Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 80. (Budapest, 1976)

ADATTÁR - Kapronczay Károly: A szabadságharc korából származó puskagolyó

golyó következtében elveszte, az egészen elpusztult, de a szem külzugában a golyó meg­akadt és azon egész időtartalom alatt mai napig bennfeküdt. A nevezett egyén az orvosi segélyt megakarta nyerni megyéjében, de az ottani orvosok által egyenest Pestre kül­detett, hol is nekem jutott a szerencse az egyént következő jelen állapottal láthatni: Az egyén jobb szemtekéje egészen elsorvadt majdnem egy harmadrésznyire, úgy, hogy a beesett szemhéjjak egészen ráfeküsznek az elpusztult szemre, a szemhéjak egy­mástól el nem távolíthatók, mivel szerv Heg összefüggésben állanak a szemtekével, sza­lagosán összenőttek, úgy, hogy tökéletesen szemhéjszál-összenövés jött létre a szem­tekével. (Symblepharon.) A szemhéjak bőre egészen besülyedt, felvéve az elsorvadt szem alakját. A külső zugban a járomcsontnak megfelelőleg egy krajcárnyi terjedelmű folytonossági hiány látható, mely nyíláson át egy fehéres, ólomszínű, sima felülettel bíró testet engedett látni és kitapintani. A fehéres testet körülfoglaló külbőr, mely a halánték és arcbői részeiből állott, fekélyesedett szélekkel bírt. Az eset ritkasága miatt az egyénnek ajánlottam a kórodai felvételt, mit ez azonban elfogadni nem akart; sőt ellenkezőleg sürgette az idegen test eltávolítását. Három or­vostudor jelenlétében hozzá kezdtem az eltávolításhoz, gondosan felszabadítva a golyó szabad széleit az odatapadt bőrtől a domború élű szike nyelének tompa végével, mely csekély fokú vérzéssel járt. Midőn már ekkép a golyóhoz kissé hozzáférhettem, alkal­maztam kisebb nagyobb magfogókat, hogy talán ily módon erős húzás által ki lehetne venni. Az erős húzásban középnagyságú fogót meg is görbítettem, de a golyó helyéből nem is mozdult; a fogó minduntalan lecsúszott, előbbre tolni pedig nem lehetett. Egy más eszközhöz kellett folyamodni, melylyel ki is vittem az eltávolítást. A léke­zésnél használt fúró u.n. tirefom eszembe jutott, melylyel a kiiékezendő csontdarab megfuratik. A golyó közepére alkalmazva a fúrót, a míg birtam 3—4 méternyire^ be­fúrtam az ólomban és megerőtetelt húzással végtére el volt távolítva az idegen test. Megvizsgálva a sebet, azt találtam, hogy callusképződés által a golyó egészben betokol­tatott, a toknak hátsó falát az eltört járomcsont hátfelé összeforrt két vége képezte; magán a golyón szintén észlelhetni callusképződés nyomait. Az egyént azután lefektettem és folyamatos jeges borogatásokat alkalmaztam; 24 óra eltelte után többé vissza nem tarthattam és így kellett elbocsátanom. A nevezett műtétre az egyént jelen nagy fájdalmai késztették, melyek 20 évig nála semmi kelletmetlenséget nem okoztak. Mintegy 10—12 héttel a heg felfakadt és a golyó felülete előtérbe lépett.'''' K. KAPRONCZAY, M. A., Dr. phil. Head of Department of the Semmelweis Medical Historical Museum, Secretary of the Hungarian Society for the History of Medicine Semmelweis Orvostörténeti Múzeum H-1013 Budapest, Apród u. 1/3. Hungary 6 Korabeli sajtóhiba. A golyón 4 mm-es fúrás látható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom