borz háj, disznó háj, bárány faggyú, szarvas faggyú szerepelnek, az ásványi anyagok közül a leggyakrabban a minium, magnézium, gálickő, kámfor, terpentin, timsó fordulnak elő. A gyógynövények névsorát (az egész receptkönyvre vonatkozóan) Bothár Dániel többször említett cikke végén összeállította. Előfordulásuk gyakorisága szerint az alábbiakat emelhetjük ki: borsfű, útifű, egérfarkfű, fehér üröm, fekete üröm, apró bojtorján, fekete hadfű, rozmaring, rózsa, viola, len, szekfü, csaba íre, sebfű stb. A gyógyszereknél használatos vivő- és kötőanyagok közül Pettyéni leginkább a bort, a fehér- és sárga viaszt, a faolajat kedvelte. Természetesen Pettyéni Borbély Márton értékes kéziratánál a fenti, leíró jellegű ismertetés csak kiindulópontot jelenthet. A kézirat orvosi és gyógyszerészeti szakmai értékelését csak a kor többi hasonló jellegű művével összevetve, komparatív elemző módszerrel lehet elvégezni. Ennek elvégzése azonban meghaladja a jelen dolgozat kereteit.