Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

JUBILEUM - Réti Endre: A népesedéspolitika és családtervezés néhány szemléleti kérdése

a faj fenntartása." És hozzáteszi: „A társadalmi rendszert... e kétféle termelés határozza meg: tehát egyfelől a munka, másfelől a család fejlődésének foka." 1947-ben, a moszkvai kiadás előszavában ehhez a következő megjegyzést fűzték: „A családot azonban nem állíthatjuk a munkával, az anyagi termeléssel egy sorba, mint társadalmi fejlődést meghatározó okot. Természetes, hogy az embertermelés vagy a faj fenntartása folyamatában a nemek közötti viszonyok így vagy úgy meghatározzák a társadalom fejlődését, mert ezek a társadálom anyagi életének elengedhetetlen feltételei. De az emberek anyagi életének döntő feltétele az a féltétel, amely az egész társadalom arculatát meghatározza — a többi között a nemek közötti viszonyt, a család és a házasság formáját is —, a létfenntartási eszközök termelési módja, melyek az ember létezéséhez és fajuk fenntartásához szükségesek," A tétel helyes, de az embertermelés mértéke, szabályozása fontosságának későbbi elhanyagolása az emberiség számára súlyos problémát vetett fel, mint ez köztudomású, más-más előjellel fejlett és fejlődésben levő országok számára. Századunkban, főleg az utóbbi évtizedekben világossá kezdett válni, hogy az engelsi gondolat jogosan vetette fel súllyal a szaporodás kérdését és a demográfia, az erre épülő népesedéspolitika egyre nagyobb teret nyer az emberiség, a társadalom irányító szerveinek gondjai között. A népesedéspolitika, a kiöregedő s kihaló nemzedék pótlására, a számbeli növekedés-csökkenés szabályozására irányuló elvek, intézkedések összessége, éppen úgy történelmi kategória, mint minden társadalmi jelenség. Egy szélsőséges példa a kérdés megvilágítására: másként jelentkezett ez a probléma az ókori rabszolgakorszakban, ahol háborús foglyokkal pótolták az elpusztuló munkaerőt, másként a múlt századbeli Egyesült Államokban, amikor az elhalt rabszolgát már nem lehetett újabb behozatallal helyettesíteni, és érdek volt a rabszolgák természetes szaporodásának előmozdítása. Világviszonylatban vizsgálva a családtervezés-születésszabályozás kérdését, világosan látható, hogy mindenfelé két egymással szemben álló, konzervatív és haladó, a szabályozás jogát tagadó és tiltó és a szabályozásért harcoló erő küzd egymással. Az ellentét alapja szemléleti jellegű. A haladó gondolkodású polgárság már régóta leszögezte, hogy az emberi szabadságjogokhoz tartozik az is, hogy az egyén, elsősorban a nő, megszabhassa: mikor és mennyi gyermeket kíván létrehozni, felnevelni. Ebben a tárgyban döntő szerepet játszik a szülők vagyoni helyzete, a lakásgond, a nevelési lehetőségek és a környezet szokásai. Felvetik, hogy a tehetős embereknek mindig is lehetőségük volt arra, hogy ha másképpen nem, művi vetéléssel szabályozzák családjuk növekedését. Ezt bizonyítja, hogy a francia polgárság önzése az ország viszonylagos gazdagsága mellett a népszaporulatot a mélypontra szorította le fél évszázadon át. A tőkésországok hatóságai egyébként szemérmes szemlehunyással elnézték ezt és csak a szegényebb osztályok, elesett lányok, vagy botrányos, esetleg halállal végződő orvosi vagy kuruzslói beavatkozások esetében léptek közbe. Míg a haladó erőket a racionális világnézet jellemezte, a konzervatívok, elsősorban az egyházakra támaszkodva, illetve azokkal kölcsönhatásban napjainkban is irracionálisán gondolkodnak és a születésszabályozás eszméjét a Bibliára hivatkozva a priori elvetik. Ha rajtuk múlik, nemcsak a művi abortuszt, de az