Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)
TANULMÁNYOK - Szlatky Mária: Pettyéni Borbély Márton kéziratos orvosló könyve, 1683—1701
ségét például a luesz gyógyításánál talán fölösleges is hangsúlyoznunk.) Paracelsus követői, az iatrokémiai irány hívei, az ásványok és ásványi preparátumok használata mellett szálltak síkra. „Pugna antimonalis" néven vált ismertté és hírhedtté az antimoniumról folytatott vita. A párizsi sebészek Szent Kozma Társasága például kizárta tagjai sorából azokat, akik fémeket használtak a gyógyításban. A vita a 17. század közepéig, sőt tovább is eltartott, s természetesen a fémek gyógyászatban való használatával ért véget. Igen jó példa tehát Pettyéni értekezése annak bizonyítására, hogy szerzőnk a kor haladó irányvonalát képviselte. Sőt az a tény, hogy a vita még el sem ült s Pettyéni hosszú tanulmányt szentelt épp a vitás kérdésnek, arra mutat, hogy tollát nem csupán tudása, hanem meggyőződése is vezette. Bár nevét egyszer sem említi, mégis könyvéből — a klasszikus skolasztika tanai mellett — gyakran paracelsusi, illetve Paracelsusnak tulajdonított tanok olvashatók ki. Ezt a hatást éppúgy mutatják a receptek, mint a mű tagadhatatlan iatrokémikus, humoraipatológiai szemlélete, amint azt például az antimoniumról szóló rész néhány sora is bizonyíthatja: „Ezeknek az Antimoniumbol csinált orvosságoknak oly csodalatos virtusi vadnak, hogy leginkább az ellen a nyavalya ellen munkálódik es annak a tagnak szolgai ahol az ártalmas nedvességek szolgáltatnak es találtatnak. Azért mint egy termeszét felett es rendkívül való erőnek láttatik, noha termeszét szerint gyogyit." iS Az antimoniumról szóló fejtegetést cím szerint az „Igen szép es probalt ieles orvosságok", azaz a receptkönyv követné, de még közbeékelődik — közvetlenül az előbbi cím után — egy általános sebészeti bevezetés, ezzel az alcímmel: „De mivel az sebnek külömb-külömb fele Nemei vadnak Szükség ez nehany Regulákat meg tartanunk". Ebben a részben írja le a seb tisztításának, a vérzés megállításának, a sebvarrásnak és kezelésnek módját, valamint egy sebösszehúzó flastrom receptjét is adja. Ezekben a regulákban babonáktól mentes, tiszta, szinte mai házi gyakorlatunknak megfelelő sebkezelést ír le. Majd rátér egy-egy speciálisabb probléma ismertetésére, mint például: „Temérdek húsos helyen esett sebrül" és „Az ver allitasrul". Ezeket követik a különböző törések, majd a koponya- és fejsérülések leírása. Igen érdekes, hogy ebben a részben, más részektől eltérően, a tünetek leírására is kitér. Például „Az agykeres sebnek halálos ielei" között az alábbiakat sorolja fel: „Az szónak meg állasa. Az sebnek parázs [?] volta. Az ajakakk bezsugorodasa. Az csontnak megsargulasa avagi feketülese. Az szemnek megdagadasa. Az ételnek megutalasa. Az Hidegules" stb. Ésszerű dietetikai tanácsok egészítik ki az általános sebészeti tudnivalókat „Az sebesnek ételérül s italrul" címmel, melyeket néhány sebgyógyító recept követ. Ezt követően „Az Er vagasrul" olvashatunk, amely az érvágásra vonatkozó szabályok tömör összefoglalása. A kalendáriumok, naptárak megfelelő részétől tartalmában nem különbözik, talán csak tiszta, világos, szabatos stílusa emeli ezek fölé. A sebészeti témát „Az vall vetesrül" című fejezet zárja, amelyből megismerhetjük a kar „Vall-vetöfara" helyezésének s a beteg részek kötözésének a korban szokásos módjait. Fájdalomcsillapítóként ,,pópiumot" (ópium) ajánl Pettyéni, így érthető, hogy a receptkönyvben elsőként ennek készítését ismerteti. A következő, a 48. oldalon az orvosságos könyv tényleges első receptjeként a „Popium csinalasa"'-nak leírását találjuk. A receptkönyv mintegy 100—150 betegség 43 1. rész, 19.
