Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)
SZEMLE Könyvekről - Pazzini.A.: Storia dell' arte sanitaria dalle origini a oggi. I —II. (Spielmann József)
Pazzini művének maradandó érdeme, hogy sok más hasonló orvostörténelmi compcndiumtól eltérően, nem csupán a nagy nyugati nemzetek tudósainak hozzájárulását említi az orvostudomány fejlődésében, hanem a történelmi érdemeket a tényeknek megfelelően és nem a nemzetiségi hovatartozástól függően igyekszik bemutatni. Mint az olasz orvostudomány fejlődésének szakavatott ismerője, elsősorban hazája tudósainak elhallgatott érdemeit sorakoztatja fel, de ugyanezt a szempontot érvényesíti a délkelet-európai, az ázsiai stb. nemzetek tudósainak esetében is. Művének minden fejezetében adatokkal bizonyítja, milyen elévülhetetlen érdemeket szereztek az olasz tudósok az orvostudomány fejlődésében és jelenlegi színvonalának elérésében. De jogos törekvésében, hogy a hazai tudósok elfelejtett érdemeit felkutassa, nem következetes: olykor megfeledkezik más országok kutatóinak szerepéről. A példát a hozzánk legközelebb álló területről merítjük. Senki sem vonja kétségbe, hogy a XIX. és XX. század olasz orvostörténészei úttörő szerepet játszottak a tudományág megalapozásában. De ez nem ok arra, hogy felejtsük olyan nagy érdemű tudósok hozzájárulását a iatro-hisztoriográfia fejlődéséhez, mint Paul Diepgen, Henri Sigerist, Richard Harisson, Scryock, Magyary-Kossa Gyula, V. L. Bologa — hogy csak az elhunytakról szóljak. Minden bizonnyal, ha Pazzini élne, művének javított kiadásában fogyatékosságait pótolná. A magyar orvostudomány történetének kutatói elégtétellel állapíthatják meg, hogy Adalberto Pazzini hatalmas szintézise minden eddigi külföldön megjelent — a lexikonokat leszámítva — orvostörténelmi compendiumnál bővebben említi a magyar tudósok hozzájárulását az orvosi ismeretek gazdagításához. Mert Pazzini nemcsak Semmelweis Ignác érdemeinek szentel elmélyült elemzést, hanem már a XVI. század orvostudományáról szólva említi Kolozsvári Jordán Tamást és Czober Tóbiás egykori soproni főorvost, mint a morbus hungaricus, a kiütéses tífusz korai leíróit. Balassa Jánost és Dollinger Gyulát a korszerű ortopédia illetve sebészet úttörői közé sorolja, Bókai Jánost egyaránt méltatja mint a tudományos gyermekgyógyászat egyik megalapozóját s mint tudománytörténészt, hangoztatja Gruby Dávid úttörő szerepét a modern mycologia megalapozásában, joggal tekinti Korányi Sándort a vese funkciós vizsgálatok apjának (sőt még Illés I., Korányi munkásságát kiegészítő tevékenységéről is tud). Jendrassikot a reflextan legjelesebb képviselői, Lenhossék Józsefet, a neurohisztológia megalapozói közt emlegeti (sajnos, életrajzi adatait összetéveszti Lenhossék Mihályéval), tud Sick Béla és Zsigmondi úttörő munkásságáról stb. Ugyanilyen felsorakoztatással élhetnénk az orosz, cseh, lengyel, román stb. tudósok hozzájárulásának vonatkozásában is. Mindez nemcsak Pazzininak korunk racionalista hitű humanistájának nagy lexikális tudását, hanem példamutató objektivitását is tanúsítja. A Minerva Medica remek grafikai kivitelezésében megjelent mű külön figyelmet érdemlő sajátossága igen gazdag és eredeti ikonográfiája. Annak jelentős része, az eddig hasznosítatlan művészettörténeti (kódex-miniatűrök), építészettörténeti stb. források mellett, jelentős részben a Pazzini megalapozta római orvostörténeti múzeum anyagából került ki. Adalberto Pazzini napjaink egyik legjelesebb orvostörténésze, korai eltűnésével pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Tisztelői, akik — mint e sorok írója — ismerték lefegyverző egyéniségét, minden nemes kezdeményezést felkaroló segíteni akarását, kimeríthetetlen tudását és sokoldalúságát, a veszteség súlyát fokozott mértékben érzik.
