Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Duka Zólyomi Norbert: A magyarországi orvostudományi fejlődés gócpontjai a nagyszombati orvostudományi kar megalapítása előtt
A MAGYARORSZÁGI ORVO STUjDOM^ÁNYI FEJLŐDÉS GÓCPONTJAI A NAGYSZOMBATI ORVOSTUDOMÁNYI KAR MEGALAPÍTÁSA ELŐTT* DUKA ZÓLYOMI NORBERT •»rinden történetírásnak, az orvosi és egészségügyi historiográfiát éppen nem kivéve, van egy mindig ott lappangó veszélye: az adatok árjával megküzdeni nem tudó tényleírás, a faktográfia, vagy filozófiai pontossággal megfogalmazva, a pozitivista történetírás. Az eredendő hibát nem az adatok sokaságában kell keresnünk. Hiszen minél gazdagabb a heurisztikai aratás, annál több az összehasonlítás, az összefüggések meglátásának a lehetősége. És minél több az adat, annál kisebb a helytelen általánosítások veszélye. A probléma szerintem az, hogy könnyen fenyeget az adatok önmagukban való szemlélése, hogy úgy mondjam, nominalisztikus szemléletük, amikor az alkotó feldolgozás helyébe egymás mellé helyezésük lép, schematikus elrendezésük. Egy példát szeretnék csak felhozni: hányszor olvassuk a szakirodalomban, hogy valamilyen városnak már a 15. században volt városi orvosa, tehát a városi fizikátus már ilyen korán alakult ki az illető városban. Pozsony városának ezek szerint 1448-ban volt már városi orvosa, mert Bartholomeus Italicus akkor 1 évre fizetést kapott a városi pénztárból és így — ahogy az irodalomban állítani szokták.— Pozsonyban ez az intézmény ilyen régi múltra tekint vissza. Pedig ha a ,,nomen"-ek mélyére tekintünk és azt kutatjuk, mikor, mit csináltak ezek az úgynevezett városi orvosok, egészen más képet kapunk: Bartholomeus, úgy mint számos utódja, éppen csak egy pestisjárvány idejére lett felvéve és még például a 17—18. században is Pozsonynak hosszú évtizedekig egyáltalán nem volt városi orvosa. Az oly gyakran annak emlegetett Rayger Károly „physicus Posoniensis" volt, de nem „physicus Civitatis Posoniensis". Ezzel a kitéréssel csak azt akartam illusztrálni, hogy az adatokkal önmagukban nem lehet megelégedni. Reális képet akkor kapunk — pedig az orvostörténetnek, mint mindenfajta történetírásnak a realitás megközelítése a célja —, ha két irányban dolgozzuk fel az adatokat: vízszintesen, minden velük szervesen összefüggő egyéb adat keretében és függőlegesen, ha azt vizsgáljuk, mit rejtenek mélyükben, hogy előbbi példámra visszatérjek, mit jelentett adott esetben a városi orvos tevékenysége, kikre és mire terjedt ki. Torkos Jusztusz Jánosnak például 1770-ben olyan megállapodása * Elhangzott 1973. szeptember 28-án Debrecenben a Weszprémi Emlékérem átvétele alkalmával.
