Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

JUBILEUM - Réti Endre: A népesedéspolitika és családtervezés néhány szemléleti kérdése

antikoncipienseket is eltiltják, tekintet nélkül a társadalom helyzetére és szükségleteire. Élénk példa erre az olasz fasiszta jobboldal és az egyház szövetkezésével indított kampány, amely a születésszabályozás már elfogadott törvénye elleni népszavazásba torkollott. Az eredmény közismerten rosszul ütött ki a konzervatívok számára. Franciaországban és más országokban is bebizonyosodott, hogy az antikoncipiensek elleni hajszát a reakciós erők indították és a haladó erők harcolták ki a nők, a család jogát a születésszabályozásra. Példaként említjük, hogy még a nemi felvilágosítás ellen is fellépett egy konzervatív csoportocska, amely „A Keresztyén Nyugat Önvédelme" nevet adta magának és egy brosúrában a következőket írta: „Egy szabadkőműves összeesküvés az iskolákra tette kezét, rájuk erőltetve 1) a természettudományos nevelést ; 2) tegnap : a koedukációt; 3) ma: egy kollektív, sátáni sexuális egészségügyi nevelést". [4] A születésszabályozás ellenzőivel szemben egyébként felvethető: ha bármennyi gyermek szüléséhez és felneveléséhez ideális életkörülményeket tudna biztosítani a társadalom, joggal kötelezhető-e a nő 4—5 vagy 10—15 gyermek megszülésére és felnevelésére? A haladó gondolkodásmódnak megfelelően a művi vetélést, mint akkor rendelkezésre álló születésszabályozó eszközt, másfajta védekezésre való felhívással kísérve, először a Szovjetunióban tették az egyén jogává; a szocialista országokban különböző mértékben vált ez szabaddá. Anglia, Németország, Ausztria későbben szintén engedélyezte bizonyos mértékig a művi abortuszt; legutóbb New York államban került erre sor (1970). Mi határozza meg a haladó vagy konzervatív szemlélet kialakulását, a születésszabályozást kívánó vagy elutasító álláspontot? A háborúk, a nagy csecsemő- és járványhalandóság következtében a hajdani, főleg mezőgazdasági termelés korában a Bibliában fellelhető ideológia — „Sokasodjatok és szaporodjatok" — csaknem évezredeken át hatott, a keresztény Európában éppúgy, mint például a muzulmán birodalmakban. Hasonló szemlélet uralkodik a fejlődő országok lakosságának nagy részében is. A problémát már másfél évszázad előtti magyar orvosdoktori értekezés is felismerte. Az 1844-ben megvédett, a lelencházakról szóló disszertáció például így ír erről: „Nem állítom, hogy a szerfölött nagy népesség hasznára volna akármely álladalomnak ; ezt mutatja China példája, ahol nem ritka az éhenhalás, bár mennyire is igyekezzék a kormány a népesség kevesbítésén." Hozzáteszi: „Régi időben még Aristoteles is azt tanítá, hogy .. .kormányilag kell meghatározni a szülés számát s... a többi leendőket el kell hajtatni idő előtt." „A nagyon összeszorult népesség gátolja a nép boldogságát ... hiszen Londonban, a gazdagok menyországában és a szegények poklában, a tolvajok száma... harmincöt ezernél többre tétetik." ... „Angolhon — a gazdag Angolhon — csaknem annyi koldust számol, mint fél Európa." A szerző viszont megállapítja: nálunk más a helyzet — „itt számos kopár föld létezik, ide tehát még nagy népszám szükséges." [10] Az első világháború után a fasiszta és félfasiszta országokban a féktelen népszaporodás elvét emelték hivatalos állásponttá. Németországban a hitleristák még afféle „szaporító telepeket" is felállítottak az „árja fajúak" tenyésztése céljából. Olaszországban az egyház teljes befolyásának bevetésével, a nyomorgó