Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)
ADATTÁR - Weszprémi István: A pestisoltás szükségének vizsgálata Fordította: Vida Tivadar
ez a serény családapa szakszerűen beoltotta a járványos pestis mérgét nyolc borjúba, amelyek közül hét a betegségbe esett, de csakhamar visszanyerte teljes egészségét. Végül el sem lehetett érni, hogy újra betegségbe essenek, bár szántszándékkal hajtották őket a fertőzött marhák nyájának kellős közepébe. Hasonló sikerrel járt az a másik kísérlet, amelyet Malton végzett egy többéves ökrön, amely leküzdte a betegség kellemetlenségeit, majd elkeveredve a fertőző vészben szenvedő számos marha nyájába, míg ezeket a dühöngő pestis mind elpusztítja, az idős ökör egyedül marad meg a tulajdonosa számára. A nevezett marhát ismét kivezetik egy másik, holttetemekkel teli legelőre, hadd bizonyítsa világosan egy további érv, hogy az oltás segítségével túl van az elharapódzott baj minden veszélyén. Hasztalan volt az igyekezet, mert a betegség nem tudta legyőzni azt [az állatot], amely már előzőleg sikeresen leküzdötte. A Yorkiaknak egyik nem éppen utolsó orvosa a The Gentleman's Magazine c. újság decemberben terjesztett számában közölte az oktalan állatokon végzendő oltásnak ezt a módszerét, amit ide is írnék itt latin nyelven, ha tanácsosnak tartanám. Senki se kételkedjék benne, hogy minden családapa, aki törekszik előmozdítani otthonának jólétét, sóvár helyesléssel fogadja majd a pestis állatokra való átvitelének ezt a módját. [5] Míg csendesen töprengtem St, Quintinnek e kísérletein, szellemem fontolgatva anyagot szolgáltatott arra a gyanúra, hogy az oltásnak helye lehet a himlőn kívül más ragályos betegségekben is; nem számítom azonban ezek közé a veszettséget, a rühöt és a nemi bajt, amelyek közül amaz többnyire harapás által terjed, emez az ágyasközösséggel, a középső pedig egyszerű érintéssel is: hanem mindaz, amit most mondok, a kanyaróra és a pestisre vonatkozik. A kanyarót illetőleg úgyszólván semmi kétség sincs aziránt, hogy a kísérlet kívánság szerint sikerül, mert oly nagy a rokonsága a himlővel eredetét, terjedését, gyógyítását illetőleg, valamint abban a tekintetben, hogy minden halandónak csupán egyszer az életben okoz kellemetlenséget. Mivel azonban ez a betegség rövid időn belül végződik, amennyire tudom, egyetlen orvosnak sem jutott sohasem az eszébe, hogy oltással megelőzze: minthogy pedig Razes figyelmes észlelete alapján, sőt mindenkinek a tapasztalata szerint bizonyos, hogy kezdetben főleg a belső részek (különösen a tüdő) és a külső részek hevesebb gyulladásában nyilatkozik meg, szükségszerűen jár vele együtt a lélek nyugtalansága és szorongása is annak a testtel való szoros kapcsolata miatt. E betegség nem olyan könnyű, mint amilyennek általában tartják, mert nem egyszer bizonyos okok közbejöttével annyira járványossá válik, hogy esetenként óriási pusztítást okoz az emberiség körében. Morton jegyezte meg a múlt század 72. évével kapcsolatban, hogy egy héten belül eltemettek 300 kanyaróban elpusztult lelket is. Ennél fogva hajlunk azon következtetés felé, hogy a jövőben a lelkek megnyugvásán kívül nem csekély haszna lesz az emberiségnek a kanyaró átviteléből. Persze, mindenki belátja, hogy a pestis átültetésének a kérdése
