Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

JUBILEUM - Farádi László: A magyar orvosképzés és továbbképzés 30 éve

a gyakorlatiasság e szakemberek képzésében szinte kezdettől fogva megfelelő súlyt kapott. A legjobb orvosképzés sem nélkülözheti a folyamatos, magas színvonalú továbbképzést. Orvosképzés, továbbképzés, szakorvosképzés csak egymással kölcsönhatásban fejlődhet. így van ez nálunk is, A magyar orvostovábbképzés történetében új fejezet nyílt 1955-ben, amikor sor került az Orvostovábbképző Intézet (OTKI) létrehozására a Szabolcs utcai Kórház bázisán. Ez 1950. január 1-től mindmáig az orvostovábbképzés központi intézménye. Létrehozása elsősorban Doleschall Frigyes nevéhez fűződik. Már 1956-ban a Minisztertanács egy rendszeres, szervezett és kötelező, többségében határozott időtartamú, részben tanfolyamos, részben egyéni továbbképzést írt elő. Ezt a feladatot az Egészségügyi Törvény az egészségügyi miniszter feladatainak egyikeként határozta meg. A felszabadulás után, már az OTKI létrejötte előtt is, elsősorban az Orvos Szakszervezet irányításával, lelkes egyetemi oktatók, kórházi főorvosok munkája révén, folyt hazánkban továbbképzés. Az OTKI létrejötte tette lehetővé, hogy a továbbképzés tartalmi és formai vonatkozásban is alkalmazkodjon a gyorsan fejlődő társadalmi és a nem kevésbé gyorsan haladó és szakosodé orvostudomány igényeihez. Az orvostovábbképzés során mód volt arra, hogy folyamatosan hazánkban is végbemenjen egy, a korszerű orvosi ellátáshoz szükséges szakosodás, amely e közlemény megírásáig eljutott arra a fokra, hogy ma már nálunk 34 szakágazatból lehet szakorvosi képesítést szerezni. Ezek legtöbbje az intézményhálózat fejlesztése, ill. differenciálódása következtében szükséges, mert e szakágazatoknak megfelelően önálló osztályok vannak a fekvőbeteg- és a járóbeteg-ellátásban. Van néhány olyan, önálló osztállyal nem rendelkező szakágazat is, amelyeknek az intézményhálózatban önálló egysége sincs, vagy esetleg éppen kialakulóban van, de az egészségügyi ellátás érdekében ezeken a szakterületeken önálló és speciális tudást igénylő feladatot kell megoldani. Ez utóbbiak körébe tartozik pl. az anaesthesiologia, a sportorvostan, az igazságügyi orvostan és igazságügyi elmeorvostan, a repülőorvostan és néhány más szakágazat. Az orvostovábbképzés irányítói állandóan figyelemmel kísérik az orvosképzésben jelentkező változásokat és ezekhez is alakítják a továbbképzés évenként kiadásra kerülő programját. A továbbképzés alapvető feladata az ún. szintentartás, azaz biztosítani, hogy a magyar orvosok, akik nem felsőoktatási intézményekben vagy tudományos munkahelyeken dolgoznak, időben értesüljenek az orvostudomány nemzetközi fejlődése során elért új eredményekről. Az orvostovábbképzés további feladata, hogy biztosítsa kielégítő színvonalú szakorvosok képzését, sőt ma már a szakgyógyszerészek képzését is. „Holnap" valószínűleg már a korszerű szakfogorvosképzés is feladatává válik. Pótolnia kell továbbá azokat az ismereteket, amelyek „nem fértek be" az egyetemi képzés programjába, vagy a fejlődés következtében, az 5—10 évnél régebben végzettek számára új szaktárgyként (metodikaként stb.) jönnek tekintetbe. Ezzel a sokrétű feladattal az irányító főhatóság és az OTKI szervezési-módszertani vonatkozásban, utóbbi részben azáltal is, hogy saját bázisán 31 tan-